Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-07-25 / 30. szám
Evangélikus Lap. 30. sz. 5. oldal 1914. Julius 25. kelni, hanem a jelleműket is, a meg nem felelőket erről a pályáról rögtön el kell távolítani. A különböző vallások képviselői között még mindig akad veszekedés és huzavona. Ez a békétlenség azonban szégyenfoltja a vallásosságnak és a kormányt is nehéz helyzetekbe sodorja. Azért kérjük Önöket, figyelmeztessék e tekintetben alárendeltjeiket és gondoskodjanak a viszonyok javulásáról. Az anyagi civilizáció haladásával mind nehezebb feladattá válik a rossz emberek megjavítása, azért erre a feladatra fordítsanak különösen gondot és biztassák a közös feladat buzgó végzésére a többi hittanitókat is.“ A beszéd után következő eszmecsere során a buddhisták kijelentették a miniszter előtt, hogy ők nagyon szivesen munkálkodnak a népnevelés és a népjólét előmozdításán a kormánnyal karöltve, azonban csak azon feltétel alatt, hogyha a kormány respektálni fogja az állami oktatás iránt támasztott követeléseiket. Az állami iskolák felekezetnélküliek, ezekben az ifjúságot ép abban a korban vonják ki a vallásos befolyásolás lehetősége alól, mikor az embernek a vallás vezetésere legnagyobb szüksége van. A miniszter megvédelmezte az iskolát ezzel a szemrehányással szemben. Ott azonban, ahol abból politikai előnyökre számíthat, a kormány — úgy látszik — szivesen támogatja a buddhizmust, mert az „Ostasiatischer Lloyd“ 1913. 46. sz.) közlése szerint a buddhizmus részére kilátásba helyezte a kormány, hogy a chinai misszióit támogatni fogja. Magában japánban a kormány távol áll a buddhizmustól. A keresztyénség képviselőivel való tárgyalás folyamán ezek három dologra kérték a minisztert. Az első kérés az volt, hogy az állam engedje meg az egyházak szervezkedését, egy nagy szervezetben való egyesülését, ruházza fel ezt a szervezetet a jogi személyek jogaival, hogy az egyházak megélhetésük alapjait jobban megvethessék. Másik kívánságuk az volt, hogy a kormány nyilatkozzék határozottan a népiskoláknak a shintoizmushoz való viszonyáról. E kérés magyarázatául tudnunk kell, hogy a japán népiskolák a valóságban nem voltak felekezetnélküliek, mert a kormány arra használta fel őket, hogy a gyermekeket a shintoizmussal megismertesse. Így pl. a népiskolák tanulóikkal hivatalosan felkeresték a shinto-templomokat sőt ilyen kirándulások rendezésére a missziói intézetek is kaptak felszólítást. Emiatt azoknak a keresztyén szülőknek, akiknek a gyermekei állami népiskolába jártak sok konfliktusuk volt, mivel ők természetesen gyermekeiket ezekre a kirándulásokra el nem engedték. A kormány azzal a nyilatkozattal fedezte magát, hogy ez nem vallásos ténykedés, hanem az ország múltja iránt való kegyeletre nevelése a gyermekeknek. A császárkultuszról is azt mondja, mely pedig szintén nyilvánvalóan vallásos aktus, hogy az a császárnak való tiszteletadás (veneratió), nem pedig a császár imádása (adoratió). Ugyanilyen módon Motoori, shintoista iró (1913), a shintoista körök mélységes megbotránkozására azt állította, hogy az izei templom Amaterazu napistennőnek nem tényleges lakása. Aki tehát ezelőtt a templom előtt letérdel (bemennie a templomba senkinek nem szabad), az nem közvetlenül az istennőhöz imádkozik, hanem csak a tiszteletadás aktusát végzi el. Motoorinak ezzel az állítással az volt a célja, hogy lehetővé tegye az Izebe való zarándoklást, a modern japánoknak is. Hogy ezek a dolgok tényleg szoros összefüggésben állanak a vallásosággal, az világosan kitűnik pl. a Mutsihitó császár halála alkalmával végzett szertartásokból. A kormány arra törekszik, hogy lehetőleg fenntartsa a shintoizmus alapeszméjét, mint az állam fundamentumát és a japán monarchia legfőbb támaszát. Különben érthetetlen volna, miért tesz a kormány olyat, mint pl. 1913. nyarában, mikor a külügyi minisztérium meggyilkolt osztályvezetőjét Abet érdemei elismeréséül Belgiumba követté nevezte ki! ... Halála után !. .. A keresztyéneknek érdekük az, hogy tudják, minő viszony van az állami népiskolák és a shintoizmus között. Sok nehéz küzdelem csirája rejlik ebben a kérdésben. A kormánynak a shintoizmus alkalmazkodására való hivatkozása ügyes sakkhuzás: Így akarják biztosítani a keresztyénségben is bizonyos, a keresztyénséggel ellentétben álló eszmék és szokások fennmaradását. A miniszter megigérte a keresztyének kívánságainak a jóakaratu figyelembevételét. A keresztyének harmadik kívánsága az volt, hogy a kotmány a jövőben keresztyén lelkészeket is nevezzen ki fegyintézeti lelkipásztorokká, mert eddig afegyintézetek lelkészei mind buddhista Hongwanji felekezet papjai. A külön-külön tartott hivatalos tárgyalások végeztével, mint már említettük, november 5-én a három vallásnak négyszáz képviselője hivatalos jelleget nélkülöző tanácskozást tartott, melyen báró Sakatani, Tokió főpolgármestere elnökölt s amelyen több egyházi ember után az előbb már említett Tokonami is beszédet tartott. Ezek a beszédek mind a vallások egymás mellett való békés munkáját és a közös feladatokat hangsúlyozták természetesen meglehetősen általános formában. A személyes érintkezés hasznán kívül két ott hozott határozatnak talán gyakorlati eredménye is lesz. Az első egy állandó tanács felállítására vonatkozik, amely a három vallás közös ügyeinek a megbeszélésére van hivatva és minden évben egy vallásos összejövetelt rendez. Ennek a tanácsnak „Nippon Sukyo Taikai,“ a japán vallások nagy egyesülete a neve. A második határozat a „liberális vallások“ világ- kongresszusának a megtartására vonatkozik, mely Tokióban lenne 1915-ben. Az eszmét amerikaiak pendítették meg s általános helyesléssel találkozott. Ha ezt a kongresszust sikerül a japánoknak összehozniok,
