Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-12-20 / 51. szám
6. oldal Evangélikus Lap. 51 sz. 1913. december 20. iparkodtak a boldogságot megszerezni és biztosítani maguknak, sőt nemcsak maguknak, hanem az egész közösségnek, ami által a régi vallást ledöntötték és újat alapítottak, vagyis az ő életphilosophiájuk új vallás alapítására is képes volt. A legtöbb ónálló gondolkodású ember azonban csak a maga életét iparkodik tökéletesebbé tenni és így a boldogság közelébe jutni: róluk mondjuk, hogy kellő életphilosophiára tettek szert. A felhozottak eléggé mutatják, hogy a vallás és életphilosophia közt minden időben volt valamelyes összefüggés, amely hol a teljes egybeolvadásban, hol a jó egyetértésben, hol a szélső ellentétben, hol ped:g a köztük levő változatok valamelyikében jelentkezett. Volt idő. amikor a vallás átszőtte az egyén életphilo- sophiáját: mivoltához mérten felemelte őt a magasba, az eszményiség légkörébe, vagy a föld rögéhez kötötte; a szabadságnak még gondolatát is kiirtotta leikéből vagy a függetlenség vágyát oltotta beléje. A hatás és az összefüggés igen sokszor észrevehetetlen és láthatatlan. Még abban az emberben is, akinek gondolkodása és erkölcsi világa független a vallás „béklyóitól“, fölleihetők a vallásnak nyomai akár positiv, akár negativ irányban. Sokrates, Horatius, Voltaire és mások élete, meg életphilosophiája bizonyíték e mellett De benső összhangot maga és az életphilosophia közt csak az a vallás tudott teremteni, amelynek gazdag erkölcsi tartalmában, nem pedig a formaságok sokaságában és sokféleségében nyilvánult az ereje. Ilyen volt a keresztyénség. történetének hajnalán. Egybeforrván híveinek leikével, ezek életének irányítója lett. Aki hű követője volt, józan és derűs életphilosophia birtokába jutott, pusztán a vallás révén; ha pedig önmaga is képes volt fejlett értelménél és erős akaratánál fogva az élet jelenségeiben, mint példákban, a szabályokat, a cselekedetekben az elveket észrevenni s ezekbe éltetető erőt önteni, mint az acélrugókba mozgató erőt önt az alkotója: ugyanarra az eredményre jutott saját erejéből és munkájával, mintha megelégedett volna az evangéliom buzgó követőjének szerepkörével. De a formaságok elszaporodtak, fontosságuk nőtt, s idővel hatalomra jutottak és elnyomták azokat az erkölcsi eszméket, amelyeknek külső kifejezésére alkalmazták kezdetben őket. A gondolkodó hívek hovatovább mind kevesebb erkölcsi tartalmat találtak a vallásban, amely ennélfogva üres alakiságaival és erkölcsi szegénységével nem lehetett többé biztos kalauz az ember életében, legfeljebb azokéban, akik értelmi vagy akarati korlátoltságukban önként meghódoltak a vakhitet ápoló nézeteknek. Ezek számára továbbra is az alaki Ságoktól hemzsegő vallás mutatta meg az élet útjait és szabta meg a boldogság fogalmát. Míg mások a vallás elveiben csak bilincseket láttak, amelyek lenyűgözik mind az emberi közösség, mind az egyén gondolkodását és akaratát és gátat emelnek minden törekvés elé, amely az igazi boldogság felé vezet. Egyre nagyobb lett az ür, az ellentét s az ellenségeskedés az egyén élete s a vallás között. Az igazi vallásos érzület és életphilosophia szabadságharca a (hivatalos) vallás kényurasága ellen, a reformatio, helyreállította ugyan egyidőre az egyensúlyt a kettő között, de mivel végleg nem tudta megtörni a kényúr hatalmát, az egyén ismét más úton, saját értelmi és akarati erejéből s munkájával építi fel a vallás nélkül, sőt ellenére a maga életphilosophiáját Ebben igen hathatósan támogatja a tudomány is. S míg hajdan a vallás volt az ember életphilosophiája, ma igen sok embernek az életphilosophia a vallása. A szerep kicserélődött: ez a vallás tragikuma! A protestantismusra, melynek bölcsőjénél az ész és a szív karöltve virrasztottak, nagy feladat vár: harmóniát teremteni a vallás és életphilosophia között! IRODáLQM, Ostwald mint philosophus. Stein Lajos hazánkfia „Nord und Süd“ című jeles kultúrfolyóirata október havi füzetében hosszabb megemlékezést szentel a nagynevű lipcsei bölcselőnek, amelyből illusztris írója szíves engedélyével ólvasóink tájékoztatására kivonatosan közöljük a következőket: Ostwald Vilmos neve ma programmot jelent. Műveit minden művelt nemzet nyelvén (néhányat magyarul is) olvashatjuk. Benne a természettudóst s a physicai chemia egyik megalkotóját több akadémia is tagjává választotta. „Energétikai“ világfelfogását sokan csodálják; némelyek, főleg a hivatásos’bölcselők közül, mint hajdan Shopenhauert, az új szöv. levita módjára hallgatással mellőzik. Pedig ma utóbbiról száz meg száz értekezést, tanulmányt vagy doktori disser- tatiot írnak, sőt egy Fischer Kuno, Volkelt és Simmel testes kötetekben örökítették meg élet- és jellemképét és nagy vonásokban ismertették az egész világegyetemet és ebben főleg a gondolkodó és akaró embert átfogó rendszerét. Ostwald mint gondolkodó és kutató korunk elsőrangú elméje. Újabban kultúrpolitikai problémákkal foglalkozik. így a „Nord und Süd“ júniusi jubiláns német császári füzetében a tudományok haladását dicsőítette a nagy „imperator“ uralma alatt. Nagy érzéke van az Esperanto világnyelve s a békemozgalom iránt. „Vasárnapi beszédeiben“ kultúrlogiai eszméit fejtegette. Ellenei (és nem személyes ellenségei) a humanista gymnasium s a klassikus nyelvek hívei. S az is szaporította elleneinek táborát, hogy határozottan a monismus hívének vallja magát, sőt a német monista szövetség elnökségében a jénai Haeckel utódja. Hogy a monismus egyháziatlan irányt vett, őszintén sajnálandó,
