Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1913-02-22 / 8. szám

1913. február 22.

Evangélikus Lap. 8. sz.

5. oldal

vezetés, amely láthatatlan, mint a levegő, de épen olyan szükséges, mint a levegő?

A vezetés második tényezője a tényleges kormányzó szerv, amely elsőfokon és közvetlenül a fenntartó testület, illetve ennek megbízottja, magasabbakon az egyházi főhatóság, illetve ennek megíestesítőjeés megszemé- lyesitőjeapüspök Sok jóakaratés buzgóság,több-kevesebb hozzáértés jellemzi középiskoláink kormányzását, amelytől nem lehet elvitatni az evangélikus jelleg érvényesítésére való törekvésnek látszatát Azonban a mostani kormányzás — természetes okok következtében — csak külsőségekben érezteti hatását. Ép azért szükséges volna oly szervet teremteni, amely nemcsak a ráruházott jognál fogva, de önmagában gyökerező tekintélyénél fogva az iskola munkájára és belső életére is irányitólag hathatna. Ez a szerv a Unárok soraiból kikerülő egyházi tankerületi főigazgató (az összes evang. középiskolák fölött), aki — az államiakénál ügyesebben megszabott munka és jogkörével — egységesen és evangélikus szellemben irányíthatná középiskoláink tevékenységét. Hogy miért nem gondoltak erre annak idején az intézőkörök, nem tudom, annyi azonban bizonyos, hogy ma a didaktikai vezetésben a tanácsadó, ellenőr és bíráló szerepét a kir. tankerületi főigazgató tölti be, mint miniszteri biztos. A mulasztás pótlása ma már elég nehéz, mert iskoláink nagyon hozzászoktak az állami felügyelet leple alatt meghúzódó vezetéshez, az egyházi vezetésben pedig az egyetemes és kerületi hatáskör összeegyeztetése gördít akadályokat a megoldás elé.

Bár korunknak a tekintélyt lekicsinylő, sőt romboló szelleme jelentékenyen csökkentette azt a hatást, melyet az iskolák tulajdonképpeni (didaktikai) vezetői, a tanárok gyakorolnak a növendékekre, kétségtelen, hogy valamely középiskolának működése a tanárok munkájától függ. Vájjon tanártársainknak — egyébként elismerésre méltó — munkájában fellelhető-e az erős evangélikus érzület, vájjon tevékenységükkel meggyökereztetik e az evangélikus öntudatot növendékeikben, egyáltalában érzik-e, hogy ők a nagy tanári közösségen kivül még máshova is tartoznak ? E kérdésekre az iskolák beszámolói és tükrei kevés vigasztalót felelnek. Mentségül ugyan fel lehet hozni az evangélikus tanulóknak ama kedvezőtlen arányát, azonban ez csak az iménti múltra és a jelenre lehet mentség, de nem a jövőre.

A rideg tárgyilagosság kopár mezejére visszatérve azt látjuk, hogy középiskoláink a tulajdonképpeni iskolai munkában semmit sem, az ehhez fűződő szélesebb keretű iskolai munkában alig különböznek az állami és községi középiskoláktól. Az „államsegítség“, amely az állami tantervet Írja elő, sokat megmagyaráz, de nem mindent. És sajnos, a minden és a sok közti különbséget is csak itt-ott találjuk meg. Alig néhány iskolánk iparkodik nyomatékosabban kifejezni evangélikus jellegét, a többség megelégszik azzal a néhány aktussal,

amelyről már volt szó s nem tartja szükségesnek, hogy nagyobbszabásu, külön munkássággal feleljen meg nevének. Hogy ez a különmunkásság lehetséges, hasznos és szükséges, mutatják azok az intézetek, melyek erre is gondolnak, így Selmeczbánya (Biblia egyesület), Rozsnyó (Evang. egyesület), Igló és Eperjes (Thököly Imre kör), Felsőlövő (Ifjúsági belmissziói egyesület). E vallásos jellegű egyesületek üléseiken vallásos és egyházi kérdésekről eszmecserét folytatnak, vallásos tárgyú felolvasásokat tartanak, bibliai magyarázattal foglalkoznak, természetesen tanári részvétel mellett.

A hatékony evangélikus munkától ne tartson vissza benünket a helytelenül értelmezett liberalizmus, amely miatt az iskolában vagy nem merünk, vagy nem akarunk, idővel nem tudunk egyházunk érdekében fáradozni. Rá kell lépnünk erre a munkatérre, ha azt akarjuk, hogy középiskoláink az evangélikus értelmiség bölcsői és az evangélikus érdekek várai legyenek. Erre kötelezik iskoláink minden rendű vezetőit a múlt emlékei, a jelen feladatai és a jövő reményei.

III. Köz- és államérdek.

Azt a jelenséget, melyet középiskoláink metamorfózisának nevezhetünk, részint természetes, részint mesterséges okok idézték elő. Természetes ok pl. az a törekvés, hogy iskoláink bizonyos mértékig hozzásimuljanak a többi, főkép az egyre szaporodó állami iskolákhoz Mesterséges oknak tekinthetjük az „államsegély“ elfogadását, amely tudvalevőleg az állami tanterv behozatalának a kötelezettségével járt. Az okok a metamorfózist, vagyis az evangélikus jellegnek eltűnését s a felekezeten kívülivel (mert iskoláinkat ilyeneknek tekinthetjük) való helyettesitését csak részben teszik érthetővé, de megnyugvást egyáltalában nem keltenek; mert a tanítás külsőségeire vonatkoznak, nem lett volna szabad a tanítás és nevelés benső mivoltát érinteniük, pedig ez is átalakulást szenvedett az evangélikus szellemnek háttérbe szorításával. Csodálatos és egyben sajnálatos, hogy, noha másfelekezetek iskolái is részesülnek állami támogatásban, éppen a miéink mentek át a legnagyobb változáson, olyanon, amely nem vált egyházunk javára.

Az államérdek találkozik az egyházi érdekkel két pontban: mind a kettő sok és jó középiskolát kíván. A harmadik követelmény, melyet mint az egyház érdekét hangoztattunk, az állam szempontjából nem bir jelentőséggel. Az állam- és közérdeket két tekintetben nem szolgálják a felekezeti iskolák: elhelyezkedésükkel és külön, felekezeti — amint mondják — széthúzásra vezető igényeikkel. Felekezeti érdekből ugyanis sokszor egyes kisebb városokban több középiskola kerül össze, míg másutt nagy területek maradnak iskola nélkül. így Beszterczebányán, Eperjesen, Rozsnyón és Selmecz- bányán (ev. és kath.), Székelyudvarhelyt (ref és kath ), nem említve a nagyobb városokat, amelyekben szintén középiskola-torlódás van; ilyenek: Pozsony, Sopron