Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-04-26 / 17. szám
1913. április 26. Evangélikus Lap. 17. sz. 5. oldal A bizottság a vallásügyrainiszter megkeresésére az 1848: XX. tárgyában kiküldött albizottságba az elhalt tagok helyébe gr. Degenfeld József, Benicky Árpád és Baksa Lajost küldte ki. A theologiai akadémiai tanárok fizetésének kiegészítése iránt folyamodni a bizottság nem tartotta szükségesnek, mert erről már az 1913. évi állami költségvetésben gondoskodás történt. A bizottság felterjesztést intéz a kormányhoz, hogy a theol. akadémiai tanárok az országos tanári nyugdíjintézetbe felvétessenek. Felterjesztést intéznek a protestáns katonáknak nagypénteken a szolgálattól való mentesítése tárgyában is. Továbbá az árvanagy- falusi tanító korpótléknak az egyházi bíróságok ítéleinek félretételével történt megállapítása, úgyszintén a Krug-féle olvasókönyv használatának meg nem engedése miatt Felterjesztés megy a püspöki fizetések emelhetése végett állami dotáció kérése iránt is, de annak hangsúlyozásával, hogy ez az egyházak autonómiájának rovására ne történjék, a püspökök tehát ne az államtól, hanem az állam által az egyházaknak adandó felemelt közigazgatási segélyből kapják a a fizetésemelést. Gr. Tisza István indítványára elhatároztatott még, hogy a kérelem ne csupán a püspökök, hanem a többi magasabb egyházi tisztviselők (esperesek) fizetésének szükséges felemelésével is indo- koltassék. A konventeknek a Mária-kongregációk tárgyában beadott felterjesztését tudomásul vétettek és ezen ügy nyilvántartatni rendeltetett. Érdekes vitát provokált a felső szabolcsi egyházmegyének a református konvent által a bizottsághoz áttett indítványa a római katholikus püspöki és káptalani javak eredetének és természetének megállapítása tárgyában. Az előadó szerint nekünk, mint protestánsoknak, ehhez semmi közünk és a kérdés csak annyiban érdekel, mert legújabban azzal a nißusMil találkozunk a törvényhozásban is, hogy a nemprotes- táns egyházakat az 1848: XX. törvénycikkben kimondott egyenlőségi elv alapján az állam éppen olyan arányban kezdi részesíteni, mint a protestánsokat, ami aztán azt eredményezi, hogy az állami finánciális helyzetéro való tekintet lehetetlenné teszi, hogy a mi szükségleteink teljes kielégítést nyerjenek. Indítványozza tehat, hogy indítvány adas^ék a kilences albizottságnak, hogy a tárgyalásoknál arra törekedjék, hogy ami igényeink, tokinlet nélkül más felekezetek igényeire és arra való utalással, hogy ezek már bőségos állami dotációban részesültek, feltétlenül kielégítessenek. Gróf Tisza Istvánt kellemesen érinti az előadó azon kijelentése, hogy a protestánsoknak a róni. kath. egyház vagyona eredetének kutatásához semmi köze, nem helyesli azonban az indítványnak ezzel ellentétes conclusióját. Mint magyar embernek ugyan joga van állami és nemzeti szempontból a róm. katholikus egyházi vagyon rendeltetésével is foglalkozni, mint protestánsnak ehhez semmi köze. Arról a ni tűmül, hogy a vallásegyenlőségi elv alapján valaki a rom katholikus egyházat a protestáns egyházakkal egyenlő kedvezményekben réseesiteni akarná, semmit sem tud. Mi követeljük a magunkét és ne törődjünk a más felekezetek dolgával. Darányi abból indulva ki, hogy: „quista non movere“ azt javasolja, hogy addig mig más oldalról a jelenlegi állapot megváltoztatását nem sürgetik, ne bolygassuk a dolgot, majd ha arról lesz szó, hogy a vallás- és tanulmányi alapot a róm. katholikusoknak ki akarják adni, időszerű lesz a dologhoz szólani. Egyébként az ügyet az albizottsághoz hajlandó áttenni. A bizottság ez utóbbit határozta el azzal, hogy ezt ebben a kérdésben semmiféle utasítással nem látja el. Oda tétettek át a konventek átiratai a lelkészi fizetések rendezése dolgában is. Az alapítványok körüli sérelem azzal adatott ki az e célra kiküldött albizottságnak, hogy a tárgyalást ez ügyben a miniszterrel kísérelje meg. Lelkészfizetési alap. Erről egy figyelemre méltó cikket közöl az „Evangélikus Egyházi Élet“ utolsó száma Pröhle Henrik tollából. Különösen a lelkészeknek köti szivére, ne késsenek ezen alap megteremtéséhez hozzájárulni. Örülünk ezen buzdításnak, mert épen a lelkészek vezetői voltak azok, akik úgy látszik azért, mert az eszme nem az ő körükből eredt, mindenféle akadályokat emeltek az egyetemes ügyész tervének megvalósítása ellen. Reméljük, hogy az ezen ügyben kiküldött albizottságnak négy lelkész tagja Schleiffer, Vargha, Veres és Gyürky radikális eszközöktől sem fognak visszariadni, amikor arról lesz szó, hogy a lelkészfizetési alap életképessé váljék. Amikor egyházunk a nyugdíjas lelkészekről oly szépen tudott gondoskodni, hogy az öregebb lelkészek örömmel sietnek nyugdíjba menni, talán képesek leszünk a gyakorló lelkészek existenciáját is intézményszeriien biztosítani. Bajunk az, hogy nálunk csaknem minden vezérlő embernek megvan a maga „Steckenpferdje" Azon lovagol és a többivel nem törődik Ennek köszönhetjük például, hogy a múlt évi egyet, közgyűlés a pénztárfölöslegből, Gyürky indítványára, nyomban megszavazott 35000 koronát a nyugdíjalap javára, a lelkészalapnak azonban semmit. Intézményeink ilyen egyoldalú fejlesztése azonban felette hátrányos az egészre. így például, általánosan érzett bajunk a lelkészhiány fokozódása. Mégis elősegítjük a lelkészek korai visszavonulását a nyugdíjügy fejlesztésével és nem gondoskodunk arról, hogy a nyugdíjasok helyébe a fizetések feljavítása által alkalmas erőket kapjunk. Óvakodjunk tehát az egyoldalúságtól! (Sz—o.)