Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-03-28 / 13. szám
2. oldal. Evangélikus Lap. 13. sz. 1914. márczius 28. pótlékalap évi feleslegéből egyeseknek rendkívüli pótléksegély engedélyezhető. (32.) A családi pótlék a nyugdíjba be nem számittatik. A lelkészfizetésrendezési törvény végrehajtása az egyet, pénzügyi bizottság hatáskörébe utaltatik, ez pótlékalapi előadót választ s az egyet, közgyűlés által jóváhagyandó ügyrendet készít. (35.) Ez a 35 §-ból álló törvény lényege s tartalma. A hozzácsatolt indokolásban az előadó s a javaslat készítője hangsúlyozza, hogy javaslata a lehetőség határain belül mozog. A 150 lelkész fizetésrendezési tervezete megvalósíthatatlan, mert nincs meg hüzzá a kellő pénz s a lelkészi fizetés egyenlővé tétele sem egyeztethető össze az osztó igazsággal. A lelkész egyesület memorandumában követelt mértékig sem lehet a lelkészi fizetéseket emelni, azaz nem lehet őket a tanárokéval egyenlővé tenni, mert a zsinati törvényhozás a kormánnyal nem rendelkezhetik s nem építhet elvárásra. A kongruasegélyre a rendezésnél mindenütt tekintettel kellett lenni. A korpótlék már megvan ha nem is minden lelkész kapja az áll. törvény szerint, a családi pótlék rendszeresítése pedig a segítés egyetlen módja. „Ennek az alkalmazásánál nem kell attól tartania az egyháznak, hogy az államot megelőzi, mert beláthatatlan időre bizonyosnak látszik, hogy az államkormány nem fog családi pótlékot rendszeresíttetni mindaddig, mig a róm. kath. klérus mai hatalmi befolyását érvényesíteni tudja.“ A törvényjavaslatot örömmel üdvözöljük. A nagy érdekeltség természetesen számos követelést fog támasztani a javaslattal szemben s bizonyára kifogásolni valót is fog találni benne eleget. Egy bizonyos. Ezzel a javaslattal egyházunk lelkészeinek fizetés javítás iránt támasztott igényei kijutottak a puszta tervezgetés kátyújából. Ezt a javaslatot most már addig kell gyúrni és dagasztani, amíg lehetőleg mindenki jogos igényeit kielégíti. sz. l. Lapunk hasábjait a javaslat megbeszélésére szívesen felajánljuk. 1 Adóalap! segélyek. Az „Ev. Lap“ 10. számában Jeszenszky Károly e címen cikket írt, melyből azt veszem ki, hogy ő a terhes adózás által főkép a nagyobb számú és kedvezőbb adózási viszonyok közt élő más vallásúak közé ékelt városi gyülekezeteinket látja veszélyeztetettnek és segélyre az adóarányon felül is leginkább rászorulónak. Azt teljes mértékben koncedálom, hogy a segélyek szétosztásánál nem helyes pusztán az adóarányra tekinteni. A kérvényező gyülekezet speciális helyzetét, localis elhelyezettségét is számba kell venni. Mert bizonyos dolog, hogy míg az egyik gyülekezetben komoly szó nélkül fizetik a 60—807,-ot, addig a másikban már a 20—30°/<> is komoly elégedetlenséget s hitehagyást szül. De a városi gyülekezeteket semmi esetre sem tolnám előtérbe. Bizonyos, hogy azokban is vannak nehézségek, mik rendezésre várnak; de azt tartom, hogy közel sem oly nagy a veszély beékelt városi, mint beékelt falusi gyülekezetekben. A városi gyülekezetekben mindig van több-kevesebb intelligens egyháztag, aki magasabb szempontból bírálja el azt a kérdést, hogy miért kell neki egyháza szükségleteire többet áldozni, mint pl. a kitholikus egyháztagnak. Városi gyülekezetekben mindig van többkevesebb egyháztag, aki az egyházak kialaku'ásának történelmét is ismeri és érti; s ennek folytán tudja és méltányolja, hogy miért kell neki 100 koronákat fizetni, holott a hasonló viszonyok közt élő kath. atyjafia ugyanakkor 5—10 koronákat fizet egyhazának. S bizonyos, hogy az ilyen egyháztagok szó nélkül fizetik be aránytalan egyh. adójukat is. És bizonyos az is, hogy az ilyen szó nélkül adózó intelligens egyháztag példája nincs hatás nélkül a resistanciára inkább hajlandó nem intelligens elemre sem. Egész máskép áll azonban a dolog a beékelt falusi gyülekezeteknél. Itt nincs a történelmi magaslaton álló intelligenciának élő példaadása. Itt feltétlenül végzetes a másvallású helyzetével való összehasonlítás. S itt kell — szerény véleményem szerint, — elsősorban segíteni és menteni! Itt is azonban különbséget kell tenni katholiku- sok és reformátusok közé ékelt gyülekezetek közt. A katholikusok közé beékelt gyülekezetei nem kell félteni. A katholicizmustól őszintén idegenkedik a mi népünk zöme. Hozzászokott már ahhoz is, hQgy inkább fizet, semhogy pápista legyen. Komoly veszély fenyegeti azonban a reformátusok közé beékelt gyülekezeteinket (itt elismerem, hogy a városiakat is!) Az elvi ellentéteket a két egyház között (vagyis helyesebben : dogmatikai ellentéteket) úgyszólván csak a pap tudja. Az egyháztagok inkább csak a jelentéktelen külsőségeket látják. De ezek mellett a jelentéktelen külsőségek mellett látják manapság azt a különbözetet is, amit egyh. adózásuk tényleg felmutat. A református manapság már sokkal kevesebb adót fizet! S a kevesebb adófizetés fénye tulemeli ami egyházunk tagjait á mutatkozó külsőségeken s szívja ellenállhatatlanul szívja őket bele a ref. egyháztestbe. Bizton merem állítani, hogy ami a ref. egyház statiszt. kimutatásban szereplő veszteségeit reverzálisok és áttérések címén úgy, ahogy ellensúlyozza, az javarészt az ev. egyház kárára Íródik; Íródik pedig azért, mert jobb adózási viszonyok közt élő ref. egyházakba beékelt s anyaglag kellőleg nem istápolt ev. gyülekezeteink elég szép számmal vannak! Ezeket, a ref. egyházba beékelt ev. gyülekezete
