Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1913-12-27 / 52. szám

1913. december 27.

Evangélikus Lap. 52. sz.

7. oldal

A kháridsiták ( elvonulók) végül sem Alit, sem az omajjádokat el nem ismerték, hanem szorosan demokratikus alapon álltak : elvük, hogy senkitől sem tagadható meg a kalifátus méltósága. Több siita szekta az imámokat az istenség incarnatiojának tekintette és várva az elrejtőzött, de visszatérendő imámot, akit sokszor Mahdi-nak neveznek (a zsidó Messiás hit új alakban!). így például a világszellemnek periodikusan visszatérő (12 vagy 7) manifestatioját veszik föl, a sort pedig a Mahdi, a világmegváltó zárja le, aki Mohammed propheta müvét betetőzi. A szunnitáknál is előfordul ugyan a Mahdi-várakozás, de a siita-iszlámban centrális dogmatikai jelentőségre emelkedett. Már az eddigiekből is kitetszik, hogy az iszlám lényege korán módosult, amire mint minden más vallásnál, az általa meghódított népek régi hagyományai is nagy befolyással voltak. Az iszlám körében folyton jelentkező vallásos mozgalmak pedig arra mutatnak, hogy mégsem az a merev, mozdulatlan vallásrendszer, melynek fel szokták tüntetni. Ma a helyzet az, hogy a mohamedánok nem képeznek egységes egészet, hanem két nagy csoportra oszlanak: a szunnitákra (osmán birodalom, Észak-AfrikaésEgyptom) és siitákra(Perzsia és Brit-lndia). A legújabb mozgalmak sorából kimagaslik az úgynevezett Habi-mozgalom (Perzsia). A rajongó Mirza Muha- med Ali (szül. 1820) ugyanis azt hirdette, hogy ő a tizenkettedik imám fellépése utáni első évezred fordulópontján megjelenő Mahdi, a világszellem megnyilatkozása Utálatot prédikált a képmutató Molláhk (— papok) ellen, Mohammed tanait pedig allegorikus értelemben magyarázta. Erkölcstana az osztályok és vallások között emelkedő válaszfalak helyett, valamennyi ember testvéresülését követeli. Küzd az asszony teljes egyenjogúságáért és a házassági viszony nemesebb felfogását, a nevelésügy reformjának gondolataival köti össze. E veszedelmeseknek tetsző tanok miatt az alapitót és köré sereglett híveit zaklatták, száműzték és lemészárolták. Maga Muhamed Ali 1850-ben szenvedett vértanúhalált. Egyik tanítványa Behá-Alláh ( Isten fénye) azt tanította, hogy a báb ( kapu), a mester, csak élő- futárja volt, de ő maga a világszellem megnyilatkozása az egész emberiség részére. Világvallást tervez, az iszlám törvényét túlhaladottnak tekinti és azt tanítja, hogy mindent tehetni, ami a józan emberi észnek nem mond ellent. Meghalt 1892-ben Fia és utódja Abbász Efendi alatt a behaismus némi eredménnyel már az iszlám körét is á'lépte. Mindezen jelekből kitetszik, hogy az iszlám annak példája, hogy a vallásalapító személyiségének vallásos élménye csak úgy hathat, ha leszámol, megalkuszik a változó cultura factoraival.

[Örömmel registrálható, hogy az iszlám terén ép hazánkfia, Goldziher J. fejtett ki korszakos munkásságot. Főbb művei magyar nyelven: „Az iszlám“. Budapest, 1881. „Előadások az iszlámról“. 1913. „Az iszlám újabb alakulásai“. 1911. „Keleti tanulmányok“.GoldziherJ.

születésének hatvanadik évfordulójára írták tanítványai. Budapest, 1910. Goldziher: „A spanyolországi arabok helye az iszlám fejlődésében“. Budapest, 1877. Lásd továbbá az „Egyptom“ és „Hunfalvy Emlékkönyv“-et. Schreiner M.: „Az iszlám vallási mozgalmai az első négy században“. (Akad.) Vámbéry Á.: „Középázsiai utazás“, Pest, 1865. „Vándorlásaim és élményeim Perzsiában“. 1864. „Vázlataim Közép-Ázsiából“. 1868. „Keleti életképek“. 1876. „Nyugat kultúrája Keleten“. 1906. Ugyanaz: Törökország összeomlása és az iszlám sorsa“. „Búd. Szemle“. 1913. Osztern S. Pál: „A mekkai cultus és a korán a délarab cultura világításában“. Ath. 1912. Supka Géza: „Iszlám problémák“. „Új élet“

1912. Hatala P.: „Mohammed élete és tana“. Budapest, 1878. Márkus J.: „Törökországi képek“. 1877. Germanus Gyula: „Az arab keresztyénség emlékei“. „Theol. Szaklap“ 1911.)

Befejezésül néhány tanulságra utalunk, melyek a vallástörténelem tanulmányozásából következnek. 1. A vallás egyetemes emberi jelenség. Azt a sokszor hallott állítást, mintha volnának vallástalan népek is, a tények mindig megcáfolták. Valamilyen formában a vallás vagyis az ember és emberfeletti hatalmak viszonya a föld minden népénél előfordul. (Ez a viszony különböző érzelmekben [bizalom, félelem), képzetekben [hit, mythologia) és cselekvésben [ima, áldozat, egyéb rítusok, erkölcsi parancsok teljesítése) nyer kifejezést.) Ebből kifolyólag minden embernél bizonyos vallási alaptudatot kell fölvenni. Ha így áll a dolog, akkor könnyen megérthető az a jelenség, hogy egymástól teljesen idegen népeknél hasonló vallási képzeteket találni és nem kell minduntalan (mint Gruppe, Winckler stb.) történeti érintkezésre, kölcsönvételre gondolni. 2. A vallás a cultura igazi kútfeje, éltető középpontja. Eredetileg ő határozza meg az ember egyéni és társaséletét. A politikai hatalom a vallásos érzelmekből meríti a maga szentségét, az erkölcsiség vallási törvényhozás folyománya. A művészet, iplastika költészet, tánc stb.) vallási forrásokon nyugszik. De még a tudomány sem tagadhatja le ezt a kapcsolatot, példa rá az astrologia, az írás is vallási jelvényekből alakult (hieroglyphek). És letagadhatatlan a vallás socialisáló ereje is (a család, törzs eredetileg vallási alapon nyugszik; továbbá ifjak és férfiak szövetségei stb.)

3. Az összes vallásformák ( vallások) közölt a keresztyénség tűnik fel a legtökéletesebbnek (elve szerint). A főbb vallások mintegy hozzájárulnak az általános vallásos fejlődéshez (bár ez nem egyirányú). Az egyptomi vallás az örökkévalót hangoztatja a folytonos változás közepette. A babyloniaiak az isteni hatalmat az istenek bölcseségében keresik. Ezt a gondolatot az arameusok és phöniciaiak nyugatra viszik. A theokratikus dogma Israelben ethikai monotheismushoz visz, mely folytatódik az iszlámban. A theanthropikus eszme az indus embert azon törekvéshez vezeti, hogy istenné