Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-04-25 / 17. szám
1914. április 25. Evangélikus Lap. 17. S7 3. ölelni évenként kiutalni, a régiek szolgálatából pedig mondjuk legfeljebb 10 évet beszámítani. A horvát-szlavonországi lelkészek ügye is valamelyes radikális rendezésre vár. Ezek a kifogások eléggé mutatják, menynyire megboszulta magát a jelen esetben a közhangulat, a kívánságok figyelmen kívül hagyása. A zsinati bizottságtól és a zsinattól kérjük és reméljük, hogy magas elvi szempontokra emelkedve oldja meg ezt a kérdést. Nem tudjuk, hogyan állunk a fedezettel. Feltéve, hogy a javaslatba felvett pénzforrások tényleg fel- használhatók a lelkészi fizetésrendezés céljára s feltéve, hogy a lelkészek még a lakóhelyükön kívül iskoláztatott gyermekeik után is megkapják a javaslat által kontemplált 100—100 koronákat, még akkor is az e sorokban ajánlott a jelenlegi jogállapotoknak és az igazságnak és méltányosságnak is jobban megfelelő formában megvalósított fizetésrendezés kevesebb megtér- heltetés mellett j 'bh helyzetbe juttatná azokat a lelkészeket, akik arra elsősorban rászorulnak, sőt ez a rendezés közegyházi szempontból is előnyösebb lenne! Ha már a javaslat eleve lemondott a lelkészi fizetések emeléséről és csupán a pótlékokkal való rendezésre szorítkozott, akkor elsősorban arra a két lelkészre legyen tekintettel, aki 9 huszonnégy éven aluli gyermeket, meg arra a háromra, aki 8, meg arra a hatra, aki 7, meg arra a tizennégyre, aki hat gyermeket mondhat magáénak ! s*. l. Many az eiazi imtiMs MMasalt Sztehlo Kornél, mint az egyházi alkotmány törvénykezési részének előkészítésére kiküldött bizottság előadója, a nyomtatás alatt levő javaslatot elkészítvén, abból az egyházi vétségek első esetének indokolását a következőkben közöljük. Indokolás a 2. §-hoz.* Jelenlegi törvényünk szerint egyházi vétséget követ el azon egyházi tisztviselő (a zsinati bizottság javaslata szerint meg az egyháztanácsi, vagy képviselőtestületi tag is) „aki egyházunk hitvallásaival ellenkező tant hirdet.“ A hirdetés kifejezés magában véve nem szabatos, mert kételyt hagy fent az iránt, vájjon csak azt a ténykedést értsük-e alatta, midőn valaki nyilvánosan a templomban, az iskolában, vagy gyűlésen * A 2. §. ífíy szól: „Egyházi fegyelmi vétséget követ cl azon evangélikus lelkész, vallástanár vagy hitoktató, evangélikus iskolában alkalmazott tanár vagy tanító, a ki hivatalának gyakorlása közben az evang. rgyház által elfogadott vallástannal ellenkező tant hirdet vagy tanít.“ tant hirdet, vagy minden nézetnyilvánítást, ami nz egyház tanával ellentétben áll, például azt is, mely irodalmi termék gyanánt, egyházi lapban, vagy magánkörben nyilvánul. Nem is fejezi ki a tanítás fogalmát, már pedig épen az egyházellenes tanítás az, ami az egyház fegyelmi rendjét sérti. Helytelen továbbá a jelenlegi törvény azért is, mert nem tesz különbséget a vétség alanyai tekintetében azok között az egyházi tisztviselők között, akiknek a vallástanitás hivatalos kötelességük és azok között, akiknek ez nem hivatásuk. Szerintem egyenesen az evangélikus egyház elveivel meg nem egyeztethető üldözésre vezetne, ha világi férfiút, például egyházi felügyelőt az egyházat sérteni nem akaró olyan nyilatkozata mialt fegyelmi felelősségre vonnák, mely nem egyezik meg az egyház tanaival. Arról, hogy a vallástanitással meg nem bízott egyének ne sértsék meg az egyházunk irányában tartozó hűséget, a következő (3. §.) szakaszban gondoskodva van, midőn fegyelmi vétségnek minősítjük azt, ha valaki magaviseletével a vallásos érzületet, az evangélikus egyház iránti hűséget, vagy a közerkölcsi- séget sérti. Az egyházi tisztviselő tehát, aki úgy viselkedik, legyen az magán körben, vagy nyilvánosan, hogy magaviseleté nem egyeztethető össze az egyházunk iránt tartozó hűséggel, nem marad büntetlenül. Tisztában kell lennünk azzal, hogy ezen fegyelmi vétség megállapításának mi a célja? Szerintem semmi esetre sem az egyház nézetével meg nem egyező nézet üldözése, hanem az egyház fegyelmi rendjének megóvása. A piotestantiznuis egyik vezérelve kétségtelenül a szabadkutatás joga és a lelkiismereti szabadság alapjára fektetett egyéni meggyőződés tiszteletben tartása. Az az egyházi tisztviselő tehát, aki tudományos folyóiratban, vagy egyházi lapban birálgatja az egyház dogmáit, aki a keresztyénség kiforrásaiból kimutatni akarja, hogy az egyház egyik, vagy másik állapodott tana ezekkel megcáfolható, akit ebben nem az egyház iránti ellenszenv vezérel és aki nem abban találja a vallásosságot, hogy az emberek által egészen más világfelfogás befolyása alatt dogmaként felállított tanokat vakon elhigyjük, szerintem nem büntethető. A nézetnyilvánítás joga azonban nem terjedhet odáig, hogy az, aki mint az egyház alkalmazottja, az evangélikus vallás hirdetésére és tanítására vállalkozik, ezen hivatásában az egyház által elfogadott és megállapodott tanoktól eltéröleg prédikáljon és tanítson. Az ilyen eljárással az egyház rendje ellen vét és az egyháznak joga és kötelessége ezt esetleg hivataltól való megfosztással megakadályozni. De épen azért, mert nagy különbség van a kötelesség szempontjából azok között, akik hivatásszerűen foglakoznak a vallás hirdetésével és tanításával és azok között, akiknek ez nem hivatásos kötelessége, különbséget kell tenni a fegyelmi vétség minősítése tekintetéből is akként, hogy
