Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-02-22 / 8. szám
1913. február 22. Evangélikus Lap. 8. sz. 3. oldal amellyel szemben nemcsak a katholikus hívek, de még a katholikus klérus önkormányzata is lehetetlen. Ennek tudatában igen bölcsen jártak el, és okosan intézkedtek a külömben vallásos érzelmű katholikus magyar királyok, midőn a magyar katolikusokat századokon keresztül a római önkényuralom ellen intézményszerűleg megvédeni iparkodtak. Ezen közjogi politikának egyik ténye az is, hogy a magyar király az állam vagyonából a róm. katholikus egyház céljaira adott vagyon kezelését és annak miként való felhasználását magának fentartotta és nem bízta azt oly közegekre, amelyek egyházi ügyekben senki másnak, csak Rómának tartoznak felelősséggel. Igaz, hogy a tervezet szerint a vagyonkezelés egy ezidőszerint még ismeretlen önkormányzati szervre lenne bízandó, és hogy a vagyon csak akkor lesz átadandó ha ezen önkormányzati szervezet legfelsőbb jóváhagyást nyer, de ez a hierarchikus szervezet feltétlen fentartásának hangoztatása mellett semmikép sem nyugtat meg bennünket aziránt, hogy a vallás- és tanulmányi alap jövedelmei különösen az újabban hatalomra jutott klerikális irány befolyása alatt (MáriaCongregációk, Jezsuiták térfoglalása s. a. t.) nem oly célokra fognak fordíttatni, amelyek a római katholicizmus hódításaira, a nem katholikusok elnyomására, sőt kiirtására, szóval Magyarország rekatholizálására irányulnak. Ezért fogadjuk aggodalommal a katholikus autonómiának ily alakban való létesítését és különösen politikai és közgazdasági szempontból veszélyesnek tartjuk azt, hogy a latifundiumokban úgyis túlságos bővelkedő róm. katholikus egyház ezer meg ezer holdakra terjedő földbirtokban kapja ki az alapokat, mert a földbirtok politikai hatalmat ad és félő hogy ez a politikai hatalom felekezeti célokat fog szolgálni. A törvénytervezet bevezető szavai fölött: difficile est satyram' non scribere! „A kath. önkormányzat az 1848 évi XX. t.-c. 2 szakaszának elvi kijelentése alapján jelen törvényben becikkelyeztetik.“ Az idézett szakasz tudvalevőleg a felekezetek közötti teljes egyenlőséget és viszonosságot dckretálja. A róm. katolikusoknak kiad az állam sok százmilliót, a protestánsoknak mit ád? Hol itt az egyenlőség? Jó lesz arra a nagy elvre nem hivatkozni! Sztehlo Kornél. köthetik le magukat. Mert miként pár évtizeddel ezelőtt mondotta volt egy ifjú lelkész állásába való beköszöntése alkalmával: „A legkevésbbé sem kötelezzük le magunkat arra, hogy olyat is hitünknek valljunk, mi meggyőződésünkkel, világnézetünkkel ellentétben áll. Elismerjük mindenkinek azt a természetszerű jogát, hogy amint tudása megfelel az adott viszonyoknak, úgy hite is azok után alakuljon. Nálunk a hitvallások csak annyiban kötelezők, a felekezeti sajátságok csupán annyiban jöhetnek számításba, amennyiben külön-külön mindegyikünk megállapíthatja magára nézve, hogy szivének érzelmeivel mi hangzik össze amazokéból.“ Akkor az illetőt beiktató püspök semmi kivetni valót nem talált e protestáns jellegű nyilatkozatban; ma már talán veszedelemnek tenné ki magát az a lelkész, aki ilyen irányú programmot adna, mivel ma a confessiók kötelező volta mellett csinál fanatikus propagandát a reactió- nak egy sötét csapata, melyhez sajnálatos módon még szabadkőművesek is tartoznak, akik ezzel nemcsak protestáns voltukat tagadják meg, hanem ellentétbe jutnak a szabadkőműves alkotmány amaz alaptételével is, mely szerint „a szabadkőművesek szövetsége a lelki- ismereti, a vallási és a szellemi szabadság erkölcsi alap- elveinek hódol, és kárhoztat minden kényszert, mely ezt a szabadságot veszélyezteti, és bármely meggyőződésnek, hitnek vagy gondolkozásnak minden üldözését, valamint a felebaráti szeretettel ellenkező minden törekvést“. Pedig nemcsak a szabadkőművesség, hanem a helyesen értelmezett Protestantismus sem kíván sohasem elzárkózni az igazság, a tudomány, a fejlődés elől. Nem egyszer érvényesül is a protestantismusnak ez a lényege az egyház külső életében is. Ám hatalmi érdekek s önző jelszavak gyakorta felülkerekednek s ilyenkor teljesen a katholicismus tekintély-elve hatja át a protestáns egyházi testületeket. Szinte fényképszerű másolata a protestáns egyházak hivatalos felfogása a katholikusénak, midőn egyeseknek destructiótól való félelme vagy némelyeknek számító érdek-hajhászása szembeállítja őket a tudománnyal. Már pedig a Protestantismus létjogosultságát éppen a mindenkori reformációnak és az egyéniség autonómiájának elve adja meg még a papiros-pápasággal szemben is És ha működése ellene irányul alapelveinek, akkor ő sem számíthat a tudomány részéről különb elbánásra, mint az eredeti papismus. Éppen ezért a hivatalos egyházi hit ellenében igenis örökös harcot folytat a tudomány, még előre föl-
