Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-02-07 / 6. szám
4. oldal. Evangélikus Lap. 6. sz. 1914. február 7. vallás lényege gyanánt, akkor joggal reménye lehet arra, hogy nem lesz elavulttá. Ellenkező esetben mint történeti produktum szinte a múlandóságnak van alávetve. S jelen alakjában alá is van vetve, de csak azért, hogy a mai keresztyénség helyet adjon annak a ke- resztyénségnek, melynek igazi lényege soha sem lehet más, mint ami az alapító szerint a lényege volt. A keresztyén vallás tudvalevőleg több feleke- zetre oszlik. Mindenik azt vallja magáról, hogy a kér. vallás lényegének igaz kifejezője s Jézus vallásának leghübb letéteményese. Vájjon megáll-e általában e felvétel ? Már fentebb kimondottuk, hogy nem. Most már csak az a kérdés, melyik áll hát legközelebb a Mester vallásához s közelebbről meg kell ezt vizsgálnunk a mi evangéliumi vallásunkról, mert ezen fog múlni feleletünk is kitűzött tételünkre : van-e az evangéliumi vallásnak jövője általában és Magyarországon ? A reformáció visszatérés hitünk egyedüli kiforrásához: a bibliához s megtisztítása a vallásnak az oda nem valóktól. Ámde legkevésbé sem szakítás minden régivel, — a múlttal. A vallás lényegét, Jézus ige hirdetésének örökké megmaradó becsét felismeri, mint Isten igéjét és erre akar építeni, megadván mindenkinek a jogot ahhoz, hogy Isten fiává válhassék, anélkül, hogy ember voltán a szabad vizsgálódást, gondolkodást feladná. Apellál a lelkiismeretre, melyről tudja, hogy Isten ereje mibennünk. Ebben kulminál a lutheri reformáció s ezzel természetszerűleg magában hordozza — mint a jézusi igehirdetésről s vallásról állítottuk — a fennmaradás feltételét. A fejlődés folyományaként — bármily paradoxonnak tessék is, de igy van — beáll azonban itt is bizonyos visszaesés, mikor az eredeti lényeget elhomályosítják kisebb-nagyobb mértékben ezek kifejezői: a formák. A tantételek: bizonyos vallási gondolatnak időben szorosan megformulázott kifejezései a különbeni eretnekségnek bélyegzés deklarálása mellett, valósággal az egyedül üdvözítés igényével lépnek fel. De amint azt teszi, már voltaképen eltért attól a Jézustól, aki tőlünk semmi nemű elhivést nem követel, hanem lelkűnknek átitatását Istenünk át- és megérzése által. S mert ezt teszi, mivel felfogásunk szerint csak az a vallás nem avul el, mely Jézus értelmében fogja fel és hirdeti annak lényegét, — már a múlandóság csiráit is magában hordozza. Van hát benne maradandó és elmúló elem. Maradandó a lényege, múlandó mind az, a mi e lényegen kívül álló. Az egyes egyházak mind-mind előbb vagy utóbb csak e történet számára való emlékek lesznek, hogy helyet adjanak egy uj, tisztultabb felfogásnak, formának, amely amaz örökké fennmaradó lényeget megfelelőbben fejezi ki. Ez áll evangéliumi vallásunkról s egyházunkról is általában. Lényege megmarad, formája változni fog, átalakul, tökéletesedik, amint folytonosan arra törekszik, hogy tökéletesedjék s igazi evangéliumi alapra helyezkedjék. Vájjon vigasztaló, vagy leverő perspektiva-e ez számunkra? A forma szempontjából kétségkívül leverő, a lényeg szempontjából Dlemelő. S minthogy mi előttünk más szentebb nem lehet, mint a lényeg, ez pedig igaz jézusi, mondhatjuk talán ezt is, számunkra mindenképen vigasztaló ez a gondolat és tudat. Mert az igazi keresztyénség, az igazi jézusi vallás diadalát látjuk benne. Evangélikus vallásunk dicsekszik vele — és méltán — hogy legközelebb áll Jézus Krisztusunk vallásához s mert alapja, fundamentoma a Krisztus s célja a Krisztus diadalra juttatása — ez alapon joga lehet magának életet, jövőt követelni. S tényleg joga lehet az el nem múlásra akkor, ha mindig megmarad annak, aminek lennie kell s a lényeg hangoztatásával helyet ad formája folytonos tökéletesedésének. És mégis a tapasztalat lassú haldoklást tár ijesztően szemeink elé. Legalább is hazánkban. Kétségkívül szomorú e tudat, de a történelem, az élet s az emberi lélek ismerete mellett mégis megnyugtató. Mert évezredes tapasztalás, hogy nem mindenkor az igazán értékes vonz. A tömeg lelkére sokszor egész más „mágneses“ erők hatnak, de az igazán értékes még sem pusztul el teljesen s mindig lesz idő az örökkévalóságban, mikor az igazság újra és újra feltámad halottaiból, újra és újra egész nemzedékek millióit teszi gazdagokká. Ez áll evangéliumi vallásunkról is, melynek lényege igazi kincs, melynél azonban más jobban vonz, az érdek, a tömegsuggestió s a csillogó arany. Főleg minálunk! Ám a halál nem fog bekövetkezni s hisszük s szent meggyőződéssel valljuk, hogy lesz idő, mikor a pohár betelik, a tömeg eszméletre ébred s tudatára annak, hogy eddig hamis bálványok után futott. Csak ember kell hozzá megint, aki ezt bátran fülébe kiáltsa s kibontsa a zászlót a régi szent jelszóval: vissza a Krisztushoz. S akkor az evangéliumi vallás újra ragyogni fog. S hogy mi is pusztulásunk mellett el ne veszítsük a feltámadás s az örök fennmaradásba vetett reményeinket, legyünk hívek nevünkben is adott lényegünkhöz: a Jézus értelembeni igaz valláshoz s ha évezredek múltán nevünk esetleg más is lesz, meglehetünk győződve, hogy az evangéliumi vallás az mégis, az támadt fel uj alakban uj név alatt. Ennek kellett uj életre kelnie, mert azt tökéletes elmúlás nem érheti.
