Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-12-05 / 49. szám
2. oldal Evangélikus Lap. 49. sz. 1914. december 5. valakiken pótolnia. S mintha nemcsak fényt, erőt is árasztna beléjük! Erőt nemcsak imakulcsolásra, hanem erőt ez élet nehéz, dolgos imáihoz, reményeihez: „Ne félj, én veled vagyok“. Valaki benéz az ablakon. A mécs világa már gyérül, de épen egy könnycsepre csillog az özvegy szeméből. Lassan csordul el, mintha utolsó akarna lenni. Ahiszik a mécses, de az ablakon mintha még most is kiviláglanék a sötét szobából az a ragyogóra nyitott könyv az asztalon: az Isten igéje s kiviláglik az a két imára font kéz fölötte: a reménység; s kiviláglik arról fehér arcon: a megnyugvás. Fiatal özvegy imádkozik. Lecsukott szemmel keresi sohasem látott sirhontját valakinek, kit többé soha nem fog látni. De azért imádkozik lecsukott szemmel valami nagy láthatatlan imakönyvből. — igen az Isten! — suttogja valaki az ablak alatt. — Igen, az Isten ! Q A A háború és vallási problémák.* ii. Mint érintettük a legnagyobb probléma Isten és a háború viszonya. A kérdés az, hogy úgy kell-e fölfognunk e világon minden történést, mint Isten akaratának tényét vagy lehetségesek-e olyan események, melyek Isten akaratával homlokegyenest ellenkeznek? Úgy vesszük észre, hogy a német teológiai irányok egybehangzóan e világi összes történéseket Isten akaratának tényekén! értelmezik s így a háborút is. Hogy a német teológusok egybehangzó véleményének vallási motívumokon kívül más oka is van, azt más alkalommal külön tisztázni akarjuk (III. közlemény.) A megoldást az teszi nehézzé, hogy a háború borzalmait, melyek kétségkívül emberiek, Istennek betudni nem mindenki merészeli. Aki el tud vonatkozni a háború mindennemű egyéni, családi, kulturális borzasztóságaitól s csak mozgó tömegeket lát, eszmék és nemzeti különbségek kiegyenlítődését szemléli, az könnyebben túl is teszi magát e súlyos „crux“-on. De szabad-e eltekinteni a borzalmaktól? Luther szerint kell is ezt tennünk. Nem azt kell szemlélnünk az orvos operációjában — mondja Luther — mint vágja le a lábat, kezet, fület stb., hanem hogy mikép segit a fájó operáció által az egész testen. Az operáció fájÖalmait csak a gyermekek nézik. Nekünk férfias szemmel kell a. háborút néznünk. Nem azt, hogy perzsel, pusziit, öl, gyilkol, hanem hogy védi az asszonyt, gyermeket, a jókat, házat, udvart sib. .Csak hogy itt megint az a kérdés, hogy kell-e mindig operálni ? Nem lehet-e operáció nélkül is gyógyítani ? Régen talán mindent operációval gyógyítottak, de el kell jönni annak az időnek is, mikor egyáltalában nem fognak igy operálni ! Fritz Mauthner a kiváló német filozófus szatirikus gúnnyal csipkedi a „hivatásos erkölcsörök“abbeli mohó törekvését, hogy a Seregek Urával mindent agyonszentesitenek s „már közel állnak ahhoz, hogy az emberiség legeszményibb állapotának tartsák a háborút. Utal a béke utáni állapotra, mikor csendesebb tempóban fog lüktetni vérünk, elfogulatlanabb lesz Ítélőképességünk s „úgy fogunk visszatekinteni a háborús időben tapasztalt kedélyállapotunkra, mint valami erkölcsi megtévelyedettségre1“ *) Az első közlemény az Evang. Lap 47-ik számában. Hogyan illesszük be a háborút az isteni világrendbe? Neki tulajdonítsuk mindenestől, mint minden történését a világmindenségnek vagy szeretet-akarata ellen vétő emberi cselekedetnek minősítsük 1 Zavarba jön a nürnbergi modernista, Rittelmeyer is, midőn Isten és a háború problémája vetődik föl öntudatában. — (Christentum und Gegenwart októberi háborús számában „Gott und der Krieg c. cikke.) Hogy egyeztethető össze a háború avval az Istennel, ki a szeretet Istene és az egyes emberek sorsának intézője? „Más Isten az így szól R. — kit most élünk át, mint az, kit olykor gondoltunk. Egy Isten, aki előtt az egyes emberek sorsa semmit érőnek látszik, ki keveset kérdez a jog és jogtalanság után, ki fölrázza a népeket borzalmas viharban és pusztulást öntve ki új időt készít elő. Erezzünk olykor, amit őseinknek kellett érezniök, midőn Wotan vad seregével átvonult a föld felett s ők aggódó borzalommal rejtették el előle fejüket. És mégsem élünk át a nagy világháborúban mást, mint amit minden tavaszt megelőző éjszakán tapasztalunk.“ — De van-e szüksége Isten országának ilyen „tavaszt megelőző éjszakára?“ Sokan azt mondják, hogy van. És hogy a háború után az embereknek a szeretetről és békéről való prédikálás csodálatosan új lesz. így a háború Isten országához egy lépéssel közelebb hoz bennünket (Alig. evang. luth. Kirchen- zeitung.) Ez mind igaz, de a fulánk mégis bennünk marad ! Kapi Béla is érinti Isten és a háború problémáját „Erős várunk az Isten!“ c. kitűnő füzetében (3. old.) „A háborút is, dacára minden rettenetes vérontásának, odahelyezzük Isten kezébe. Nem az ö akarata szólítja életre. Az ő akarata szeretet verőfényben fürdik, nem az elesett milliók vérében. A háborút emberek bűnössége, népek Istentől elfordulása okozza.“ (V. ö. Gyu- rátz-féle agenda imáját háború idején.) Ez az álláspont, úgy hisszük, a háború legjézusibb felfogása. De viszont Jézustól legmesszebb esők azok a rigorózus háború magyarázások, melyek az Ótestamentomból elindulva az egyesek életével és fájdalmaival nem törődő „Jahve Zebaoth“ triumfusát ünnepük a háborúban ! Ha Bour- deua János a „Jelenkori gondolkozás mesterei“ cimű művét most írta volna meg és olvasta volna Grütz- macher „Die Religion in Kriegszeiten“ cimü cikkét . ___________________ _ ■
