Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-03-08 / 10. szám
2. oldal. Evangélikus Lap. 10. sz. 1913. március 8. Az alapfizetésnek 200 koronával való emelése a tanítók szempontjából csak örvendetes. Azt, hogy a tanítók 38 évi szolgálat után 3200 korona fizetésig juthatnak el, szintén fizetés javítás, ha nem olyan is, hogy az igényeket teljesen kielégítené. Vannak a javaslatnak szépséghibái, melyek az érdekeltség egy részét anyagilag is megkárosítják, melyek azonban idők múltával elenyésznének. Ilyen a javaslatnak az a legnagyobb hiányossága, hogy a fizetési fokozatokba való beosztásnál a mostani tanítóknak csak 1893. október 1-étől számított szolgálati éveit veszi tekintetbe. Másik hiányossága a felekezeti tanítók lakáspénzének a megállapításában van. Ezeknél a kisebb érdekeltséget érintő kifogásoknál sokkal fontosabb a javaslatnak az az újítása, hogy az eddigi korpótlékrendszert a fizetési osztályokba való sorozással váltotta fel s hogy a fizetési osztályokban való előlépést a tanfelügyelő és az egyházi felügyeleti szerv (nálunk az iskolaszék) minősítésétől tette függővé. Ez a minősítés kínosan érintette a tanítókat s az egyes iskolafentartó egyházakat is. Ebben a kérdésben ellentétes érdekek ütköznek össze: a tanítók nem szívesen látják, ha előmenetelük a minősítéstől van függővé téve, viszont az állam és az iskolafentartó egyházak érdeke azt követeli, hogy a minősítéssel valamelyes befolyást mégis gyakorolhassanak a tanítókra s hogy működésüket és eredményeiket értékelhessék is. Egyes iskolafentartó egyházak nemzetiségi szempontból ellenzik a — tanfelügyelői minősítést, a tanítók TÁRCA. Barátságos csevegés J9Í3 jan. J8-án a „Budai Mária Dorottya ev. jótékony nőegylet“ estélyén. Elkövette : Scholtz Gusztáv. Hölgyeim és Uraim! Méltóztattak azzal megbízni, hogy ezen női egyesületünkről, melynek tagjai vagyunk, ennek keletkezése, múltja, célja s egyéb dolgairól ma felolvasást tartsak. Parancsnak vettem e megtisztelő megbízást és készséggel megtartanám a felolvasást, ha volna mit felolvasnom. Meggondoltam ugyanis a dolgot és inkább nem olvasok. Az olvasás ugyanis leköti az embernek szemét a papírra, én meg szeretek nézni és látni. S igy, ha nem olvasok, látok. Látom a t. hölgyek kedves vonásait s élvezem esetleg a bájos mosolyt, ha ugyan sikerül azt egyszer-kétszer előidéznem, s pokoli örömmel élvezem esetleg azt a haragos és bosszús arckifejezést a t. urak vonásaiban, ha a hölgyekről talán mondani találok olyasmit, ami a férfi férfias önérzetének túlten- gését alárendeltségi viszonyba hozná a hölgyek győzedelmes kiváló tulajdonságaival szemben. (Ez elég szépedig az iskolaszék minősítése ellen tiltakoznak. Nekünk a tanfelügyelői minősítés nemzetiségi szempontból egyáltalán nem aggályos. Egyházi szempontból azonban feltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy ha másért nem, hát az eddigi iskolafentartói jogcím megőrzése céljából — legyen az egyházaknak is beleszólásuk a minősítésbe. És pedig — ha a nagyon is intim felügyeletet gyakorolható iskolaszéket kiküszöböljük a minősítésben való részvételből — akkor úgy, hogy ezt a jogot, vagy az esperességekben működő iskolabizottságok, vagy az amúgy is rendesen tanügyi s gyámintézeti dolgokkal foglalkozó alesperesek, vagy pedig s ez volna a leghelyesebb, külön szervezett egyházi tanfelügyelöségek kezébe adandók. Ha ez a terv meg nem valósítható, akkor megint egy lépéssel hátrább maradunk a katolikusoknál s megfelelő szerv hiján az egyháziasság megőrzésének egy újabb alkalmát vesztenők el. A katolikus tanügyi esperesek ugyanis valószínűleg mint a tanfelügyelő mellett működő, vele teljesen egyjogú minősítő hatóságok fognak a törvényjavaslatból kikerülni ! . . . Ez mindenesetre oly fontos kérdés, melyre már most felhívjuk egyházi hatóságaink, sőt a rendkívüli egyetemes gyűlés figyelmét is. (Sajnos, post festa vagyunk már! Szerk.) A törvényjavaslat azon fogyatékosságát, hogy a kántori jövedelmeket nem különíti el a tanítói fizetéstől, hogy a férfi- és nőtanítóknak még mindig nem ad teljesen egyforma fizetést, feltétlenül kiküszöbölendőnek tartjuk. És pedig nemcsak a tanítók, hanem egyházunk érdekében is, mert csak így lehet arra kilátásunk, hogy pen volt mondva s megérdemelné az „éljent“. Mégis — kérem — szíveskedjenek előadásom végét bevárni, de akkor azután komolyan kérem az „éljent“.) Ilyen valami p. a férfivilág előtt oly nagyon ellenszenves, a napjainkban széles mederben terjengő u. n feminizmus, ahová t. i. a nőegyleti ügyek és érdekek tartoznak. Kérem azonban t. férfihallgatóimat, ne méltóz- tassanak attól tartani, mintha nekem az lenne a szándékom, hogy kedves hölgyeinket arra akarnám buzdítani és felizgatni, hogy idegen országi feminista példák után indulva ők is félelmes hadsereggé tömörülve, nő jogaikért síkra szállva, p. a londoni sufragettek nyomában az utcákon tüntetve, a miniszterek ablakait összetörjék. Nem! a mi feminizmusunk más. Az t. i., hogy nőegyletünk keretében a mi hölgyeinknek meg legyen az a teljes joguk, hogy Budán, az evangélium szellemében jótékonyságot szabadon gyakorolhassanak, úgy mint azt az egylet neve jelzi is, melynek pecsétnyomóján a miniszter engedelmével az áll: „budai ev. jótékony nőegylet“. És joguk továbbá az, hogy ebbe a munkakörbe szabadon behívhassák a t. férfiközönséget is, hogy igy a gyöngébb nem, az u. n. erős nemmel nemes versenyre kelve, kitűnjék: kinek van nagyobb bugyellárisa ?
