Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1914-06-27 / 26. szám

1914. junius 27.

Evangélikus Lap. 26. sz.

5. oldal.

talán még ennél is fontosabb feladata volna, hogy a hivatásos teológusokon kívül — akik esetleg privát úton művelhetik magukat — tanügyi embereinket és müveit köreinket is tájékoztassa a teológiai tudomány mai állásáról, hiszen azt még ma is sokan a régi skolasztikus izü dogmatikával azonosítják és azért minden más tudományu könyveket szívesebben vesznek kezökbe, mint a teológiait. Itt is egyéni tapasztalatokra hivatkozhatnám. Egyszóval a teológiát közelebb kellene vinni az éleihez, melyre ma nálunk csak igen kevéssé hat. Műveltjeink érdeklődését kell megnyerni e tudomány számára, természetesen helyes irányítással.

E másik feladat miatt a rendezendő kurzusnak tehát tudomány népszerűsítő jellege mellett apologcti- kainak is kellene lennie, hisz e két feladat nem zárja ki egymást. Fontos dolog a személyes érintkezés, az eszme ébresztő beszélgetések, társas kirándulások felkarolása is, ez által az ország különböző helyein működők a legközvetlenebb utón kicserélhetnék egymás nézeteit és az esetleges tévedéseket értékesekre válthatnák be.

Tudjuk, hogy a nyári tanfolyamok intézménye nálunk is kezd gyökeret verni m. p. állami kezdeményezésre, amennyiben a közoktatásügyi minister már több Ízben rendeztetett ilyen tanfolyamokat és a résztvevők egy részének még utazási segélyt is adott. A tanfolyamok szép látogatottságnak is örvendenek és ez természetes oly beszédes nemzetnél, mint mi vagyunk, amely még mindig jobban szereti az élő szót, mint a könyv betűit. Csak az volna nagyon kívánatos, hogy e téren sem az államtól várjunk mindent, hanem hogy a városi társadalmak is álljanak már egyszer lábra.

A mi tanfolyamaink rendezését — nézetem szerint egyelőre teológiai adakémiánknak kellene kezökbe venniök. Idővel aztán állandó bizottságot lehetne szervezni.

A kérdés csak az, hogyan lehet az eszmét megvalósítani? Én úgy gondolom, hogy a teológiai tanfolyamokat nem lehet helyhez kötni, még teológiai akadémiának székhelyeihez sem. Végig mehetnénk ugyan először a 3 akadémián, de azután úgy nevezett vándor tanfolyamokat kellene létesíteni, nem csak azért, hogy a távollevő gyülekezetek is részesülhessenek a tanfolyam jótékony hatásaiban, de azért is, hogy kiválóbb lelkészeinket és tanférfiainkat is belevonjuk az előadás tartás munkájába. Idővel továbbá az elméleti tanfolyamokat gyakorlatiakkal is kellene kiegészíteni.

Hogy a tanfolyam könnyebben létesülhessen, egyelőre amig megerősödik, — arra kell törekednünk, hogy minél olcsóbb legyen. Ne szedjünk tehát tandijat a résztvevőktől és az előadók is mondjanak le egyelőre a tiszteletdijról. A hallgatók kedvezményes elszállásolása, a vasúti kedvezmény és élelmezése érdekében is mindent meg kellene tennie a rendezőségnek, a módosabb gyülekezetek és iskolafenntartók pedig némi

segéllyel támogathatnák a jelentkezőket. Ha adnak, a mint tényleg adtak is segélyt világi tárgyak tanfolyamaira, még inkább adhatnának teológiai tanfolyamok látogatására. Persze némi pénzre minden lemondás mellett is szükség lesz, hiszen mindennemű rendezés költséggel jár. Mindamellett azonban, akár sikerül anyagi támogatásra szert tennünk akár nem, a legelső tanfolyamot minél előbb meg kell tartanunk.

Dixi et salvavi animom meam! Töredékes gondolataim sem teljességre, sem csalatkozhatatlanságra nem tartanak igényt. Csak alapjául kívánnak szolgálni egy behatóbb eszmecserének, de kivált egyik indító okául annak, hogy e fontos a külföldön és hazánkban egyaránt kipróbált intézmény végre-valahára egyházi társadalmukban is életbe léptessék egyházi életünk és ev. teológia tudományunk áldásaira.

L)r. Szelényi Ödön.

Gálik Mátyás f.

E név a magyarhoni evang. egyházban közismert; mindenki, aki ev. egyházunk ügyeivel foglalkozik, tudja, hogy e férfiú egyik legszegényebb egyházunknak és az ország legnagyobb szórványának — Apateleknek volt lelkésze. Páratlan munkakedve és munkaereje, hithüsége és keresztyéni szeretete ezen sok küzdelmet, de nélkülözést is elviselni tudó embert igénylő helyre teremtette. A csekély számú híveket lelkesítette, buzdította, nem egyszer anyagi erejüket felülmúló áldozatok meghozatalára bírta, a szétszórt csontokat ösz- szetartotta, a távollakókat, akik közül nem egy van aki 60— 80 kilométernyire lakik, felkereste, hitében erősítette, a gyermekeket a szórványban tanította és még az idióták borosjenöi intézetében is valódi apostoli munkásságot fejtett ki. Híveit szorgalmasan látogatta és jellegzetes, hogy vasárnap délután nyaranta a templom és parochia előtti árnyékos téren, télen többnyire az iskola helyiségében a férfiak, a presby- terek összejöttek s itt beszélték meg az egyház külső és belső ügyeit, itt gyakorolt a lelkész kúra pastorá- list, itt tájékozódtak a hívek a közegyház ügyei felöl.

S mert mindenki iránt őszinte, nyílt szivű és szavú volt és mindenki iránt igazságos igyekezett lenni, — mindenki tisztelte, becsülte és szerette. Ezért beválasztották mindenféle egyesületbe, sőt ösmerve az ö szűkös anyagi viszonyait és becsülve az ö munkásságát, kisebb-nagyobb némi jövedelmeket hozó hivatalokat is juttattak néki. Maga is földművelő családból származván, az okszerű gazdálkodásra, szőlőművelésre tanította népét. Az egyház felügyelőjében báró Soly- mossy Lajosban igaz törekvései számára lelkes támogatást nyervén, még áldásosabb munkát fejtett ki.

A megboldogult az aradbékési egyházmegyében, előbb az aradmegyei egyházak iskoláiban, néhány év óta a békéscsabaiban dékanus. E tisztét is nagy oda