Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-12-27 / 52. szám
4. oldal. Evangélikus Lap. 52. sz. 1913. december 27. tanulmányokba, melyeknek eredményeit az I. kaszt át is vette. A harcosoktól ered már a Samhkhya (= fölsorolás, azért, mert 25 elvet sorol elő, melyekből a világ áll: Pluralismus), még inkábbb a jainismus és buddh- ismus, mely utóbbiak egymás vetélytársául lépnek föl. Az első (jaina jina-= győző, a megváltónak a neve), melynek eredete talán Krisztus előtt 850-re tehető, de különösen Vardhamána (600 Krisztus előtt) föllépése nyomán lesz jelentősebbé, teljesen atheistikus világnézet. Alapgondolata, hogy a lelkek a testhez kötötten, örökös váitozásban bolyonganak a világban, mert tevékenységi ösztönük folyton az érzékiséghez és testiséghez való tapadást hozza magával. A főkülönbség jainismus és buddhismus között, hogy az előbbi activ individuális lélekben hisz, úgy hogy a Nirvána e rendszerben nem a tudat elalvása, mert a lélek elpusztíthatatlan, hanem az elérendő absolut állapot csupán a testiségtől és karmantól (= tett) való függetlenséget jelenti. A jainismus tana szerint továbbá askesis segítségével kell az előző létekből fölgyülemlett karmant megsemmisíteni. Általában jobban alkalmazkodván az ind. szellemhez ma is a legtöbb ind városban feltalálható. A buddhismus eredetibb, mint a jainismus, továbbá teljesen szakított az askesissel. Nagy hatásának oka Buddha nagyszabású személyisége, tanának fensége és az, hogy nem köti magát nemzeti korlátokhoz. Eredete szerint gyakorlati vallási mozgalom, nem sociális reformatio, de Ázsiára nézve körülbelül azt a szerepet !töltötte be, melyet a keresztyénség Európára. Forrásaink az északi és déli egyház kettőségének megfelelőleg az északi (sanscrit) canon, elterjedve Nepal, Tibet, China, Japán és Anámban) és a déli (páli nyelvű) canon, mely hitelesebb és Ceylonban, Burmában, Siamban és Peguban érvényes. A palicanon neve a Tripitaka (= hármas kosár), mely három részből áll, legjobban ismert a II. résznek Dhammapada nevű függeléke, 423 költői mondás gyűjteménye, továbbá a Játaka, 547 elbeszélés gyűjteménye Buddha előbbi születéseiről (megtestesüléseiről). Az északi irodalom két hatalmas tibeti gyűjteményének (Kahgyur és Fangyur) első ismertetője hazánkfia Körösi Csorna Sándor volt. A hivő buddhista hitvallást tesz Buddha, a Dhamma (=tan) és Szamgha (= gyülekezet) -ról, e három pont szerint haladhatunk tárgyalásunkban. Maga Buddha régi ismerősünk a keresztyén legendából (Barlám és Josafát). Kétségkívül történeti alak, aki 560—480 Krisztus előtt főleg India északi részében Benares városában és vidékén működött. Előkelő családból származott, megnősült és boldogan élt 29-ik életévéig. Egy kikocsizás alkalmával találkozott egy beteggel, egy aggastyánnal és egy hullával. Ekkor elfogja a „taedium vitae“ és elhagyva házát és családját szerzetes módjára kezd élni. Hat évig él önsanyargatásban, végre azonban felhagy ezzel is és a szent bodhi fa alatt meditatioba merülvén, megvilágosodik. (Buddha = megvilágosult). Itt találta meg a négy alapigazságot, a szenvedésről, a szenvedés keletkezéséről, a szenvedés megszüntetéséről és a szenvedés megszüntetéséhez vezető, „nagy nyolcrétü“ útról. Folyton ismétli és részletesen kifejti azt a tanát, hogy a lét szenvedés, e szenvedés oka az egyéni léthez való akarat (=tanha), így támadnak mindig újabb existenciák, melyeket csak az életösztön kiölésével lehet megszüntetni. Erre szolgál a nyolcágú út követése. Buddha alapgondolata atheistikus, istenről nincsen szó, mindenki a saját magának a megváltója. Nincs is világ (= acosmismus), sem egyéni lélek (én), minden merő változás, csak egy az állandó: a causalitás törvénye, úgy hogy a világ nem egyéb, mint a causali- tástól (= kármán) kormányzott levési folyamat. Csak a kármán marad fenn a test feloszlása után s hoz létre új egyedeket. Az egész buddhismus fő és végcélja a karmantól, a folytonosan új létektől való megszabadulás és a Nirvánához való jutás, amely az életszomj, a szenvedés megszűnésének, a lélekvándorlástól való megszabadulásnak az állapota. A nyolcrétü útban benne foglaltatik a buddhista ethika. Ennek eszménye a lélek teljes nyugalma, teljes függetlenség a világtól, vágyaitól, dolgaitól. Tehát a passiv, negativ ideál a fő, a folytonos önfegyelmezés, nem a másokért való odaadó munka, de azért megkívánja az önzetlen részvétet minden élőlénnyel (állattal is) szemben. A buddhista gyülekezet tulajdonkép szerzetesek rendje, akik lemondva a világról, meditatioval foglalkoznak. Ezek a szerzetesek (bhikksu) csak úgy élhettek meg, hogy a laikusok körében akadtak bőkező pártfogóik, kik később számukra fényes kolostorokat is építettek és bizonyos buddhista szabályokat is elfogadtak. De szigorú fogadalmat csak a szerzetesek tettek. Buddha befogadott apácákat is, akik teljesen a szerzeteseknek voltak alárendelve. Amint azonban megalakult a szervezet, kifejlődött a cultus is, amelynek az eredeti buddhismusban semmi értelme sincs. Igen korán megünnepelték a mester életének főbb mozzanatait, majd kifejlődött a búcsújárás oda, ahol született (Kapilavastu), ahol megvilágítást nyert (Gaya), ahol először prédikált (Benares) és ahol a Nirvánát elérte (Kusinagara). Később összegyűjtik ereklyéit (kolduló csészéjét, fogát, stb.) és külön kápolnákban (stűpa) helyezik el. Majd képek is keletkeztek, melyek a mestert keresztbe tett lábakkal lotusvirágon ülve ábrázolják. Idővel minél több mythologia, ceremonia, varázslat, babona és világiasság hatolt be és az eredeti tant teljesen kiforgatja mivoltából. Az ind buddhismus fénykorát Asoka császár (229—222 Krisztus előtt) alatt élte, akit a buddhismus „Konstantinus“-ának nevezhetni. Sok stupát és kolostort épített, hittérítőket küldött Afghanistanba és Ceylonba és megindította azt az irodalmi munkásságot, amelynek a déli canont köszönjük. Az északi buddhismus pártfogója Kaniska király (100 Krisztus után). Összehívta a harmadik zsinatot,
