Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-04-18 / 16. szám
2. oldal Evangélikus Lap. 16. sz. 1914, április 18. bői folyólag önként értetik, hogy a gyermekek valamely meghatározott vallásfelekezet hitelvei szerint nevelendők azon korig, amelyen alul nemcsak kellő értelmi képességük nincs a különböző vallásfelekezetek tanításainak összeegyeztetésére, hanem azok minden valószínűség szerint lelki egyensúlyuk felbontását eredményezik, sőt ép erkölcsi érzéküket is veszélyeztetik : nevezett tanulókat eltiltom a róm. kath. hittanórák látogatás itól. Erről N. n—i ref. lelkészt és Z. n—i róni. kath. káplán, áll. el. isk. hitoktatót tudomás végett, az n—i áll. el. isk. gondnokságát pedig azzal értesítem, hogy jelen rendeletem végrehajtása mellett szigorúan ellenőrizze, ho^y á jövőben hasonló esetek elő ne forduljanak.“ Sok túlkapás és visszaélés ellen nem tudunk orvoslást és elégtételt szerezni. A tanfelügyelő helyes jogérzéke és erélye a jelen esetben megtalálta az elintézés egyetlen helyes módját. Ezért elismerés nem illetné, hiszen kötelességét teljesítette. Mi mégis örömmel fogadjuk azt a rendeletet s csak úgy kéz alatt küldünk neki egy meleg kézszorítást. Bár minden eset ilyen rövid úton s ilyen határozottan nyerne elintézést. sz. l. « Mm\mn ü az ii ííiÉse. * II. A keresztyénség felfogása a földi életről egyáltalán nem kelt a hivőben téves képzeteket a földi élet értékéről, bármennyire is hirdetik az ellenkezőjét. Még az által sem, ha az emberről azt vallja, hogy lélekből és testből áll. Igaz, ezzel az élet meghatározásában más uj útra tér, a melynek rendeltetése is újabb elemekkel bővül és szépül, de az a szigorúbb Ítélet az életről, mely ennek a felosztásnak nyomában jár, mint szükségszerű következménye, csak a követelmények mértékét emeli föl, a nélkül, hogy a megismeréshez és értékeléshez szükséges tapasztalatok megszerzését és tárgyilagos felhasználását megnehezítené. A tulvilági életről való hit az ember mivoltának testre és lélekre való felosztásával a legbensőbb kapcsolatban áll. A lélek definíciója szinte maga után vonja a másvilági élet fölvételét, amely nélkül a keresztyénnek felfogása a lélekről csonka volna, sőt nemcsak a fölvételét, hanem azt is, hogy a lélek magasabb rendű lévén, mint a test, a tiszta lélek külön élete is becsesebb a földi létnél. És itt éri a második támadás a keresztyénséget. A támadás szerint a keresztyénség a tulvilági életet tekintvén az ember felsőbb rendű életének, természetes, hogy értékesebbnek, becsesebbnek tekinti a földinél, a melyet ennélfogva lekicsinyel, sőt megvet a másikhoz képest, helyesebben a másik kedvéért, olyannyira, hogy a földi életet annyira sem tartja, amennyit ér. Ez az értékbeli lefokozás magából a tulvilági élet fogalmából fakad. Még szembetűnőbb az értékleszálli- tás, ha a két élet viszonyát tekintjük. Az itteni élet csak előkészület a másvilági, tehát jóformán próba élet. A kettő közti viszony megfelel a test és lélek viszonyának. Amaz véges és időhöz kötött, emez végtelen és az időtől független, az első mélyen alatta áll a másodiknak. Ez a hit, bármily szép is, csökkenti, sőt lerombolja a földi élet becsét, a mely mint a tapasztalás és tudás tárgya semmi háttérbe szorítást nem tűrhet a legszebb hittől sem. A földi élet kézzelfogható, becse realitás, amely megmérhető, a másvilági élet pusztán a hit tárgya, értéke is hitbeli, jobban mondva képzeletbeli: a kettőt, a valóságos véges és a képzeletbeli végtelen értéket nem lehet egymással szembeállítani, még kevésbbé az előbbit az utóbbi kedvéért kisebbíteni. Az előkészület bármily szükséges, mégis alárendelt jelentőségű a voltaképeni, a nyilvánosság előtt végbemenő cselekedethez mérten. Ilyen alárendelté teszi a keresztyén felfogás is a földi életet a tulvilági- nak fölmagasztalásával, mert előkészületnek tartván, ennek minden kellemetlenségét a kezdet szokásos nehézségeinek iparkodik föltüntetni. A földi élet minden bajának el kell törpülnie, sőt meg kell semmisülnie arra a gondolatra, hogy a tulvilági élet az igazi, a melyért érdemes tűrni és szenvedni, a melynek örömeihez képest a földi örömök jelentéktelen csekélységek. Az itteni élet kisebbítése e szerint abban áll, hogy a másik élet túlbecsülése következtében mindaz, ami itt a földön végbemegy, keveset számít ami itt történik, csak annyit nyom a latban, amennyi súlya az ottani élet szempontjából van. Vagyis a földi élet csak annyit ér, csak annyiban ér valamit, amennyiben a tulvilági élet szempontjából van jelentősége, de magában véve csak tökéletlen kezdő fázisa az ember örök életének, A támadás logikája igen tetszetős, csakhogy téve- teg utakon kalandozik. Első és főhibája, hogy amit be akar bizonyítani, az szinte kiinduló pontja az okoskodásnak. Nem olyan értelemben, hogy a bebizonyítandó tételből, mint igazságból indul ki, hanem hogy az okoskodás menetét a bebizonyítandó tétel igazságába vetett, erősen szubjektív hit irányítja; az érvek ereje nem igaz voltukban, hanem az érvek igaz voltát követelő érzelmekben rejlik. Igazaknak kell lenniök, mert ha nem volnának igazak, nagy baj származnék, hogy ne legyen baj, tehát legyenek igazak az érvek; igazaknak kell lenniök, mert szükség van rájuk, mert a tételt csak velők lehet bebizonyítani. Igen tetszetős érv pl., hogy már a tulvilági élet felvétele csökkenti a földi élet életértékét. Mert hajlandók vagyunk elhinni, hogy a kettőből az egyiknek értéke okvetlenül kisebb, mint
