Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-07-18 / 29. szám
1914. július 18. Evangélikus Lap. 29. sz. 5. oldal. feljajdulni a társadalomnak az a része, mely a nyomást nem hajlandó tűrni, — közbelépnek a szervezett társadalomnak, az államnak tényezői is abból a célból, hogy a hit és hitvallást saját terére szorítsák vissza. Hog> a hitelvek minétnüségének magára a társadalomra nézve közömbösnek kell lenni, mi sem bizonyítja inkább, mint az a történeti íény, hogy a nagy hódító hatalmak, mint amilyen volt pl. a regi római állam, ez újabb korban a török, hitük, vallásuk miatt a meghódított népeket sohasem üldözték. Jól tudták ezt, hog> a hitbeli üldözés, csak az cllentálló erőt növeli nagyra. A társadalmi élet szempontjából tehát nem is a vallások, hanem a vallás utján a hívők által vagy ezek segítségével megalakított egyházak képezhetik csa^ ez érdeklődés tárgyát abban a tekintetben, hogy miképen bírnak a társadalmi viszonyokba bele illeszkedni, micsoda helyet akarnak vagy birnak ott elfoglalni, — kivánnak-e s ha igen — mily mértékben belemarkolni ez életviszonyokba, — elősegitik-e, avagy zavarják-e a társadalom szerves fejlődését. A társadalom jelenségeivel foglalkozó tudománynak — a szociológiának is csak ily szempontból kell nézni a protestantizmust. Tölt-e be hivatást a protestantizmus, közelebb hozza-e az emberiséget valamely életbevágó céljához, vagy eltávolitja-e attól? Csak, ha e kérdésekre igenlő teleletet kaphat, csak akkor tarthat számot a protestantizmus, a társadalom érdeklődésére. A tuladonképeni ókorban a vallás terén a differenciálódás másféle volt, mint a későbbi korszakokban. Akkor nem egy-egy zseniális vallásalapitó által úgyszólván mesterségesen megteremtett vallas uralkodott, hanem ahány nemzet, annyi vallás is volt. A népvallások mint Menger Antal Írja, nem mondva csinált vallások voltak, ezek a nép belső szelleméből fakadtak. Gyakorolták a vallást, de ez a vallás szervezettel nem birt. Ez volt az oka annak, hogy a vallások nem ütköztek bele senkinek jogaiba, senkinek érdekébe s hogy akkor — a későbbi időkben oly irtózatossá vált vallásháború ispieretlen fogalom volt. A keresztyénség fellépésével már változik a helyzet. Konstantin császár rájővén arra, hogy a pogány istenek elvesztvén hitelüket, a politheismus csődbe jutott, hatalmát felfrissítendő, — üdvözölte ez uj istenséget a keresztyének akkori egy istenét. A sokat szenvedett keresztyénség pedig külső szervezetet nyervén, egyházzá alakulván, engedte magát felhasználni s a pogánysággal kiegyezett. „Adj a tótnak szállást, kiver a házból 1“ Ez a mondás érvényesült az állam és az egyház közti viszonyban is. Az egyház hatalmi tényezővé lett s elnyomta a császárságot, mely őt felemelte volt. Az államnak tehát számot kellett vetnie az egyházzal, melytől elvesztett jogait volt vissza vívandó. Ámde már a fejedelmek is az egyház nyomása és szellemi hatalma alatt állottak. Az egyház reformálására volt tehát szükség, hogy az államhatalom hivatásszerű helyzetét visszanyerhesse. A reformált egyház híveit az 1529. évben tartott speicri országgyűlés óta nevezik piotestánsoknak, ez országgyűlésnek rájuk sérelmes határozata ellen történt tiltakozásuk okából. Ámde a protestáns vallás lényege nem állhat a protestálás tényében. A lényege tulajdonképen az az eszme, hogy az üdv minden papi közvetítés nélkül, ingyen, Isten kegyelméből adatik. A köztudat szerint továbbá a protestáns vallás mint a szellemi felvilágosodás vallása jelentkezik. Ez a jellemzés azonban, úgy látom és vélem, hogy a mai protestantizmusa csupán, cum grano salis alkalmazható. Tény, hogy a XV. században a humanisták működése folytán a tudomány felszabadult a pápaság mindenhatóságot követelő békói alól s ezt a felszabadítást a reformatió pecsételte meg. A protestantizmus ledöntötte a hatalmi tekintély elvét s ez az oka annak, hogy a protestáns országokban szabadabb szellők fujdogáltak s a klerikalismus nyomásának hiányában a sociális viszonyok is javultak. A protestáns mozgalmak egyszersmind szabadság mozgalmak is voltak olyannyira, hogy ezekben a mozgalmakban nem ritkán nem protestáns elemek is a protestánsokkal egy táborban küzdöttek. Kétségtelen tehát az, hogy nagy és elismerésre méltó feladatot teljesített a múltban a protestantizmus és ezzel megnyerte az egész müveit világ sympathiáját. Hogy ezt a nagy tőkét kamatoztatta avagy elpazarolta-e, — erre a kérdésre kívánok választ adni. Ha egy társadalmi élet nyilvánulást helyesen akarunk megítélni, nem elég az ezt jellemző irodalmi müveket tanulmányoznunk. Nem elég azért, mert ma már túl vagyunk azon a nehezen, de mégis megszilárdított felismerésen, hogy a történelem jó részében nem egész elfogulatlan kezekkel van megírva, — authentikus megfigyelések nélkül tehát nem juthatunk el a való tények megállapításához. Hogy helyes képet nyerhessünk valamely egyházról, ahhoz, — mint Renan mondja, — „minden esetre jó, hogyha abban éltünk, mert jobban ismerjük.“ Az iskolákban meglehetős egyoldalú elfogultsággal adják elő a protestantizmus lényegét, a protestantizmus történetét. Az én csekélységemnek is majd tiz év kellett, amig a protestáns egyház életét mint egyházi tisztviselő közvetlen közelből szemlélve, tapasztalati utón rá nem jöttem arra, hogy a protestantizmussal szemben is helyt áll ez a régi igazság, hogy: „nem mind arany ami fénylik.“ Nagy tévedése a protestantizmus történetíróinak az, hogy ők a reformatióban egy progressiv mozgalmat látnak, holott Luther, Calvin és Zwingli refor-
