Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-03-28 / 13. szám
4. oldal Evangélikus Lap. 13. sz. 1914. márczius 28. tanul, mert hozzánk készül. Meg akarja ismerni Magyarországot, melynek nagy költőjét, Petőfit olvassa. Titokban ő is szokott verselni, úgy hallom igen ügyesen. Schweicban született, talán azért olyan kitartó mindenben, amihez fog. Mindig mások javát munkálja s Isten áldása kiséri tevékenységét. Szép eredményeket tud már felmutatni. Vagyonilag független, önálló; testvérei mind hazájukba maradtak, nagy tekintélyű, tudós emberek. Az egyik a hires építész és archeológus: Naef, kinek tanácsát a német császár is kikéri. Mile Naef édes anyjával járt ide évekig, s midőn ez öt év előtt meghalt, ő végleg itt maradt. Tudta, hogy itt tág tere van jótékonyságának. Vagy 18 év előtt ide jött Németországból Hahn bárónő; összegyűjtötte bizonyos napokon a szegény felügyelet nélküli gyermekeket, foglalkozott velők, megtanította őket hasznos kézimunkákra, beszélgetés s vallási elbeszélésekkel képezte jellemöket. Segítőtársa volt már akkor is Naef kisasszony. Hahn bárónő később Amerikába ment s talán 5 év előtt Naef k. a. vette fel újból e félbe maradt munkát. Talált gyermekeket, akikre ráfért az ő gondozása. Először csak kettőt. Hamar lett belőle 8, majd 12. Kicsi lakásában foglalkoztatta őket minden csütörtök délután, amikor iskolába nem kell menniök. Varrogatnak maguknak kötényeket, ügy sejtem, az anyagot is jótevőjüktől kapják. Különösen jellemök képzésére fektet nagy súlyt s a vallás a legfontosabb, természetesen a protestáns vallás. Öntudatosan veti el annak megvát a fiatal, fogékony kedélyekbe; s néha bizony nem jó szemmel is nézhetik hath, testvéreink, amikor hitsorsosaik fiatal csemetéi a prot. egyházi énekeket oly lelkesen éneklik. Pártfogoltjainak nagyrésze ugyanis kath. de mindannyian önként jelentkeznek. Egy neme a térítésnek biz’ ez amint örömmel tapasztaltam. De egy magánember teszi, azzal az állam nem törődik itt — megteheti. Nálunk már nehezen menne az ilyesmi, hatalmas papságunk ugyancsak beleszólna. De van nekünk otthon a térítésen kívül elég teendőnk, ráfér a mi népünkre is a nevelés különösen a sok alkoholista szülő szerencsétlen gyermekére. Mile Naef kicsiny serege 28-ra emelkedett. Helyiséget kellett bérelni számukra. De miből, mikor ő jövedelmének nagy részét már is a szegényekre és egyházára költi. A jó példa hat. Alig hallják meg barátai mire van szüksége, önként adakoznak a nemes célra, nem várva felszólításra. De legtöbbet ád egy szegény fiú, ki szintén részesült iskolája jellemképzésében. Ennek fogadott anyja Mentonban csempészettel foglalkozik. Naef k. a. először iskolájában foglalkozott vele, majd kiküldte Schweicba és ott neveltette. Kell ennél nagyobb jutalom? Mi is élveztük a kisasszony szeretetreméltóságát, meghívott bennünket szép kis otthonába teára. Vígan pergett a magyar szó kedves schweici háziasszonyunk francia házában. Még a szobalánya is beszél magyarul, nálunk tanulta. Olyan kedves, tanulságos délután volt ez a március 15-iki, hogy legkedvesebb emlékünk gyanánt fogjuk megőrizni mindvégig. A társaság egyik tagja még a hymnust is eljátszotta. Örülnék, ha otthonomban viszonozhatnám ezt neki. Fog-e ő rajtunk annyit épülni, tőlünk valamit tanulhatni? Félek, nem sokat. Tudunk mi is lelkesedni nemes célokért, de olyan kitartóan munkálkodni aligha. De a mit eddig talán még nem is tudunk, miért ne tanulhatnók meg. Tüzzük ki életcélul mi magyar nők is a gyermekmentést, különösen mi, kiktől az ég megtagadta áldását, hogy saját családjában, a maga gyermekei körében munkálja a jót. Ne legyen összejöveteleinknél legkedvesebb tárgyunk az emberszólás. (Különben, mentségünkre legyen mondva, ebből még a müveit férfiak is sajnos bőven kiveszik részüket a boros pohár vagy söröskancsó mellett.) Versenyezzünk abban, beszéljünk arról hol lehetne valakin segíteni. Igaz, hogy Jézus azt mondja: „Ne tudja a te balkezed, a mit a jobbkezed mivel.“ De inkább csak beszéljünk róla, és cselekdjünk is. Mile Naef is így neveli jóra kicsinyeit. Kapnak egy közös dobozt. Ebbe beledobják a papirszelete- ket, melyre névtelenül ráírták a jót, amit az elmúlt héten tettek. Jóltevőjük átolvassa azokat s közösen megbeszélik őket. Ez a jótékonysági gyermekliga. Kiterjed egész Franciaországra: úgy mondják, hogy az eszme Amerikából jött. Jó kézben, okosan vezetve, szép eredményeket szülhet. A mi a gyermekeket neveli, néha a nagyok között is elkelne. Milyen sok érdekesről szólhatnánk így egy-egy csésze jó kávécskánál. De nem egy új egylet alkotására gondolok, hanem önálló munkálkodásra. Minden művelt nő mutathasson fel legalább egy idegen gyermeket, aki boldogulását neki köszöni. A mentoni protestáns egyház jótékony intézményeit emlegettem s mindeddig egyről sem beszéltem. Nem volt időm mindennel behatóan foglalkozni. Tudom, hogy kitűnő iskolájuk van, ’ német és francia nyelvű templomuk és papjuk. Lelkes, buzgó papok, kik a gyakorlati keresztyénséget mivelik; erre itt Monte-Carlo közvetlen szomszédságában nagy szükség van. Csekély anyagi erővel, de annál több jóakarattal állították itt fel egy fiókjátanagy nemzetközi ligának, melynek neve: „Union internationale des Amies de la Jeune fille.“ A protestáns tagok vették fel ezt a nevet. Jelvényük egy csillag, benne e két betű összefonva: A. F. A kath. tagok megkülönböztetésül: „Protectrice de la jeune fille“-nek nevezik magukat s jelvényükben az A. betű helyett a P. betű van.
