Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-03-14 / 11. szám
1914. márczius 14 Evangélikus Lap. 11. sz. 5. okin). Neveljünk a dogmatikában is meggyőzödéses, egy házias szellemű lelkészeket! Abban a szellemi válságban, mely korunkban kigyomlálja a korcsigazságokat, egyházunknak kettőzött gonddal kell vigyáznia: elég erősen áll-e? Egyházaink közönségének müveit rétege belül felekezetnélküli, kivid, a keresztlevelében evangélikus, mert vallásos meggyőződésre csak a lelki egységre eljutott meggyőzödéses lelkészek nevelhetnek ! Mi pedig dogmatikai igazságokkal csak a theológiákon foglalkoztunk, kikerülve belőlük a durva, poros élet verejtéke és izgalma mellett legjobb esetben is csak amolyan vasárnapi kirándulásokat teszünk a dogmatika virányos bérceire. Pedig a behatóbb, mélyebb foglalkozás — nagy kincsbányászás. Nekünk — ha van férfias küzdelemre kedvünk — a gondolkozó főket kell közelebb hoznunk egyházunk leikéhez. Tessék megfigyelni: más útja nincs ennek, mintha nem állig gombolkozva, hanem nyitott kebellel és szemmel állunk eléje korunk szellemi tusára hívó lelkének, ha az evangélium levegőjébe kapcsoljuk napjaink nagy szellemi törekvéseit, ha dogmáinkat a mai kor nyelvére fordítjuk. Ehhez minden kell, minden célra vezet, csak egy nem: a merev orthodoxia! Egyházunk szellemi tartalmának nem lehet egy halott Nirvánává lennie, hanem élnie, mozognia, folyton és folyton fel kell frissülnie. Ez a mozgásban tartó, élénkítő erő a szabadkutatás! Hol ér ez véget? Hol kezdődik a hitvallás kötelező ereje? Ott, ahol az egyház szellemi birodalmának határbástyái emelkednek, ahol a tovább haladás kilépést jelent az egyház szellemi levegőjéből, ahol az ellenséges tábor sáncai kezdődnek. Mi tiszteséges békét köthetünk a modern kor leikével, a régi igazságokat belehelyezhetjük a levegőjébe, azonban csak azért, hogy a mai divatos bálványok elé boruljunk, nem szabad, agyonütnünk őket. A mi utunk más, a mi fejlődésünk célja más, boldogságunk is más. Addig mégis lépést tartva egy irányban haladunk vele, míg meg nem állunk a mi szellemi kilengési határunkon a megismert és megmart igazságok biztos, szilárd talaján, a melyen túl márja meg nem szilárdult eszmék a puhány- gondolatok ingoványa kezdődik s a határon nem le- törten, de öntudatosan kiáltjuk feléje: non possumus, a zászlót nem hagyhatjuk el! Veled, a meddig lehet, nélküled, sőt ellened, ahol kell! Az öntudat maga a differenciálódás, a kiilömb- ségtevés képessége a személy és minden más létező között. Van felekezeti öntudat is. Ez az öntudat a szabad kutatás határán majd megszólal: itt a Rubikon ! . . . Szatmár, 1914. jan. 15. l)U5zik Lajos szatmári ev. lelkész. Hagyat* Ibsen prédikációk. Németországban újabban mind gyakrabban előfordul is divatossá kezd válni az a szokás, hogy a papok nem csak bibliai textusokról prédikálnak, hanem modern és túlságos modern kérdéseket is fejtegetnek a szószéken. Ezt természetesen nem azért teszik, mert uj igazságokat akarnak az evangélium helyett prédikálni, hanem azért, hogy ezeket a kérdéseket az evangélium világosságába helyezzék. Különösen az 1905. Schiller-ünnepségek alkalmával tartottak sok helyen „Schiller-prédikációkat“, melyek között Burggraf brémai lelkész kísérlete keltett legnagyobb érdeklődést. Kalthoff ugyancsak Brémában Nietzsche gondolataival foglalkozott a szószéken („Zarathustrapredigten“). 1909-ben pedig Fehlen Emil, szintén brémai lelkész, Ibsen drámáiról beszélt egy prédikációsorozatban, mely „Alles oder Nichts“ Kanzelreden über Henrik Ibsens Schauspiele c. alatt a Die Tat kiadásában Lipcsében jelent meg (2 kiadás, 1911.). A példa nálunk is követőre talált. Kirchknopf Gusztáv kolozsvári ág. hitv. ev. városi pap 1912. Adventjén három vasárnap Ibsen Franri c. drámája kapcsán Ibsen keresztyénségéről, államáról és egyhá- z'ról elmélkedett. Ezeket a beszédeit közkívánatra — „elbocsájtotta széles e világra“, (ipsissima verba!) — kézirat gyanánt kiadta. Ezekről a beszédekről a „Protestáns Szemle“ 193. évi 7. füzetében emlékezett meg. Az ismertetés írója: Sz. Af. azt írja a beszédekről: „E beszédek rendkívül színesek, élénkek és tartalmasak. Mint irót Kirchknopfot Kenessey, Paulik, Izsók s a kath. egyházban Prohászka mellé helyezem, ki modern s mégis evangéliumi minden izében.“ (468, 1.) Ez az elismerés Kirchknopf műve sz-'mára szerény véleményem szerint kevés, mert elmélkedései nemcsak hazai mértékkel mérve állják meg helyöket, hanem külföldi viszonylatban is határozottan felveszik a versenyt pl. Fehlen ihsen prédikációival. Hogy ez nem üres áll tás, hanem tény, melyre prédikáció irodalmunk nívója érdekében büszkén hivatkozhatunk, azt minden szives olvasó be fogja látni, ha összehasonlítja Kirchknopf elmélkedéseit Fehlen beszédeivel. Mivel nem mindenki van abban a helyzetben, hogy ezt az összehasonlítást megtehesse, e munka megkönnyítésére szemelvényül leközlünk hasábosán Fehlen első beszédének (Brand. 1. Das Christentum) a bevezetéséből negyedfél oldalt s a másik hasábon szembe állítjuk vele Kirchknopf G. első elmélkedésének a bevezetését. (Megjegyzem, hogy mindkét idézetet in extenso közlöm, nem pedig csak kívánatosán, csupán az egyezéseket kiemelve.) Az érdekes összehasonlításra alkalmat nyújt részleteket itt következnek: Pelden Emil: „Alles oder Kirchknopf Gusztáv „Min- Nichts“ ciinü kötetében a den és mindenekben Krisz- 11 —14. lapokon olvassuk: tus“ 12—15. lapjain ez áll:
