Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-12-06 / 49. szám
1913. december 6 Evangélikus Lap. 49. sz 3. oldal majd annak jótéteményében. A nem gyermekes lelkészeken segítve nem lesz. Bármely terv szerint lenne rendezendő a lelkészi fizetés, a kérdések kérdése mindig'.az lesz, honnét, milyen forrásokból kapják a lelkészek a javított fizetést? A vélemények itt is különbözők. Vannak, akik az államtól várnak mindent. A korpótlékokról szóló törvény módosítását, vagy az állami dotatiot kívánják. Vannak sokan és pedig előkelő egyházi vezérférfiak, akik azon az állásponton vannak, hogy az egyházközségeknél is meginduljon a mozgalom a lelkészi fizetések rendezése tárgyában. Nem ok nélkül, hiszen a lelkészek az egyes egyházközségeknek általuk választott tisztviselői s az egyházak jól felfogott érdeke, hogy ezen ügy az autonómia keretében rendeztessék. Ezen az állásponton van maga Baltik Frigyes, nagyérdemű püspökünk, az egyetemes egyház elnöke és Sztehlo Kornél, egyetemes ügyészünk s több előkelő egyházi vezérférfiú, akiknek szava bizonyosan sokat nyom az egyetemes gyűlésen s majd a küszöbön álló zsinaton. Nekem is az a szerény nézetem, hogy az egyházak, mint lelkészségeket fenntartó testületek, amelyek lelkészek nélkül nem lehetnek, vonassanak be a lelkész fizetésrendezés actiojába. Ily értelmű indítványt tettem a dunáninneni egyházkerületek f. évi közgyűlésén is. Mivel tisztában lehetünk arra nézve, hogy a kormány a lelkészi korpótlékokról szóló törvénnyel a fizetésrendezés ügyét, ha nem is véglegesen, de talán hosszú időre befejezettnek akarja tekinteni s nézetem szerint a korpótlékokról szóló törvény revíziójába bele nem megy, a dotatiot is nehezen adja meg, a lelkészek pedig tovább már nem várhatnak, itt a tizenkettedik óra, hogy az egyházra apelláljunk Itt a közelgő zsinat, az egyetemes egyház törvényhozó testületé. Vegye kezébe az ügyet, hozzon törvényt, állapítsa meg a lelkészi fizetés minimumát: a 2400 korona évi törzsfizetést, öt ízben esedékes 400-400 korona korpótlékot és családi pótlékot. Kötelezze az egyházakat a lelkészi fizetés ily értelmű rendezésére olykép, hogy a jobbmodú egyházak, amelyek elbírják, maguk önerejéből fizessenek, azon egyházak pedig, melyek önerejükből el nem bírják, vegyék igénybe az adóalapi segélyt Az egyetemes egyház aztán kérje az adóalapi államsegély felemelését. Ezt a kormány talán megadja; hogy más felekezetek is előjönnek-e hasonló igényekkel, az már nem a mi dolgunk. A lelkész-fizetésrendezés tekintetében a zsinathoz fordulunk. Reá vár e nehéz feladat s már csak ezért is óriási hiba lenne a zsinat netaláni elhalasztása. Ezeket kívántam a tisztelt zsinati tagok nagyra- becsült figyelmébe ajánlani a december 8-án megnyitandó zsinat előtt. ...A. . . Vitéz Lajos ev. lelkész. Kierkegaard. Az idén műit el száz éve, hogy Kierkegaard, ez a tüneményszerfi tehetséggel, nagyszerű tollal megáldoti dán író és vallásbölcsész született. A maga korában alig egy évtizedre terjedő írói munkássága óriási feltűnést keltett, maradandó hatást azonban nem tudott kiváltani. Amit Kierkegaard hirdetett, az majdnem negyven esztendő múlva kezd hatni. Schrempf Kristóf leuzendorfi lelkész rá való hivatkozással 1892-ben kijelenti, hogy többet az apostoli hitvallást a kereszteÉn szeretem a temetőt, amint bizonyára mindenki, kinek kedvesei közül már ott nyugszik valaki, s kinek szeméről az idő jótékony hatalma már felszántotta a könnyfátyolt, hogy már meglátja kedvese sírja fölött Isten legjóságosabb angyalát, a reményt, mely felmutat az égre, kecsegtet a viszontlátással és elvezet az örökkévalóság felé. Szeretek járkálni a temető hantjai között. Az egyik sir a mükertészet remeke; a másikra gyöngéd kezek olcsó virágot ültettek; az egyiket ellepte a fű, a dudva, a gaz, a másik már besüppedt, a nyoma is alig látszik. Aztán nézegetem a sírköveket: a márványpompás obeliszkeket, az eszmegazdag szobrokat, a bedőlt sírköveket, a ferde fakereszteket. Olvasom a csillogó aranyos feliratokat, betűzgetem a megfakult írásokat és száz meg száz gondolat kergetődzik agyamban búról, bánatról és felszáradt könnyekről; nehéz küzdelmekről és megvívott harcokról; hírről, névről és elmúlásról; háláról és hálátlanságról; feledésről és örök hűségről. Csak egy napon nem szeretem a temetőt. Mikor feltárúlnak kapui és zajongó, lármás tömeg csacsogva, nevetve viszi ki rikító virágos koszorúit a néma hantokra, felverve a halottak nyugalmát, megrontva az ősz és a temető méla poézisének megható harmóniáját. Mert én a temető néma csendjét szeretem, hol örök a béke, örök a nyugalom. És sohasem távozom onnan anélkül, hogy lelkemet ne hatná át a jóleső megnyugvás megszentelt érzete De azt az érzést, mely eltöltötte lelkemet, mialatt a genovai temetőt jártam, sem leírni nem tudom, sem újra érezni nem fogom soha. A halál gondolata e napfényes reggelen könnyet csalt a szemembe, de a művészi szép szemléléséből fakadó magasztos érzelem nem engedte kitörni, odabilincselte szempilláimra... Hosszú, egyoldali nyitott folyosókon csupa családi sírbolt fölött és csupa síremlék között járunk. A halál, elmúlás, feltámadás az elválás fájó érzete és a viszontlátás boldogító reménye hányféle művészi eszmében és gondolatban van itt kifejezve. Én megengedem, hogy igaza van a művészi kritikának, mely túlságos realitással vádolja a genovai temető sírszobrait. Igaz, a carrarai márvány csillog, itt, mint a lenge selyem, ott mint a nehéz brokát; a csipke,
