Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1913-04-26 / 17. szám

1913. április 26. Evangélikus Lap. 17. sz. 5. oldal A bizottság a vallásügyrainiszter megkeresésére az 1848: XX. tárgyában kiküldött albizottságba az el­halt tagok helyébe gr. Degenfeld József, Benicky Árpád és Baksa Lajost küldte ki. A theologiai akadémiai tanárok fizetésének ki­egészítése iránt folyamodni a bizottság nem tartotta szükségesnek, mert erről már az 1913. évi állami költségvetésben gondoskodás történt. A bizottság felterjesztést intéz a kormányhoz, hogy a theol. akadémiai tanárok az országos tanári nyugdíjintézetbe felvétessenek. Felterjesztést intéznek a protestáns katonáknak nagypénteken a szolgálattól való mentesítése tárgyában is. Továbbá az árvanagy- falusi tanító korpótléknak az egyházi bíróságok ítéleinek félretételével történt megállapítása, úgyszin­tén a Krug-féle olvasókönyv használatának meg nem engedése miatt Felterjesztés megy a püspöki fizetések emelhetése végett állami dotáció kérése iránt is, de annak hangsúlyozásával, hogy ez az egyházak auto­nómiájának rovására ne történjék, a püspökök tehát ne az államtól, hanem az állam által az egyházaknak adandó felemelt közigazgatási segélyből kapják a a fizetésemelést. Gr. Tisza István indítványára elhatá­roztatott még, hogy a kérelem ne csupán a püspökök, hanem a többi magasabb egyházi tisztviselők (espe­resek) fizetésének szükséges felemelésével is indo- koltassék. A konventeknek a Mária-kongregációk tárgyá­ban beadott felterjesztését tudomásul vétettek és ezen ügy nyilvántartatni rendeltetett. Érdekes vitát provokált a felső szabolcsi egy­házmegyének a református konvent által a bizott­sághoz áttett indítványa a római katholikus püspöki és káptalani javak eredetének és természetének meg­állapítása tárgyában. Az előadó szerint nekünk, mint protestánsok­nak, ehhez semmi közünk és a kérdés csak annyi­ban érdekel, mert legújabban azzal a nißusMil talál­kozunk a törvényhozásban is, hogy a nemprotes- táns egyházakat az 1848: XX. törvénycikkben ki­mondott egyenlőségi elv alapján az állam éppen olyan arányban kezdi részesíteni, mint a protestán­sokat, ami aztán azt eredményezi, hogy az állami finánciális helyzetéro való tekintet lehetetlenné teszi, hogy a mi szükségleteink teljes kielégítést nyerje­nek. Indítványozza tehat, hogy indítvány adas^ék a kilences albizottságnak, hogy a tárgyalásoknál arra törekedjék, hogy ami igényeink, tokinlet nélkül más felekezetek igényeire és arra való utalással, hogy ezek már bőségos állami dotációban részesültek, fel­tétlenül kielégítessenek. Gróf Tisza Istvánt kellemesen érinti az előadó azon kijelentése, hogy a protestánsoknak a róni. kath. egyház vagyona eredetének kutatásához semmi köze, nem helyesli azonban az indítványnak ezzel ellentétes conclusióját. Mint magyar embernek ugyan joga van állami és nemzeti szempontból a róm. katholikus egyházi vagyon rendeltetésével is foglal­kozni, mint protestánsnak ehhez semmi köze. Arról a ni tűmül, hogy a vallásegyenlőségi elv alapján valaki a rom katholikus egyházat a protestáns egyházakkal egyenlő kedvezményekben réseesiteni akarná, semmit sem tud. Mi követeljük a magunkét és ne törődjünk a más felekezetek dolgával. Darányi abból indulva ki, hogy: „quista non movere“ azt javasolja, hogy addig mig más oldalról a jelenlegi állapot megvál­toztatását nem sürgetik, ne bolygassuk a dolgot, majd ha arról lesz szó, hogy a vallás- és tanulmányi alapot a róm. katholikusoknak ki akarják adni, idő­szerű lesz a dologhoz szólani. Egyébként az ügyet az albizottsághoz hajlandó áttenni. A bizottság ez utóbbit határozta el azzal, hogy ezt ebben a kérdés­ben semmiféle utasítással nem látja el. Oda tétettek át a konventek átiratai a lelkészi fizetések rendezése dolgában is. Az alapítványok körüli sérelem azzal adatott ki az e célra kiküldött albizottságnak, hogy a tárgyalást ez ügyben a minisz­terrel kísérelje meg. Lelkészfizetési alap. Erről egy figyelemre méltó cikket közöl az „Evangélikus Egyházi Élet“ utolsó száma Pröhle Henrik tollából. Különösen a lelkészek­nek köti szivére, ne késsenek ezen alap megteremtésé­hez hozzájárulni. Örülünk ezen buzdításnak, mert épen a lelkészek vezetői voltak azok, akik úgy látszik azért, mert az eszme nem az ő körükből eredt, mindenféle akadályokat emeltek az egyetemes ügyész tervének megvalósítása ellen. Reméljük, hogy az ezen ügyben kiküldött albizottságnak négy lelkész tagja Schleiffer, Vargha, Veres és Gyürky radikális eszközöktől sem fognak visszariadni, amikor arról lesz szó, hogy a lelkészfizetési alap életképessé váljék. Amikor egyhá­zunk a nyugdíjas lelkészekről oly szépen tudott gon­doskodni, hogy az öregebb lelkészek örömmel sietnek nyugdíjba menni, talán képesek leszünk a gyakorló lelkészek existenciáját is intézményszeriien biztosítani. Bajunk az, hogy nálunk csaknem minden vezérlő embernek megvan a maga „Steckenpferdje" Azon lova­gol és a többivel nem törődik Ennek köszönhetjük például, hogy a múlt évi egyet, közgyűlés a pénztár­fölöslegből, Gyürky indítványára, nyomban megszava­zott 35000 koronát a nyugdíjalap javára, a lelkészalap­nak azonban semmit. Intézményeink ilyen egyoldalú fejlesztése azonban felette hátrányos az egészre. így például, általánosan érzett bajunk a lelkészhiány foko­zódása. Mégis elősegítjük a lelkészek korai vissza­vonulását a nyugdíjügy fejlesztésével és nem gondos­kodunk arról, hogy a nyugdíjasok helyébe a fizetések feljavítása által alkalmas erőket kapjunk. Óvakodjunk tehát az egyoldalúságtól! (Sz—o.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom