Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-04-11 / 15. szám
1914. április 11. Evangélikus Lap. 15. sz. 6. oldal. értékök is, a mely anyagilag megfizethetetlen. Híres emberek alkotásai, ereklyéi végtelen becsüket épen ama kapcsolatnak köszönhetik, a mely az alkotóhoz vagy az egykori birtokoshoz fűzi őket. A keresztyén épen eme meggyőződése révén az életnek nemcsak relatív értékét ismeri, hanem képzete van annak abszolút értékéről is. T. i. nem a szerint becsüli többre vagy kevesebbre, hogy mennyi jót, örömet, hasznot stb. nyújt neki, hanem magát az életet, minden velejáró kellemességtől eltekintve, kincsnek tartja, épen azért, mert észrevesz benne valamit, a mi mindig, mindenütt és minden körülmények között becses, tehát abszolút becsü. És ennek forrása az a hit, hogy életét Istennek köszönheti. Ugyancsak ezért nemcsak a saját életének becsét ismeri, hanem tudatában van, mit ér embertársa élete, a melyet Jézus útmutatása nyomán még megkeserítenie sem szabad. Az öngyilkosságtól csupán az és csak addig fog visszariadni, a ki és a meddig az élet abszolút értékének tudatában van. E tekintetben pedig a keresztyén előbbre van másoknál; mert mindazok az indítékok és alkalmak, a melyek másokra hatnak, az ő számára is megvannak. Az öngyilkosságnak forrása az élet értékének tökéletlen ismerete vagy félreismerése. Ha az ember csak relatív értékeket tud fölfedezni az életben, igen könnyen juthat abba a helyzetbe, hogy számára a viszonylagos értékek zérusra vagy minuszra szállnak le. Ilyenkor lép az ember a végzetes elhatározás meredek lejtőjére. Míg ellenben az, a ki az abszolút értékeket is feltalálta az életben, könnyen el tudja viselni a relatív értékek bármekkora csökkenését is, mert számára még mindig nagyon becses lesz az élet. Ebben tehál jóval gazdagabb a keresztyén. Nem áll meg az az állítás sem, hogy a keresztyén életfelfogás és életértékelés annyira sérti az emberi önérzetet és méltóságot, a mennyire kisebbíti a szellemi kiválóságok előtt való önkéntes és tudatos meghódolás vagy mások érveinek vagy ,ó tanácsainak elfogadása. Saját mivoltomban nem kisebbedéin, ha mindezeket megteszem. Legföljebb némely ember többre becsüli magát a valónál és néha kénytelen a túlbecsülés hibáit kiküszöbölni De még az ilyen is, a mit vesztett ez által, bőségesen visszanyeri egy új igazságnak, saját értékének fölfedezése által. Tehát miért alázná meg az ember önérzetét és méltóságát a keresztyén fölfogás; hisz’ a véges, bármily nagy, mégis csekélység a végtelenhez képest és ha két végesnek egymáshoz való viszonyában egészen természetes, hogy az egyik nagyobb, előbbre való a másiknál, a véges és végtelen viszonyában ugyanaz már képtelenség? Az egyik véges lény hódolatának mértéke a másik iránt függ a köztük levő külömbségtől: ez egészen természetes és elfogadható. Ugyanez áll a véges és végtelen viszonyára is. Az önérzet és méltóság csökkenését csak azok veszik észre, a kik a maguk önérzetét és méltóságát igen erős nagyító üvegen át nézték. Hogy a keresztyén nézet függést teremt, az kétségtelen; de hol nincs és mikor nem volt függési viszony két egymással kapcsolatban levő lény vagy jelenség közt. A függés maga még nem lealázó. Az a felfogás, hogy az élet Isten adománya, sem az önállóságot, sem az öntudatosságot nem semmisíti meg. Ha valakitől ajándékot kapok, azt — természetesen rendeltetéséhez mérten — saját elhatározásom alapján használom föl. Ennélfogva a fölhasználás módja által én magam ruházom föl az ajándékot oly tulajdonságokkal, a melyek másnak talán eszébe sem jutnának. így minden ember egyéni gondolkodásával és sajátos tevékenységével maga emeli föl vagy alacsonyba le „ajándékba kapott“ életét. Az élet nagy és drága kincs, a melyet gyarapítani is lehet eltéko- zolni is. Itt igen tág tere nyílik az önállóságnak és öntudatosságnak. A keresztyén azt is jól tudja, hogy az élet relatív értékét is a tanalma adja meg. Istenben való hite, az életnek ebből fakadó felfogása rávezeti az élet abszolút értékének a tudatára is, a nélkül, hogy a másik ismeretét elhomályosítaná. Sőt még növeli is a relatív értéket az által, hogy az élet tartalmát gazdagítani iparkodik. A keresztyén lemondás is, azonkívül, hogy nincs ellentmondásban az életről táplált alapfelfogással — hiszen a vágyak legtöbbjének csak a csirája V..11 meg az emberi természetben és különben is nem ezekkel kell viaskodni, hanem a zsarnok trónusára lopódzott vagy tolakodott vágyakkal, a melyek hatalmukat nem annyira az emberi természetnek, mint inkább az alkalmaknak és körülményeknek köszönik — az élet tartalmának gazdagítását munkálja, mert a negatív értékek ellensúlyozását, illetve megsemmisítését eredményezi. Ilyen negatívumok az elérhetetlen vágyak, a teljesíthetetlen kívánságok, a sorvasztó indúlatok és szenvedélyek stb. Ezeknek eltüntetése tényleges tartalomgyarapodást jelent, a mely sokszorosan fölér azzal a látszólagos veszteséggel, a melyet az első lemondások alkalmával szenvedett az élet. Még a földi élet rendeltetéséről kell szólanom, minthogy azonban ez szoros kapcsolatban áll a második gondolatkörrel, az ismétlések elkerülése végett célszerűbb e kérdéssel ott foglalkozni. Dr. Zimányi Dániel. KÜLÖNFÉLE. Halálozás. Liffa János szemlaki lelkész április 8-án csendesen elhunyt az Úrban. Tíz árvája közül 7 még gondozást igényel. A 62-ik évében elhunyt lelkészt április !0-én kisérték nyugalomra az egyházhívek s a lelkésztársak mély részvétele mellett. Vezérelje az Úr az üd- vözültekseregébe s vigasztalja, oltalmazzaaz elárvultakatl
