Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-11-14 / 46. szám
5. oldal Evangélikus Lap. 4Ö. sz. Az evangélikusoknál a Luther-Társaság vezetősége — javaslatomra — mir.dent megtett, hogy a könyvtártipus-vállalatot úgy szervezze, mint az a reformátusoknál van, de a hasznot a Luther-Társaságnak szánta s ezzel közvetve az egyházi irodalomnak juttatja. Sajnos ez nem sikerült! A gyülekezetek tetszésük szerint akkor küldik be a rendelést, mikor nekik tetszik; azt törlik, ami nékik tetszik Csakhogy ez már nem tipusvállalat, hanem jól-rosszul menő szortiment. Ha ez jobb, ám legyen! A Luther-Társaság sohasem akart „egyházi hatóság“ lenni, amivel a cikkíró vádolja; nem is lehet. De mert három egyházkerület az egyházakat határo- zatilag kötelezte a tipusrendelésre; a Dunáninneni kerület pedig azt az egyházak erkölcsi kötelességévé tette, természetes dolog, hogy a kerületi határozatok végrehajtására csak a kerületi elnökségek illetékesek. Ezért kellett a Luther-Társaságnak a végrehajtás foganatosítása végett a kerületi elnökségeket megkeresni. • lajba Vilmo.* L -T. lAtilk.w.i. A háború emléke. Ma ugyan még benne vagyunk és bármint szereplők, még sem csinálhatjuk meg e csúnya öldöklő démon sírjára a fejfát és nem Írhatjuk rá feliratul azt, hogy: Fűit! De azért mindnyájan alig várjuk a végét... Veszteségeink napról-napra nagyobbak, a veszteségkimutatások maholnap egy pár kilónyi súlyú nyomtatványtömeggé gyűlnek össze. Mennyi drága és kedves élet pusztulását hozza hírül minden kimutatás! A kedveseiket siratok és a hazafiui kegyelet az érettünk is éltöket áldozó hősök emlékének a megörökítésén bizonyára $pkat gondolkoznak. Egyházi körökben egy pár megvalósítható terv is felmerült. Ezek egyike az, hogy az elesett katonák neve, mihelyt a halál biztos hire megjön, a szószékről kihirdetessék s a háború végeztével az egyház összes halottainak a neve egy a templom falán elhelyezendő emléktáblára vésessék. Ezt — ha jól emlékszem — a brandenburgi konszisz- tórium ajánlotta az egyházak figyelmébe. Magyar katholikus püspökeik a temetőben ajánlják közös síremlékek felállítását. Ez természetesebb megoldás volna, különösen ott, ahol községi temetők vannak, vagy ahol a felekezeti temetőket csak egy út választja el egymástól. Közös emlék — ez illeti meg azokat a hős katonákat, akik mindnyájunk édes anyját, a magyar hazát védelmezték, érte véröket ontották ! Nem rég emlékfákat ültettünk. Szerte az országban kisebb nagyobb facsoportok és ligetek emlékeztetnek bennünket a millenniumra, vagy Erzsébet királynéra. Ültessünk a háború emlékére is emlékfákat! Y914. november 14. Ezt a gondolatot a „Dorfkirche“-ben Just Frigyes a következő indokolással és formában ajánlja és tartja megvalósíthatónak: „Az elesettek emlékére ültessünk temetőinkben einlékfákat. Különösen egyszerű emberek számára nehezen elviselhető gondolat az, hogy nem borulhatnak szeretteik sírjára. A sir helyett kárpótlásul ültessünk nekik egy fát, amelyet felkereshetnek, virágjaikkal fel- ékesithetnek, amelyre halottak napján koszorúikat felaggathatják. Ez megnyugvásukra fog szolgálni. Egy kis temetőben jártomba még egy gondolat ötlött az eszembe. Láttam egy különös fát. Egy gyökérből több törzs sarjadt ki. Hogyan ? Negyven évvel ezelőtt a fát levágták, a csonkján fiatal hajtások nőttek. Micsoda nagyszerű szimbólum ez olyan harcos számára, aki életét a hazáért áldozta fel! üyüjtsd össze az egyházat a temetőben s vágass le előttük egy erős fiatal fát. Különösen szépen befásitott temetőben azt könnyen meg lehet tenni. Ehhez a szimbolikus cselekményhez fűzzél rövid magyarázatot, mely mindenkinek az emlékezetében megmaradjon. Tavasszal azután a hajtások egy részét meg kell hagyni. A beszéd Jób 14. 7—9. versével állhat kapcsolatban. Szokatlan dolgot cselekszünk. Legyen ez a cselekedet feledhetetlen példázat szamunkra. Ebben a háborúban egyházunk több ifjú, életerős tagja ott hagyta fiatal életét. Miért, mi célból? A felolvasott szöveg megadja a kérdésre a feleletet ... A lefürészelt csonk a jövő évben ki fog hajtani. Ez a tény szamunkra annak a példázata, hogy a Krisztusba vetett hittel megholtakra feltámadás vár... Ez a csonk azonban nemcsak egy hajtást fog hajtani. Ez példázza azt, mi mindnyájan, a hazánk is az érte meghaltaknak köszönheti jövendőjét . . .“ Ugye, milyen igazán papos gondolat!,. Mihelyt az eszme felötlik, mindjárt megszületik annak a prédikációnak a vázlata is, amit az eszme megvalósításakor tartani lehetne .. Azonban nem a vázlat a fő. Mondjon kiki olyan beszédet, aminőt tud és a kedve tartja. Mi az eszmét ajánljuk olvasóink figyelmébe ! Az egyházi év utolsó vasárnapját rendesen halot- taink emlékének szoktuk szentelni. A délutáni isten- tisztelet helyett menjünk ki a temetőbe s hajtsuk végre ezt a nem szavakból, hanem cselekedetből álló kegye- letes aktust! Valamikor a próféták is cselekedtek olyankor, amikor a szavaiknak nem volt sok foganatja. Hátha a mi népeink is megértik ennek a szimbolikus tettnek a nagyszerű értelmét és épülnek rajta annyit, mint egy többé-kevésbé megszokott prédikáción!“* * Ha olvasóink valamelyike ezt a szép gondolatot megvalósítaná, tegye meg vagy tetesse meg nekünk azt a szívességet, hogy leírja az aktus lefolyását lapunk számára. (Szcrk.)
