Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-01-04 / 1. szám
1913. január 4. Evangélikus Lap. 1. sz. 3. oldal „Ha akadtak bátor férfiak, akik a pápa hatalmának ezen kinövései ellen felszólaltak, kínos halállal bűnhődtek szókimondásukért. Titkos papi törvényszékek ítélkeztek azok felett, akik az egyház kinövései ellen állást foglaltak és a régi, eredeti tisztasághoz való visszatérést sürgették. Az inkvizíció ezerféle és ördögien kigondolt kínjaival gyötörték meg azokat, akik szólni mertek . . . Iskolákra, oktatásra nem sokat adtak, úgy, hogy a nép egészen elbiitult.“ Ismertetve van még ebben a tankönyvben X. Leo pápának üzérkedése a bűn bocsánattal, Tetzel János ténykedése, amely Luther fellépésére közvetlen okul szolgált, el van mondva II. Ferdinándról, hogy szívből gyűlölte a protestánsokat, amit azon kijelentéséből is látni: * Inkább akarok egy elpusztított országnak, ahol farkasok üvöltenek, mint eretnekek fejedelme lenni!“ Idézve van az 1525-iki magyar törvény, amely a lutheránusok megégetését rendelte el és végre ismertetve vannak a gályarabok szenvedései és a protestánsok zaklatása I. Ferencz uralkodása alatt.“ A klerikálisoknak persze mind igen kellemetlen történelmi tények, de azért kellemetlenek, mert igazak. Kellemetlenek, mert hiszen a jezsuiták tervbe vették, hogy visszaállítják a Regnum Mariánu- mot ennek a törekvésnek első előfeltétele pedig a népet butaságban tartani, hogy a nép meg ne tudja valahogy a történelemből, hogy kik ök és mire irányúi az ö törekvésük. És ebben a törekvésben elősegíti és védelmezi őket a m. kir. vallásügyi minisztérium Nem engedélyez oly tankönyvet, a mely a népet felvilágosítja. Hogyan egyezik meg ez azzal az igazi liberalizmussal, amelyet gróf Tisza István újévi beszédében a magyar nemzet iránytűje gyanánt felállít? De még többet tesz a rendelet, nem a katholikus népet nem engedi felvilágosíttatni, hiszen ez a tankönyv nem katholikus. hanem evangélikus iskolák számára van írva, az evangélikus népet is tudatlanságban akarja tartani, erőszakos kézzel belenyúl abba a tanszabadságba, amelyet nekünk országos törvények, az 1791 : XXVI. és 1868 : XXXVIII törvénycikkek biztosítottak. Mi közünk nekünk protestánsoknak ahhoz, hogy a való történeti igazság elmondása némelyekben felekezeti érzékenykedést kelthet. Ami tankönyveink célja és feladata a népben a proközött (zsidóság, keresztyénség, izlám) melyik az igazi ? Náthán feleletül elmondja a következő mesét. Egy drága gyűrű egy előkelő családban firól fira szállt s az örököst testvérei fölé emelte, mert az apa mindig arra a fiára hagyta, kit a legjobban szeretett. E gyűrű végre oly apára jutott, ki 3 fiát egyformán szerette Hogy kettőt a fiúk közül meg ne keserítsen, két, az eredetihez hasonló gyűrűt csináltatott, hogy ő maga sem tudta többé a gyűrűket megkülönböztetni. Mindegyik fiának ad egyet, de maga sem tudja, melyik az eredeti Az apa halála után mindenik fiú előáll a maga gyűrűjével és a ház feje kíván lenni. Mindhiába, semmikép sem lehet bebizonyítani, hogy melyik az igazi gyűrű — époly kevéssé, teszi hozzá Náthán — miként nekünk sem, hogy melyik az igazi hit. A dolog bíró elé kerül. Ez először el akarja őket utasítani, majd eszébe jut, hogy az igazi gyűrű varázserővel bír: Istennél és embernél kedvessé teheti azt akit illet.“ Azt kérdezi hát, melyikök az, akit a másik kettő legjobban szeret? Mind a 3 testvér hallgat és ezzel bizonyságát adja annak, hogy egyik sem szereti a másikat. A bíró erre azt a tanácsot adja nekik hogy tartsa mindegyik a maga gyűrűjét igaznak, mert apjuk bizonyára mindhármukat egyforma szeretettel szerette rNos rajta hát! Kövesse mind az ö megvesztegdlen S balhéidtól ment szeretető!. Versenyt mutassa meg hát mindegyik Az ö kövének bűvös erejét. Segítse ezt a bűvé rőt szelídség Szívélyes összeférős, jól te vés, Istenbe bízás bensősége által Előbbre! S majd ha a gyűrűk hatása Késő utódoknál lesz lálhatö: Évezredek múltán ismét e szék Elé idézem őket.* fford. Zichy t\ntal). A parabóla kétségkívül Lessing saját vallási és filozófiai alapfelfogását fejezi ki, mely szerint a 3 világ vallásnak (a keresztyénségnek is!) csak relativ értéke van, egyik sem abszolút vallás legalább egyik sem tudja ebbeli igényét bebizonyítani, mert mindegyik egyformán a kinyilatkoztatásra hivatkozik. Csak külsőleg van köztük különbség, alapjukra, tartalmukra nézve ellenben egyformák. L. tehát a kinyilatkoztatást, a pozitív a történeti elemet a vallásban lényegtelennek tartja és megvan arról győződve, hogy a maga esze segítségével mindenki megtalálhatja az összes vallásokkal közös alapigazságokat. Ez az észvallás, melynek Náthán a képviselője Téves tehát az az állítás, hogy L. drámakölteményeineK
