Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-07-04 / 27. szám
4. oldal. Evangélikus Lap. 27. sz. 1914. julius 4. hogy a theol. tudományok mindegyik szakcsoportja egy-egy tanszékkel képviselve legyen. A szakcsoportok a következők: 1. Bölcsészet-neveléstudomány, 2. Ó- és új szövetségi irásmagyarázat, 3. Történeti, 4. Rendszeres és 5. Gyakorlati theologia. Ez nem a legszerencsésebb megoldás. Az ó- és újtestamentumi tanszéket ketté kellene osztani. Mindkét tudományág ad elég munkát annak, aki vele komolyan foglalkozik. E két tárgyban az óraszám is oly nagy a theologián, hogy a munkát egy tanár képtelen ellátni. A theologia! tudomány és a lelkészképzés szempontjából fontos szükséget képez egy vallástörténeti tanszék felállítása. Sokáig nem maradhat úgysem az az állapot, hogy a vallástörténet — mely tudományos szempontból ma valamennyi theol. tárgy között talán a legfontosabb — a bölcsészet-nevelés- tudomány-tanár melléktárgya legyen. Nem vette figyelembe a bizottság a külön belmissziói tanszék felállítására vonatkozó újabban mind gyakrabban és határozottabban hangoztatott kívánságot sem. Ezt talán helyesen tette! Igaz, hogy ennyi tanszéket csak meglévő theologiáink teljes vagy részleges egyesítése árán lehetne egy hittudományi karon összehozni, azonban hogyha ez a hittudományi kar a doktoravatás jogával bir, akkor szükség van rá, hogy ne vidéki jelleggel biró, gyenge és súlytalan, csupán fakultásnak keresztelt, lényegében és a maga valójában mégis csak theologiai akadémiának vagy pláne intézetnek maradt theologia gyakorolja ezt a jogot, hanem olyan főiskola, ahol nemcsak a theologiai vizsgák számára előirt köteles penzumot abszolválják évről-évre, hanem tovább tanulni is, búvárkodni is lehessen. A zsinat szerencsés kézzel maradandó és értékes intézményt alkothatna, ha jobban megfogná a theolo- giák ügyét! A javaslat új szakaszai között több van olyan, mely már meglevő szabályrendeleteinkből kerülne a törvénybe. Ezeket felesleges felsorolni. Uj dolog azonban az, hogy a vallásoktatásra vonatkozó részletes rendelkezések is vadnak a javaslatban. Ki van mondva, hogy az elemi iskolákban a rendes osztálytanítók kötelesek a hittant tanítani, a középfokú iskolákban rendes vallástanári állások szer- vezendők. Idegen iskolákban való hitoktatói teendők ellátására vallástanitói és vallástanári állásokat lehet kreálni. A vallásoktatást az illetékes egyházközségek lelkészei ellenőrzik. A konfirmációi oktatás és konfirmálás mindenütt az illetékes lelkésznek hivatalával járó kötelessége. Haladást mutat a javaslat a „tanerők“, az oktatók jogainak és helyzetének a javításában. Kimondja, hogy a tanerők díjazása mindenben az államiakéval egyenlővé teendő. Betegség, még pedig igazolt munka- képtelenséggel járó betegség esetén járandóságaik csonkítása nélkül a gyógykezelés idejére, de legfeljebb egy évre szabadságra van joguk. Erre az időre helyettesről az iskolafenntartó köteles gondoskodni. Érdekes, bár nem egészen világos az az intézkedés, hogy gyenge egyházakban a lelkész tanítói teendők ideiglenes végzésével felruházható, aki lelkésznek tekintendő, azonban a tanítókra megállapított kötelességek ő reá is vonatkoznak. Hatásában s következményeiben ennél sokkal fontosabb a 30. §. mely igy hangzik: „Az egyházközség javaslatára az egyházi főhatóság okleveles ianitókal lelkészi teendőkkel is megbízhat, ha az erre vonatkozó egyetemes szabályrendeletben megállapított képzettséget megszerezték “ A még nem létező szabályrendeletre való hivatkozás azt sejteti, hogy itt a levitái intézmény törvénybeiktatásáról van szó. Azonban mivel a bizottság indokolást nem adott a munkájához — ez nem bizonyos. Ha a levitákra gondol a szakasz, akkor nagyon jó lesz a szövegezésre vigyázni. így, ahogy hangzik — a szakasz igen aggályos. Csak nem akarja a bizottság ebben a szakaszban az „alpapságot“ mint intézményt bevonultatni egyházunkba ?! . . . A javaslat kimondja, hogy „evang. tanítók feleségül csak evang. vagy református vallásu nőt vehetnek el, a tanítónők pedig csak evang. vagy református vallásu férfiakkal léphetnek házasságra és kötelesek gyermekeiket evang. vallásban neveltetni.“ Ugyanez áll a gymnasiutni tanárokra is. Ezektől is valamennyi többi tanártól és tanárnőtől is megkívánja a javaslat, hogy „vegyes házasság esetén egyházunk kárára térit- vényt adniok nem szabad, sőt az egyház elvárja tőlök, hogy összes gyermekeiket az evang. vallásban neveljék.“ Mintha ezekkel más hangon beszélne a javaslat?! Pedig ha már ilyen abszolút feleslegesnek látszó intézkedést, ami magától értetődik, felvetek, akkor nem indokolt, miért mérnek más mértékkel a tanároknak, mint a tanítóknak? Miért ne vehessen el a tanító csak evang. vagy református vallísu nőt, miért köthessen a tanár esetleg más vallású (kath. vagy izr.) nővel is vegyes házasságot? A zsinati javaslatok általában több helyen bizonyos egyeztetésre, ellentétek, következetlenségek elsimítására nagyon rászorulnának. Az előttünk levő javaslatban hamar kínálkozik ennek bizonyítására egy újabb példa. A jog és államtudományi karon rendes vagy rendkívüli tanár csak az lehet, akinek a megfelelő tárgyakra doktori oklevele és egyetemi magántanári képesítése van, illetve méltánylást érdemlő szakirodalmi működést igazol. A hittudományi kar rendes tanáraitól a javaslat nem kíván egyéb kvalifikációt, mint a theol. tanári oklevelet, sőt annak a megszerzésére záros határidőt is ad. Sőt mindezek tetejébe kivételt is csinál. A theol. tanárvizsgáló bizottság elengedheti a tanári vizsgát különös méltánylást érdemlő esetekben, ha lelkészi gyakorlatban kipróbált arravalóságu egyénről van szó. Ez mindenesetre nagy előny, mely nem
