Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-06-06 / 23. szám
1914. junuis 6. 7. oldal. Evangélikus Lap. 23. sz. számát és összegszerű magasságát, még pedig a megadóztatandó hívek vagyoni viszonyainak, keresetének és társadalmi állásának a figyelembe vétele alapján. A szeméij i adó esaládonkint vettetik ki. (??) Ezt az adót köteles minden 18éven felül levő hívő fizetni, ha külön vagyonnal vagy keresettel bir, ha önálló háztartása van, vagy pedig külön családot alapított. Személyi adót mindenki ott fizet, ahol állandó rendes lakhelye van. Ha több helyen van lakása, akkor ott fizet, ahol akar, ez esetben azonban ajánlott levélben köteles azokat az egyházközségeket, amelyek érdekelve vannak, értesíteni, hogy hol fog fizetni. A pótadó a kivetést megelőző évi állami egyenes adó után vettetik ki az egyházközségi közgyűlés által megállapított 7.-ban. A pótadónak a maximuma 500 korona. Nem helyben lakó birtokosok adója csak felerészben képez adóalapot, ezekre 200 koronánál több pótadó ki nem róható. Ezek a maximumok csak a rendes egyházi szükségletek fedezésére szolgáló pótadókra érvényesek. A rendkívüli szükséglet fedezésére kivetett egyházi pótadónál a maximumok „alkalmazást nem nyernek.* A javaslat megtartotta azt az intézkedést, hogy az olyan családfő akinek négy-öt 18 éven alóli evang. vallásban nevelt gyermeke van 15°/„, hat vagy hatnál több gyermekkel biró családfő 25ü M adókedvezményben részesülhet. Elv az, hogy az egyházi szükségleteket elsősorban a személyi adókból kel! fedezni. Ha a személyi adó a szükségletre nem elegendő, akkor köteles az egyház pótadót kivetni. Azok az egyházak, amelyek adóalapi segélyt kapnak, kötelesek az új adózási rendszerre áttérni. A többiek megmaradhatnak eddigi adórendszerük mellett. Új dolog az is, hogy a gondnoki és pénztárosi kezelés ellenőrzésére az egyháztanács kebeléből választható számvevőszék alakítható, mely a kezelők felelősségében osztozik. A prot. püspökök állami hozzájárulással való javadalmazása. Az „Evangélikus Orálló“-ban nemrég ezen a címen egy névtelen vezércikk jelent meg, mely a püspöki fizetések tisztességes rendezését követeli. Mint a cikkiró érdekelt körökből tudja, „maguk a püspök urak a mai drágaság mellett hovatovább tűrhetetlennek kezdik érezni ezt a helyzetet, úgy hogy ez a kérdés kezd már egyházunk égető rendezésre váró kérdései sorába emelkedni." Mivel egyes espe- rességek és kerületek részben minden feltétel nélkül, részben azon feltétel alatt mondják ki hol régebben, hol mostanában a püspöki fizetések rendezésének a szükségét, hogy előbb a lelkészi javadalmak rendez- tessenek s mivel a lelkészi fizetések ügyében már kétszer is történt újabban javítást célzó intézkedés, a cikk szerint itt volna az ideje a püspöki javadalmak emelésének. „Aki a drágasági viszonyokat figyelmére méltatja, az nagyon jól tudja, hogy még csak 15—20 év előtt is a tízezer korona kétszer, vagy többször annyit ért, mint ma ugyanannyi összeg. Hacsak tehát személyes ellenséges érzéssel, vagy irigy szemmel nem nézzük ez ügyet, — ezt pedig igazán nem merjük feltételezni egyetlen számottevő egyházi tényezőről sem — lehetetlenbe nem látni, hogy elérkezett, most már az egész egyházat erkölcsien kötelezőleg a legutolsó órája a rendezés szükségének." A cikk konklusiója úgy látszik az, hogy a püspök urak fizetésrendezésére kérjen egyházunk államsegélyt, még pedig nem közvetlenül a püspökök személyére, hanem az egyházegyetemre szóló utalványozás alakjában. A cikk ezzel a felszólítással végződik : „Hisszük és reméljük, hogy ezen fejtegetéseink után maguk a gavallér felfogásukról ismert kerületi és egyetemes felügyelőink és főgondnokaink fogják gavallér úri kötelességüknek tartani, hogy elnöktársaik ezen égető anyagi érdekét felkarolják és már a legközelebbi állami költségvetéssel kapcsolatban érvényre juttassák." Ezt a cikket az „Evangélikus Örálló" szerkesztő kiadója volt szives lapunknak ismertetés céljából megküldeni. Erre szükség volt, mert a cikkhez a magunk jószántából igazán nem szóltunk volna hozzá. A gavallér felfogásukról ismert felügyelők gavallér úri kötelességére való apellálást még csak lenyeltük volna, bár ezt nem tartjuk épen a dolog legszerencsésebb megoldásának, azonban azt az alternatívát, mely elé a cikk állítja a kérdéssel foglalkozókat, hogy t. i. vagy helyeselnek, vagy pedig „személyes ellenséges érzés“ vagy irigvség gyanújába kerülnek, egyenesen tűrhetetlennek tartjuk. Az ilyen alternatívák lehetetlenné teszik a véleménynyilvánítást. Ott ahol csak helyeselni szabad, különben nemtelen indulatokkal gyanúsítják meg az embert, az okos harsányan helyesel, az önérzetes pedig még ha szive szerint helyeselhetne is, kellemetlenül érzi magát s restelkedik, hogy mire való egy különben teljesen igazságos ügyet ilyenformán erőszakolni s ilyen gyengéd nyomással ajánlani elfogadásra. Az elitélő verdiktnek nem akarván kitenni magunkat, teljes tisztelettel azzal hárítjuk el még a gyanúba keveredés veszélyét is magukról és lapunk szegény fejéről, hogy nem nyilvánítunk véleményt. Ha a püspök urak napirendre óhajtják tűzetni fizetésrendezésük kérdését, van rá módjuk és van alkalmuk hozzá elég. Ha a közvélemény szavát akarjak hallani, egyszerű a dolog: szavaztassák meg az egyházközségeket! Akkor szóhoz jut s meg is mondja a véleményét minden számottevő egyházi tényező anélkül, hogy esetleg az „Evangélikus Őrálló“ névtelen cikkírójának a farkasvermébe zuhanna. Sz. L. A zsinati bizottság nagyon szigorú. Az egyházi perrendtartás szövegét megállapító zsinati bizottság az előadói javaslatot megtoldotta azzal a szigorú paragrafussal, hogy fegyelmi ügyekben a felsőbíróságok a fegyelmi vétség megállapítása és a büntetés kiszabása kérdésében az Ítéletet a felebbezö fél hátrányára is megváltoztathatják. Ez is egy módja a törvénykezési
