Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-03-15 / 11. szám
III. évfolyam. 11. szám. Budapest, 1913. március 15. EVANGÉLIKUS LAP EGYHÁZI, ISKOLAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP Szombatonként jelenik meg. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, II., Fő utca 4, ahova a lapot illető mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizetési és hirdetési dijak küldendők Felelős szerkesztő és laptulajdonos: SZTEHl0 KORNÉL Társazerkesztök: SZOTS OÁBOR és sZIMONIDESZ LAJOS Főmunkatársak: HORNYÁNSZKY ALADÁR *i SZELÉNYI ÖDÖN dr. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA : Egész évre 14 K, félévre 7 K Egyes szám 40 fillér. HIRDETÉSEK DIJA Kélhasibos egész oldal egyszeri hirdetésért 28 kor., féloldal 14 korona, negyedoldal 7 korona Kisebb hirdetések (pályázatok) minden szóért 6 fillér. Több- szórós hirdetéseknél megegyezés szerint Tartalom: Az írás — Kiss Béla: A ..kathoiikus autonómia“ és az alapok — Tárca ifolyt. és vége) — V. L.: Hogy osztassék fel a 83.007 K államsegély ? - jelentése. — Jézussal egy utón — Külföld. — Különféle. — Hirdetések. : Scholtz Gusztáv: Barátságos csevegés . . . - Sz. G.: A budai ev. egyházközség évi Az írás. János er. ÍU. 2J. Valamelyik divatos színházban volt. A színpadon vergődött tehetetlen fájdalmában a hatás- kereső darab egyik meggyötört, megkinzott. lelketlenül eltaszított nőalakja. Fájdalma a kétségbeeséséig fokozódott már, amikor vigasztalójának keze megzendítette a zongora húrjain Palaes- trina ..........gyönyörűséges hymnusát: S tabat mater dolorosa, Juxta crucem lacrymosa; Qua pendebat filius... s ime a nő szívében a viharzó gyötrelem a Mária fájdalmát hordozó hanghullámok enyhítő hatása alatt csendes megadássá változott át. A hazáig vivő utón aztán Jézus anyjára kellett gondolnom. Istenem, milyen csodás pályát futott be a názáreti Mária. Lobogó fekete hajjal, sötétpiros orcával játszott valaha a köves Názáret utcáin, mint a többi leánygyermek. Ki gondolta volna akkor, hogy pár évszázad múltán lesz belőle „Isten anyja“ „ég királynője“ „tengerek csillaga.“ Nehéz korsóval vállán járt vizet meríteni a cisternához, forró nap perzselte le fiatal szép ségét, a munka, a nélkülözés tette öt olyanná, mint amilyenek a kelet korán hervadó szánalomra méltó asszonyai, ki hitte volna hát, hogy "egy évezred után a „sixtina Madonna“ inspiráló modellje lesz, kinek jutott volna eszébe, hogy eljön az idő, midőn nagy költők, halhatatlan művészek phantasiája egyedül őt formálja a földöntúli szépség, a mennyei tisztaság symboluma gyanánt. Hanyatló élete álmatlan éjszakáin keserű könnyeket hullatott gyermeke sorsán, aki nem tudott valami józan, kenyéradó foglalkozást választani, hanem elhagyva a szülői házat, járkált valahol a nagy tó partján s amint azt arról jövő emberek beszélték igen különös dolgokat hirdetett Istenről és az ő országáról. Amíg busongó szíve várta gyermeke „megtérését“, dehogy álmodott volna arról, hogy egykoron a világ minden táján, minden órában zsolozsma száll majd az ég felé: Áldott vagy te az asszonyok között... boldogságos szűz, Mária! Földi részei ott porladtak el valahol a hajladozó olajfák tövén... s akik utolsó útjára kisérték, mindenre gondoltak csak arra nem hogy a kegyes csodálat egykoron azt hirdeti majd róla, hogy angyalszárnyon szállott élő valóságában az egek egébe. Akármerre járunk a világon körülvesz bennünket a Máriakultusz. A csendes kis kápolnák az égre törő dómok a fehértáblás imádságos könyvek, a zörgő rózsafüzérek, a kis gyermekek, akik öntudatlanul, a hajadonok, akik forró odaadással könyörögnek hozzá, az öregek, akik végső reménykedéssel az ő hófehér ruhájába kapaszkodnak, hangosan tanúskodnak arról, hogy szédületesebb carriér nincsen a világon, mint az övé. A cultusból kiáradó igazi poesis megragad néha bennünket is de csak addig, amíg józan protestantismusunk újra és újra meg nem érteti velünk, hogy a mi vallásos világnézetünkben nem annak jut az első hely, ami szép, hanem annak ami igaz. Szentté csak akkor lesz előttünk Mária, amikor „fájdalomtól roskadozva1' a golgothai kereszt alatt áll. De akkor sem szentebb nekünk semmivel sem, mint volt az édesanyánk, mikor zokogó sírással borult testvérünk koporsójára, akkor sem nagyobb a mi szemünkben mint az a szegény asszony, aki minden vasárnap kijár egy kis sírhalom mellé a temetőbe. Meleg sympathiánk, rokonérzésünk, tiszteletünk, csodálatunk akkor száll igazán feléje, amikor Stabat mater dolorosa Juxta crucem lacrymosa. Qua pendebat fltius... szg.
