Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1913-03-01 / 9. szám

1913. március 1.

Evangélikus Lap. 9. sz.

3. oldal

hogy az „egy vallásává lett házasságból született az a gyermek, aki 7 ik életévét már túlhaladta, de a 18 ik életévét még be nem töltötte, az 1894. évi XXXII. t. c.

3. és 4. §-ai értelmében a szülőknek most már közös vallására kíván áttérni, az csak gyámhatósági jóváhagyás mellett történhetik meg."

Ez a rendelet módot és alkalmat ad a lelkésznek arra, hogy rcvcrsálissal tőlünk elvett vagy hozzánk nem tartozott 7-ik életévüket túlhaladott, de 18-ik életévüket még be nem töltött gyermekeket gyámhatósági (árvaszéki) jóváhagyással az evang. vallásra irattassák át. (A 7-ik életévüket még be nem töltött gyermekek vallását — az anyakönyvvezető, az 1894. XXXII. t.-c. 3. §-a értelmében, az áttérési bizonyítvány alapján minden folyamodás nélkül köteles kiigazítani.)

Ily esetekben, ha a lelkész maga veszi kezébe az ü^yet s fáradságot nem kímélve személyesen jár cl, különösen arra való hivatkozással, hogy a törvénynek nem lehet célja a családi élet békességét megzavarni s így a gyámhatóság sem gördíthet akadályt a szülők határozott akarata elé, nyerhet, illetve visszanyerhet hívei sorába olyan tagokat is, akiket a reversal is révén már elveszettnek hitt.

De ugyan ez az eset áll a törvénytelen gyermekekre is, ha anyjuk időközben az ev. vallásra tér át. Kivétel csupán a külföldi illctőségüekre vonatkozólag áll fenn, akik az idézett törvény alapján érvényes s a magyar állami anyakönyvbe bejegyezhető egyezségre nem léphetnek. Viszont magyar állampolgár által külföldi hatóság előtt kötött megegyezés sem érvényes.

Azon esetben, ha a gyámhatóság az előbb fel sorolt esetben a beleegyezést megtagadná, jogában áll a szülőknek a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez felebbezni.

Nem egy esetben a törvény nem ismerése oka annak, hogy a házasfelek belenyugosznak a szerintük változhatatlan helyzetbe, holott kellő felvilágosítással s okosan alkalmazott tanáccsal a kívánt célt el lehet érni.

De szerintem a cura pastorális munkáját is meg lehetne könnyíteni. Tudjuk, hogy amint a legtöbb törvényt, úgy az egyházpolitikai törvényeket is, az arra hivatottakon kívül nem igen ismerik. A nép kioktatásának egyik helyes módja az lenne, hogy a családi élet viszonyait leginkább érintő az áttérésre s a gyermekek vallására vonatkozó törvényeket kis füzetkék alakjában híveinkkel megismertetnők. Ilyen füzetek kiadására pedig a „Luther Társaság“ vállalkozhatnék, úgy, hogy a minden évben kiadni szokott vallás erkölcsi olvasmányok mellett, a gyakorlati életnek megfelelő ilyen s más tájékoztató füzetek kiadását is programmjába felvenné. Az ilyen pár filléres füzetek élénk keresletnek örvendenének, különösen a cura pastorális révén s egyelőre esetleg több eredménnyel járnának, mint az 1911. évi egyetemes közgyűlésnek fentemlített határozatai.

Kaczián János.

Nyílt levél a Szerkesztő úrhoz.

Örvendek és köszönöm, hogy oly behatóan foglalkozik igénytelen közleményemmel lapja egyik vezető cikkében. De sajnálattal kell kijelentenem, hogy szavaimat, szándékomat félreértette. Félreértett szavaim igaz értelmezésére adjon — kérem — alkalmat. Nézeteink nem oly eltérők, hogy meg nem érthetnők egymást.

„Alkotmányválságos napok nem alkalmasok a zsinattartásra“. Ez nem „frázis,“ mert evangélikus egyházunk sorsa c hazában az alkotmányos élettel a legszorosabban összefügg. A patentalis küzdelmekben például az egyházi közvélemény a zsinattartás szükségességét nyomatékosan hangsúlyozta. De bölcs vezető- férfiaink a zsinattartásra engedélyt kérni óvakodtak. A patens visszavonatott, de az alkotmány vissza nem állíttatott; az egyház a zsinattartásra lassan lassan készült, de zsinatot nem tartott, csak akkor már, mikor az alkotmányos állapotot újból elég szilárdnak tartotta

lia valaki azt hiszi, hogy alkotmányválságos napok a zsinattartásra alkalmasak, tisztelem a véleményét, de magamévá nem tehetem a nézetét Hogy ezen idő szerint alkotmányválság van-e, az más lapra tartozik; arról közleményemben nem nyilatkoztam, arról most se nyilatkozom, a Szerkesztő úrral tartok : „annak megítélését bízzuk a politikusokra“ a politikusok sorában pedig mind a ketten egy párton állunk.

Osztom a Szerkesztő úrnak azon nézetét is: „joggal föltételezzük, hogy zsinatunkon nem lesznek tagok, kik

a tanácskozást

.......lehetetlenné fogják tenni.“ Nyugodt

v

agyok abban is, hogy „a szólás szabadsága zsinatunkon nem lesz korlátozva“. De arra nézve van aggodalmam, hogy egyben-másban majd megindul oly szóáradat, mely a kedélyeket clkeseriti, amelyből az egyházra áldás nem fog származni. Egy kis izleltetőt elöljáróban már kaptunk a központban és a szélekről

Gátat lehet vetni az ilyen szóáradatnak, ha azon izgató kérdéseket, melyekből az áradat táplálkozhatnék, előre kikapcsoljuk és távoltartunk minden oly tárgyat, mérsékelünk minden tárgyalást, mely az atyafiak közt háborúságot szíthatna. Egy-két kérdésre nézve a szerkesztő úr is ckkép nyilatkozott, ekkép vélekedik bizonyosan a többi hasonló kérdésről is Ebben is egy véleményen volnánk.

„Nagy szorgalomról tanúskodik, nagy virtuozitást fejt ki — a zsinatibizottság — stiláris módosítások körül, de eszméi, amelyekkel az evangélikus egyház bajain segíteni lehetne, alig vannak“. így folytatja a szerkesztő úr. Én is azt írtam, most is amondó vagyok: „nekem úgy tetszik, mintha a bizottság javaslata igen sokat nyújtana az újból; de valamely törvény jósága nem függ paragrafusainak sokaságától; minden törvény egy-egy békó, melyet magunkra rakunk, de egymagunk aztán le nem oldhatunk; tehát minél kevesebb paragrafus I“ De annál több lélek!