Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-12-12 / 50. szám
2. oldal Evangélikus Lap. 50. sz. 1914. december 12. hit és bizodalom nélkül. Hiszen, „ha a bennünk levő világosság sötétség, mekkora akkor a sötétség.“ Azért vagyunk keresztyének, hogy szemünkben visszatükröződjék a karácsony ünnep felett lebegő nagy fényesség s aztán árasszunk magunk körül derűt, fényt, világosságot. .. Hiszen ő jön hozzánk, a világ, világossága ! * Az Emmaus felé vivő utón az esti szürkületben összetört lélekkel vánszorgó két szomorú tanítvány mellé odalép egy vándor utas. „Balgatagok, hát nem ezeket kellett szenvedni a Krisztusnak, hogy bemehessen az ő dicsőségébe.“ Óh mi balgatagok, hát mi nem remélhetjük, hogy ezen az éjszakán, ezeken a borzalmakon kell átvergődnie az emberiségnek, vagy ami nekünk annál tágabb, nagyobb fogalom : a magyar nemzetnek, hogy eljöhessen „a szebb kor, mely után, buzgó imádság epedez százezrek ajakán“ . . . Sz. ü. Istenek. Allah. Meg vagyon írva szent könyvednek nyolcadik szurájában, ahol is az igék a hatvanötödik és hatvanhatodik versben a következőkép hangzanak: „Ó próféta, legyen elég néked az isten és aki követ téged a hívők közül. Ó próféta, szólítsd a hívőket harcba! Ha közületek csak húsz is vagyon, aki kitartó, kétszázat fog vala legyőzni és ha közületek százan vágynak, ezeret fognak vala legyőzni a hitetlenek közül, mert olyan nép az, melynek értelme nincsen.“ A te szolgád megcselekedte vala, amit prófétád által néki kötelességnek mondottál. A hitetlenek feltámadtak a szent vallás népei ellen és országukat elmúlással fenyegették, hogy sóval hintsék fel annak helyét. De te nagy vagy és igaz óh Allah. Az izlam padisáh- jának megnyitottad értelmét, hogy megértse szuráid parancsát és kihirdesse a fetvát. És a muzulmán világban az isteni szóra gerjedezik a szent hév és tűz és törvényed tisztelete és indul a szent háborúra, hogy megtegye azt, amit prófétád utódja által szóltál, óh hatalmas Allah. Fog csöpögni a csillogó hósikságon a hitetlenek vére. A te parancsod ez Allah. Húsz kitartó közülünk kétszázat fog trónod elé állítani és száz hivő ezeret, mert te mondottad óh Allah. Magasságban trónoló istenség, te irányítod a világmindenség nagy történéseit és nem törődsz a kis embercsoportoknak és egyes embereknek alacsonyabb szükségleteivel. Te az egészet nézed, nem a részeket. Ezért adtál szenteket népednek, hogy viseljék azok gondját a szántóföldek jó termésének és a nyájak szép tenyé- szésének és a nehéz nyavalyából való kigyógyulásoknak és a bő gyermekáldásoknak. Szentjeidet bíztad meg avval, hogy közbenjárását Allahnál kivigyék. Te a jognak és igazságnak szirtje és őre vagy híveid között. Elsöprőd a hitetleneket, kik nem mondják: „Dicsőség Allahnak, a világ urának.“ Parancsod a szent háború! Jahve. Meg vagyon írva szent igéd második mózesi könyvében a huszadik részben, ahol is az igék az ötödik versben a következőképen hangzanak: „Én vagyok a te Jahve istened erős bosszúálló, ki megbüntetem az atyáknak vétkeket a fiákban harmad és negyediziglen, akik gyűlölnek engemet.“ Érezzük haragodat mindnyájan, seregek ura és istene! Nem szívlelheted a gonoszt, szétszórod azokat, mint a pelyvát a szél. Nem tűröd, hogy éljen az istentelen, ki nem jár utaidban. Te csak a kegyeseket kedveled, kik a tórát mormolják éjjel és nappal. Igazságos vagy, ki a jót megjutalmazod, irgalmasságot cselekszel ezeriziglen azokkal, akik szeretnek téged, de bosszúálló is, ki megbünteted az atyáknak vétkeket harmad és negyediziglen. Hogy miért kelljen az ártatlan fiúnak és a fiák fiainak bűnhődni az ősök bűneiért, hogy miért kelljen a gonosznak ezeriziglen éreznie az ősök kegyességének védő szárnyát, azt mi nem tudjuk, de te mondád seregek ura és istene; hatalmas Jahve. Szenvednek most is sokan halálbünhödést magzataink közül s mi könnybe-vérbe borult, szemünket emeljük fel a hegyekhez, mert tudjuk, hogy néked az egek ülőszéket, de te nem vagy irgalmas hozzánk bűnösökhöz, hanem végignézel a vértől feketén-piro- san csöpögő pallosokon, mint végignéztél egykor a teremtés nagy müvén és úgy találod, hogy jó. Jahve, bűnösök büntetője, félelmetes isten, te úgy találod, hogy jó! A mi gyenge szemünk és szivünk úgy találja, hogy vannak még itthon bűnösök, kik nem bűnhődnek és vannak ott kegyesek, akik mégis bűnhődnek. Hová menjünk perzselő sebünkkel, seregek ura és istene, Jahve? Te a néppel kötöttél szövetséget, a népet vezetted ki a szolgaságnak házából, a népnek adtál törvényt, a népet bünteted, hol együtt vannak a jók a rosszakkal és így a rosszakkal együtt a jók is szenvednek. Nagyon sokat szenvednek. A mélységből kiáltunk hozzád irgalomért, hogy múljék el ellenünk való haragod és búsulásod, már megbünhödtek az apák vétkéért a fiák harmad és negyediziglen, meg- bünhödte már e nép a multat s jövendét. Jahve, seregek ura és istene, büntetésed ä háború. Pater noster. Meg vagyon írva szent könyvednek ezékieli kinyilatkoztatásában ; ahol is az igék a harmincharmadik rész tizenegyedik versében a következőképen hangzanak: „Nem akarom a bűnösnek halálát, hanem hogy megtérjen a bűnös az ő útjából és éljen.“ „Ostende mihi faciem tuam,“ . . . mutasd meg arcodat,... ez az én vágyam! Nem bocsátlak el addig, mig meg nem áklasz engemet. j4fkutesoIom tér
