Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-06-06 / 23. szám
2. oldal EvangélikusLap. 23. sz. 1914. junius 6. gatásra azok részéről, akik hivatva lennének „fényleni“ ev. társadalmunkban és a pásztorok tanításának példájukkal nyomatékot adni . . . Most ezekhez még a „Házassági jogról“ szóló 1894: XXXI. i.-c. azt a bizonyos sza- badelvüséget ránk szabadította, amelyet most már nem csak az úri, de a szegényebb sorsú családok ivadékai a legmesszebb menő mértékben „kihasználnak," amennyiben nemcsak, hogy vegyes házasságra lépnek, de gyermekeik vallását is a reversalisok utján elpaktálják! . . . így állván a dolgok, az ember azt hinné, hogy az egyháznak minden számottevő factora minden lehető módot és eszközt megragad arra nézve, hogy ez az egyházunk testébe befurakodott, méltán mételynek nevezhető nyavalya megszüntettessék vagy legalább amennyire lehet kellő korlátok közé szoríttassék s az általa okozott romlás enyhíttessék . . . S ha már híveinkkel szemben tehetetlenek vagyunk e tekintetben, hogy legalább „belső“ — az egyház emlőjén táplálkozó — az egyház kenyerét evő alkalmazottaival szemben az egyház élni fog azzal a jogos követelésével, hogy ezek vegyes házasságra ne lépjenek. Mert szabadelvűség ide, szabadelvűség oda, de már az csak mégis lehetetlen állapot, hogy „akik az én kenyeremet eszik, azok felemeljék az ő sarkukat ellenem.“ Lehetetlen dolog, hogy evang. pénzből és áldozatból nemzedékek növekedjenek fel, amelyek lábbal fogják taposni legszentebb érdekeinket. Hiába mondja valaki, hogy nincsen baj, vagy legalább is nem nagy a baj, hisz’ az ilyen vegyes házasságból származó ivadék csak jó barátja lesz egyházunknak s nekünk ezekre is szükségünk van. Meglehet jó barátja lesz az első ivadék; de a második, harmadik és a századik?! Nem! Itt csak egy álláspont lehet döntő s ez az: „aki nincs velem, ellenem van!“ Tehát mondom, azt lehetne hinni, hogy legalább a „belső“ emberekkel szemben biztosíttatnék az egyház jól felfogott érdeke. De édes atyámfia, aki ezt hiszed mennyire fogsz csalódni! Lám most itt lenne a jó alkalom, a zsinat tehetne, sőt kell is tennie e tekintetben valamit. Tenni is szándékozik, de mit? Talán, hogy ezentúl egyszersmindenkorra lehetetlenné tegye azt, hogy pénzünkön fizetett tanárok, tanítók róm. kath. gyermekeket ne neveljenek? Dehogy is! A tanítókra nézve ugyan ezt lehetetlenné akarja tenni; de már a közép- és főiskolai tanárokra nézve mintha az eddigi gyakorlatot törvénnyel akarná szentesíteni . . . A zsinatnak tanügyi bizottsága ugyanis ezt a szellemes javaslatot készítette el: A tanítóknak kötelességévé tétetik, hogy minden gyermekét evang. vallásban nevelje. Ami maga után vonzza azt, hogy csak olyan nővel léphet házasságra, aki reversálist ad. S ez rendben van, azt hiszem, itt az egyház elment a szabadelvűség legszélsőbb határáig, midőn megtűri, hogy a tanítónak róm. kath. felesége legyen. Végtelen kára lesz ebből is az egyháznak, mert ez a gyülekezetben folytonos botránykő lesz; ha kántorának, tanítójának neje nem jár templomunkba, úrvacsorához nem járul, stb., de azért is hogy a gyermekek egyházias szelleme a kath. anya befolyása következtében meglazul s ezek vegyes házasságánál, főkép a leánykáknál ott fog settenkedni az a kisértő „anyád is róm. kath. volt! ' De már a középiskolai tanárnál csak annyit követel, hogy a gyermekek evang. szellemben neveltessenek, tehát, hogy evang. vallásban, evang. egyházban-e az mellékes? Végül a felsőbb iskolák tanárainál — bizonyosan szabadelvüségből — már semmit sem állít fel . . . Nem megismétlése ez Goethe mondásának. „Denn kleine Diebe hängt man auf die grossen lässt man laufen!?“ Miért tesz a bizottság különbséget tanító és tanár között? Talán a fizetésben való külömbség miatt? Az Úr mondja: Kinek több adatott több is kívántatik tőle! Nem! Itt külömbséget tenni nem szabad. Az a tanító is, ha látja, hogy a szabály a főiskolai tanárra nézve is épp’ oly kötelező, mint rá nézve — megnyugszik . . . Ellenesetben — s teljes joggal — elkeseredik. Tehát a gyermek nevelést az evangélikus egyház tanítóságában mondjuk ki az egész vonalon — nem tévén külömbséget — pap, tanító, tanár között. Aki hivatalt vállal az egyháznál s aki ebből folyólag az egyház kenyerét eszi, bűnt követne el — kenyéradó édes anyja az egyház ellen, ha más mint evangélikus vallásban nevelné csak egy gyermekét is. Mikor hivatalt vállal tudja kötelességét a tekintetben is s viselje akarva nem akarva következéseit. . De hisz’ az akaratán nem múlik. Annyira még sem vagyunk, hogy egy evang. tanító vagy tanár róm. kath.-nak „akarná“ nevelni gyermekét s meg vagyok győződve, hogy titokban nem egyszer felsír a lelke, ha elgondolja, hogy leánya róm. kath. káplánok gyóntató székéhez jár.
