Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-08-01 / 31-32. szám
Evangélikus Lap. 31—32. sz. 1914. augusztus 8. 4. oldal eredményezett-e? Ép ellenkezőleg. Hiszen a Buddha vallás tán az egyedüli, amely még napjainkban is számbavehető hódításokat tesz. Melyek már most azok az eszközök, melyeknek segítségével visszanyerhetné a protestantizmus a társadalomban azt a polcot, melyen a múlt századokban oly dicsőén megállta helyét? E kérdésre sokan nagyon nehéznek tartják a feleletet Azt mondják, hogy szegények vagyunk, anyagi erő hiányában pedig sikereket elérni nem lehet. Ez már régi frázis és azért nem lehet rá sokat adni, mert hisz a protestáns egyházak úgyis eléggé sürgetik az 1848. évi XX. t.-cz. végrehajtását az anyagi megerősödés céljából. Csakhogy én azt vélem, hogy épen itt van a kutya eltemetve. Olyannyira hozzádörgölődzködünk az államhatalomhoz, hogy függetlenségünket el is vesztettük immár. Most, huszonöt—harminc év múltán a következmények igazat adtak azoknak a látnoki képességű protestáns férfiaknak, akik annak idején az államsegély el nem fogadása mellett emeltek szót. Az államsegélyt a protestánsok mégis elfogadták s ma hasonló a helyzetünk a szabadságharcban megrokkant katonához, aki a győztes hatalomtól kegydijat fogadott el, — akinek életfeltételeit a győztes hatalom biztosította, — de a kegydijért hallgatnia kell, veszteg kell maradnia, mert máskülönben megvonják a kegydijat. Mi is élvezzük az államsegélyt, — ezzel van biztosítva megélhetésünk, de protestánsi hivatásos működésűnk nem, — voltaképen társadalmi hivatásunktól meg vagyunk fosztva, — hallgatnunk kell, szemet kell hunynunk, nem szabad megbotránkoznunk a klerikalizmus garázdálkodásai felett, mert félünk attól, hogy az államsegélyt és az 1848. évi XX. t.-cz. végrehajtásának reményét elvesztjük. A helyzet ép megforditottja a múlt idők helyzetének. A múltban a .Protestantismus küzdött a lelki- ismereti szabadságért az emberiség jövője érdekében s e küzdelmében hívatlanul is segítségére sietett a társadalomnak felvilágosodottan s liberálisan gondolkodó része valláskülönbség nélkül. Ma már nem küzd semmi másért mint puszta létért vegetálásáért. Harcol azonban a klerikalismus és horribilis anyagi erőforrásai dacára is gyöngének érezvén magát, segítségért kiabál és szirén hangját áthallatja a protestánsok táborába, akik legalább is hallgatással, a kardok hüvelybe tartásával jutalmazzák a bűvölő hangú sophismákat. A múltban egy táborban volt a Protestantismus a liberalismussal, a jövőben pedig, — hála a mi vén vezérférfiainknak, — félő, hogy a klerikalismussal fog egy gyékényen árulni. Lutherról mondják, hogy oly kijelentést tett volna, hogy ő a római papa ellen még az ördöggel is szövetkeznék. Nem tudhatjuk vájjon tett-e ily kijelentést vagy nem, én azonban a saját részemről nyugodtan variálom az elvet aként, hogy ha ezer ördög támadja is meg a protestantizmust, de a római pápával még az ördög ellen sem szövetkeznék, mert nem érezném magamat biztosítottnak az ellen, hogy drága szövetségestársam nem fog-e aztán engem felfalni. A mi szövetségeseink nem lehetnek azok, akik a gondolatszabadságot csak akkor nem fojtották meg, amikor körmükre koppantottak, akik a nagy szellemeket mindig kilökték maguk közül; a mi természetes szövetségeseink csak azok lehetnek, akiknek a zászlajára elsősorban ugyancsak a lelkiismereti szabadság van felírva, — akik nem lehetnek méltatlanok bizalmunkra csupán azért, mert nem hajlandók senkire, semmiféle vallást is ráerőszakolni, de akik senkit sem üldöznek e miatt, mert ezt vagy azt a vallást követi. A szövetkezés helyes voltát nem zárja ki a vallás felfogás és világnézet homogenitásának hiánya, — elég ha egy két közös eszme fűzi egymáshoz a szövetségeseket, ha ezek az eszmék nagyok és nemesek, ha ezek az eszmék az emberiséget egy szebb jövő felé bírják vezetni. Úgy mint a mnltban, — most is fel kell keltenünk a társadalom sympathiáját irányunkban, — ezt pedig nem képzelem másképen, mint akép, hogy meggyőzzük a társadalmat a felől, hogy neki fontos szerve kívánunk és tudunk is lenni. Erről pedig mikép sikerül meggyőznünk a társadalmat? Azt hiszem hogy semmiesetre sem a szabadkőművesek, socialdemokraták, szabadgondolkodók és progressivek üldözésével, —hanem ezek munkájának (jól tessék megérteni, hogy munkájának) megosztásával. Mert jelen mivoltunkban bennünket protestánsokat a társadalom nem sokra használhat. A vallásos élet fejlesztését sokkal nagyobb sikerrel végzi el a római katholikus egyház; mi pedig szolgálatokat teszünk azoknak a politikai törtetőknek, akik az egyházi tisztségek segítségével, a mi vállainkon emelkednek fel s onnét intézik kirohanásaikat a Protestantismus bitorolt nevében a társadalmi béke állítólagos megvédelmezése, de tényleg a társadalom jelenlegi hatalmi viszonyainak sértetlenül megóvása céljából. Arról meg lehetünk győződve, hogy a haladni kívánó s a jövőbe látni tudó elemek ma már nem kérnek segítséget a protestantismustól, mely siet az uralkodó pártokkal kiegyezni, de az is bizonyos, hogy a progressiv irány a Protestantismus támogatása nélkül is érvényesülni fog, a Protestantismus közreműködése nélkül is elvégzendi feladatát. Én azonban mint protestáns azt szeretném, hogy a társadalom javítási munkában a Protestantismus vegye ki az oroszlán részt.
