Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-10 / 2. szám
1914. január 10. Evangélikus Lap. 2. sz 7. oldal zik. Mert ha ez megvolna, akkor ők is nem a részleteket keresnék a csoportozaton, hanem az összhatást. A lánchíd oroszlánján egy suszter inas fedezte fel, hogy az oroszlánnak a nyelve hiányzik. A pozsonyi Mária Terézia szobron egy laikus ember vette észre, hogy az egyik mellék alaknak a kivont kardja egyenes, de a kard hüvelye görbe. Szegény vitéz, hogy fogja az majd hüvelyébe dugni a kardját! Mert laikus előtt ez a fontos, de a megértő az egész szobor szépségét élvezi. Talán már hallották Plinius elbeszélését Zenis- ről a hires festőről, aki egy kis fiút festett le kezében egy szőlővel rakott vázát tartva. A szőlőt oly élethűen festette meg, hogy az ég madarai reá szálltak és csipegetni akartak belőle. A laikus közönség a lehető legnagyobb ámulattal dicsérte érte a mestert s gratulált a sikerült munkának. De a festő, aki nem a részleteket, de az összhatást kereste a képen, csalódottan ezzel hárította el magától a dicséreteket: Kedves barátaim, ha én azt a fiút is úgy megfestettem volna, ahogy kellett volna, akkor az ég madarai óvakodtak volna attól, hogy a szőlőre szánjanak. Ott ahol a megfelelő intelligencia hiányzik a könyv s a műalkotás épen nem azt váltja ki az emberekből, mint amit kiváltani akar. Budapesten Vörösmarty Mihály márvány szobra előtt, amely talán főalakjában nem, de mellékalakjai beállítása folytán kellemes összhatást tesz a szemlémre, tanúja voltam a következő jelenetnek. Egy vidéki öreg paraszt házaspár nézegette mellettünk a szobrot. Többször körüljárta, úgyszólván egyenként nézegette meg a hymnust éneklő s az egész magyar nemzetet képviselő mellékalakokat. Mikor már alaposan kibámulta magát, hozzám fordult a férfi: Ha meg nem sérteni kinek a szobra ez ? Megmondtam neki, hogy Vörösmarty Mihályé. Az öreg, mint aki most már tisztában van a helyzettel, még egyszer visszafordúlt a szobor felé, még egyszer végig siklott szemével az összes mellékalakokon s félig a feleségéhez, félig hozzám fordulva nagy elismeréssel mondta: Veres Márton Mihály? Igazán szép nagy családja volt. Ö az egész szobron nem művészi hatást, hanem családi vonatkozásokat keresett és talált. A művészet megértéséhez a tudáson az intelligencián kívül még bizonyos rátermettség is szükséges. Egy hires ásványtani professzorról olvastam, hogy mikor a Louvreban megpillantotta az örökszép Vénus szobrot, valóságos extasissal kiálltolt fel: Istenem, micsoda kalcium karbonát. Előtte a szobor szépsége nem beszélt s csak maga a puszta anyag volt reá hatással. A könyv élvezéséhez is. megértés, intelligencia szükséges. Ezek hiánya nélkül a legszellemesebb, legtartalmasabb könyv is elveszti hatását. Ehhez az élvezéshez azonban mindannyian eljuthatunk akkor, ha megtanulunk türelemmel és odaadással olvasni. Természetes, hogy mindaz, amit én itt elmondottam, csak a jó könyvekre vonatkozik. Mert a könyvek között is vannak nemcsak jó, de rossz könyvek is. Vannak könyvek, amelyek nem építenek, nem mélyítenek, hanem tombolnak, amelyeket épen azért olvasnunk nem csak felesleges, hanem káros. Ha az ember körültekintve választja meg azokat az embereket, akikkel közelebbi érintkezést akar fenntartani, ép oly óvatosan kell eljárnia legbensőbb barátainak a könyveknek kiválasztásánál. Vannak könyvek, amelyek még azt sem érdemlik meg, hogy a kezünkbe vegyük őket. Hogy melyek azok, annak mindenki nagyon könnyen utána járhat, csak úgy, mint ahogy mindenki könnyen utána járhat annak, hogy kik azok az emberek, akikkel neki benső összeköttetésbe lépni érdemes. Mert a rossz könyv valósággal olyan, mint a büzhödt mocsár, betegséget, esetleg halált lehel ki magából. Botor ember az, aki beleveti magát a mocsárba azért, hogy a vizét élvezze, hogy felfrissüljön attól a víztől, amely csak piszkol és miazmát terjeszt. De ép oly botor az az ember, aki kezébe vesz egy olyan könyvet, amely szellemi, erkölcsi életét, egészséges gondolkodását akarja bepiiszkolni. Hogy mely könyvek olvasását mellőzzük, arra nézve talán az lehetne a főszabály a felnőttek számára: Sohase olvass olyan könyvet, amelyet édes anyád vagy leányaid előtt orcapirulás nélkül nem mernél felolvasni, Azt mondottam, hogy csak a jó könyvek méltók arra, hogy türelemmel, odaadással, megértéssel olvassuk. De itt aztán méltán felvetheti azt a kérdést, hogy melyek azok az olvasásra méltó jó könyvek ? Én nem akarok itt egy könyvtár jegyzéket nyújtani. Nem hivatkozom egy Jókai, Eötvös, Mikszáth, Herczeg Ferencz stb. neveire. Nem említem a külföldiek közül Dickens, Carley, Tolsztoj, Frensen, Lagerlof, Maeterlinc stb. nevét. Csak egy könyvet ajánlhatok őszinte szív vei. Egy könyvre hívhatom fel különösen is figyelmüket, amely könyv nemcsak irodalmi esztétikai élvezetet nyújt, amely könyv nemcsak a legtöbb kiadást ért el eddig, de amely könyvből életet, erős vigasztalást meríthetünk, nemcsak pillanatnyi szomorúságaink, de egy egész élet meggyőzésére. Ha ezt az egy könyvet beszerzik majd könyvtárunk számára — ez a könyv majd mértéké lesz a többinek és megtanítja önöket arra, hogy mely könyvek méltók az olvasásra. Olcsó az egész, alig kerül egy pár fillérbe, >de annak, aki türelemmel, odaadással, megértéssel forgatja, mindég értékesebb,mindég drágább könyve lesz. Ez a könyv a biblia. Ha ezt forgatjuk türelemmel, odaadással mindinkább meg fogják szeretni s azt fogják majd vallani önök is, amit száz és százezrek vallottak, akik ebből a kis könyvecskéből nyertek uj hitet az élet meggyőzésére, uj impulzust a szeretet munkásságra—azt vallják majd önök is, hogy ez a könyv olyan, mint az örök életre buzogó forrás vize, aki belőle merit, meg nem szomjuhozik soha örökké. Adja Isten, hogy önöknél is úgy legyen !
