Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-10-24 / 43. szám
4. oidal. Evangéiikus Lap. 43. sz. 1914. október 24 leinzi s az ilyen órákban nyilvánul meg, hogy mi a vallás. Hogy Krisztus is ezt az utat követte, mutatja a hegyi beszéd. A pápaság szétrombolásával rombadől a kath. egyház is, mert a pápaságtól függ a léte, tanítása. A protestantizmus romba nem dőlhet, mert léte nincs egy világi hatalom létéhez vagy bukásához kötve. S ha nézzük a kath. s prot. államokat, szembeszökő az utóbbiak fejlődése, haladása. A kath. államok anti- klerikalis politikát kezdenek folytatni, amint Francia- országban, Spanyol- és Olaszországban már láthatjuk. A protestáns államok mély vallásos alapon állanak, mig a kath. Franciaországban ki akarják űzni a vallást és a materializmus ül diadalt. Íme ez a vázlata a hallott egyházi beszédnek. Mély meghatottsággal hallgattuk végig. Ahol igy tanítanak, ily lelkesedéssel s hévvel, ott az evangélium ügye jó kezekbe van letéve. Ilyen embereket adjon a jó isten egyházunknak sokat, különösen oly helyeken, aminő Innsbruck is. Kimenetkor megvettük azt a füzetet, amelyet az egyházfi árusított: „Aus der ev. Vergangenheit Tirols“ Von Ernst Pauli, Pfarrvikar in Innsbruck. Kitűnő agitációs füzet. Megtudjuk belőle, hogy mit tudtak Tirolban már 1521-ben Lutherről s hogy terjedt a protestáns hit 1526-ig. A tiroli népből indult ki a prot. hit mozgalma. Ma ezt alig merik elhinni, mert sajnos a sok búcsú, népgyülés, az oltári szentség előtti imádkozások s a lelkiismeretlen sajtó arra oktatják a közönséget, hogy ez máskép volt. A kath. egyház sietett Luther tanítását ahol lehetett, elferdíteni, a sok üldözés pedig kiirtotta az evang. egyházat. Ámde 1610. óta sem volt Tirol kath. ország, amint szivesen szeretiK hirdetni. A Zillertalban ekkor is tudtak az evangéliumról. Az üldözések eredménye volt a zillertaii protestánsok kivándorlási kényszere is 1837-ben. Újabban csak ,876. óta vannak ismét evang. egyházak Tirolban.így Meranban és Innsbrukban. Me- ránban és környékén 3000 evang. lélek lakik. A füzet bevezetése e címet viseli: Von der Freiheit eines Christenmenschen. A középkor az egyház uralma alatt áll. A hivő üdvössége érdekében teljesen az egyház vezetésének van alávetve. A hivő munkátata semmi. Csupán azon cselekményei érvényesek, amelyeket az egyház az üdvösség érdekében előír. Luther élte meg a kegyelem üdvét, amely nem tőlünk s az egyház által előirt cselekményektől, hanem a Krisztusban való hitünktől függ, aki Istent akarja szolgálni az maradjon az emberek között s ne vonuljon el a kolostorba. „Du hast Weib, Kind, Gesind, Nachbarn, Fürsten, Herrn ... da diene Gott.“ (Luther.) S Luther hite a középkor végét jelentette, önállósította az embert, aki most saját felelősségének tudatában keresi az üdvösséget s ezzel vége a papi uralomnak. Minden hivő lélek birja a mennyország kulcsát. A középkornak gyenge alappal biró vallásából igy lett erős, férfias, öntudatos hit. Lutherrel kezdődik meg az uj korszak, egy uj időszak. A tiroli evang. egyház története is csak azt a tanulságot hirdeti, hogy a nép nem elégedhetik meg huzamos ideig búcsúkkal, rózsafüzérrel, misékkel, legendákkal és precessziókkal, hanem egyéni meggyőződésre, egyéni gondolkodásra, tudatos hitre van szüksége. Korunkban hiányzik az élő Istennel való személyes érintkezés. Luther mutatta meg azt az utat, amelyen az emberi szív Istent megtalálhatja. A kis füzet ezen rö/id ismertetésével fejezem be ezt a rövid visszaemlékezést, Nem túlzók, amidőn azt mondom, hogy nemcsak utamnak, de életemnek egyik fénypontja az a nap, amelyen az innsbrucki evangélikus templomba mehettem. Adjon az Isten egyházunknak sok ilyen erőt, amilyen az innsbrucki evang. egyház buzgó lelkésze, sok ily hü szolgát, aki ily lelkesedéssel terjeszti Isten országát s az evangélikus egyház élni és terjedni fog még a legkiizdelrnesebb időkben, a legnehezebb talajon is. Kevés a tábori lelkész! Néhány őszinte sző R. A1. urnák. Az Evangélikus Lap legutolsó október 10-iki számában, R. M. ur, akit nekem nincsen szerencsém ismerni, „Kevés a tábori lelkész“ cim alatt Írott cikkében ellenőrző figyelmét kiterjeszti az én sátoraljaújhelyi kis egyházköz'-égemre is és terhes aggodalmak alatt Ítéli meg s Ítéli el az én lelkipásztori működésemet, a mikor cikkecskéje befejezé-setil ezeket Írja: „Sátoraljaújhelyben pedig dacára annak, hogy ott egyházunk és lelkészünk van, az evang. katonák mégis a ref. templomban vettek úrvacsorát, mit mint a kálvinista liberalizmus bizonyságát emlegetnek a ref. egyházi lapok, megírván azt is, hogy „mvacsoráztak két sztn alatt, de térdepelve.“ II; en körülmények között igazán nem ártana, hogy ha mi sem néznők ölhetett kézzel a dolgok folyását, hanem behatóbb lelki gondozásról gondoskodnánk/“ Nem ítélem el, sőt ta’án menthetőnek is találom s legfeljebb sajnálom azt az emberi gyengeséget, a mely abban a tapasztalati tényben nyilatkozik, hogy egyes emberek mindent, amit elgondoltak akár egyházi, akár más közéleti tünet és jelenség felől, mint nagyigényü és nagysulyu s ntentiát nyomtatott formában is a nagynyilvánosság elé vetnek; azt azonban legaláb is merészségnek kell neveznem, a mikor valaki szűknek tartván az ő működési körét, teljesen avatatlanul más egyén működési körébe avatkozik, bírál és elitéi és tanácsokat ád esetleg ép olyanoknak, akiktől ő maga tanulhatna. Ez az eljárás különösen elitélendő, ha ez lelkésztársak között történik. Nem tudom ugyan ha R. M. urban lelkésztársamat tisztelhetem-e, de Írásából azt következtetem, hogy igen, s ha követkéz tetésem nem csal, akkor felhívom őt a tények ismertetésével : ítélje meg ő maga eljárását, amellyel az én
