Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1913-09-27 / 39. szám

6. oldal. Evangélikus Lap. 39. sz. 1913. szeptfeinhk127,

és megdorgálja, hogyha ez kimarad. Nem marad dicséret nélkül az se, hogyha a falu népe a szász városokba húzódik, melyeknek sürgős szükségük van rá, hogy a szász vér erősödjék, az amerikai kivándorlás miatt. Hanem „a gyermekek számának szaporodnia kell“. Azután a föld és a birtok után kérdezősködik. „Került-e szász birtok idegen kézbe?“ Hála Istennek, ilyen eset sehol sem fordult elő, az egyháznak erre mindenütt gondja van. „Vettek a szászok idegenektől telkeket? Ez nagyon derék!“ Egy nagyobb helyen annak a véleményének adott kifejezést, hogy „itt egy egész új szász utcát kellene nyitni“. Másutt az a baj, hogy az ipari fellendülés következtében a földmíveléssel sokan felhagynak. Pedig a szilárd talaj mégis a föld és a mindennapi tapasztalat azt mutatja, hogy aki a földet munkálja az azt meg is szerzi. Hogy lehetne a szász birtokokat megtartani ? Ezt a kérdést a püspök mindenkinek a lelkére köti. Ha új épületet kell emelni, el nem mulasztja megmondani, hogy az épület szász jellegét aztán megőrizzék! A szokások szász jellegének a ki- dombórítására súlyt helyez s ezt összeköttetésbe hozza az evangélikus hittel. Végig néz a templom hajóján: „Örülök azon, hogy az asszonyok még mindig mindnyájan fehér fejkötőket hordanak és nem látok egyiktek fején sem feketét. A templomaink is fehérek. A fekete nem illenék beléjök. A fehér derűs szín. A mi evangéliumi lutheránus hitünk is örömteljes hit. A fehér szép, a fekete csúnya“. Komolyan áttér a családapák és családanyák szervezeteire, melyekbe a „Bruder- schaftokból és a Schwesterschaftokból zökkenés nélkül a házasság révén fut bele az ember. Ezek a „Nachbarhogy a confutianismus pantheonját számos sien nel = „tao-val bírókkal“ gyarapította. Ezzel kapcsolatban az élet meghosszabbítását különböző (úgynevezett életerőkkel biró) substanciák élvezetével igyekeznek elérni (sien = orvosság). Ezenkívül jósolnak az I-king hexa- grammáiból. Ebből is látni, hogy a mai taoismus nem tekinthető külön vallásnak.

Mivel ma a müveitek, de a nép körében con- fuciusi ethikai elvei irányadók, pár szóval összehasonlítjuk azt a keresztyén ethikával. A különbség két pontban szembetűnő. Konfucse főelve: „amit magadnak nem akarsz, ne tedd másnak“. Jézus ezt igenlegesen fejezi ki, ami mérhetetlenül többet tartalmaz. A keresztyén embernek tehát nemcsak arra kell törekednie, hogy kárt ne okozzon másnak, hanem jót kell tennie mással. Másfelől Konfucse szerint a jót jóval, a rosz- szat pedig igazsággal kell viszonozni, míg Jézus még az ellenség szeretetét is megkívánja. Végül a chinai ethikában hiányzik az erkölcsi ideál természetfölötti szentesítése, így minden igazi haladás gyökerében el volt fojtva, amiről China évszázados conservativismusa tanúskodik.

(Folyt, köv )

schaft“-ok. Ilyen minden faluban több van. Valameny- nyinek saját törvényei büntetései,f elöljárói, közmunka végzésére irányuló kötelezettségei, lelkészi földek le- aratására, szőlők leszüretelésére vonatkozó feladatai vannak. Az utolsó évtizedekben ézekhez sorakoznak még a nőegyletek, melyekben valamennyi asszony együtt van s amelyek valamennyien a „Landesverein“-ban alkottak közös szervet. „Mi van a Nachbarschaftokkal ? Van-e még közös vagyonuk? Hogy? Elosztották? Eladták? Aztán miért? Csakhogy az egyeseknek hasznuk legyen? Ez ám aztán a szép dolog“. Az utolsó padokból megszólal egy hang:

— Főtisztelendő úr ! ez tévedés. A földet nem adtuk el, hanem szétosztottuk!

A püspök válasza:

— Az mindegy! Nem lehetett volna azt továbbra is közös célokra fordítani, vagy az egyháznak adni?

Ezután a „békülési istentiszteletek“ felől kérdezősködik; ezekben szokták a bűnbánati nap előtt a szomszédok egymással kibékülni, egymásnak megbocsátani és kezet adni, mielőtt az Úrvacsorájához járulnának. Azt ajánlja, hogy tartsanak erkölcsi fegyelmet egymás között s beszéljenek meg vallásos kérdéseket is egymással. Kérdezősködik a nőegylet munkája: a temetők rendbentartása után, amit az asszonyok mindenütt sajátkezüleg és nagy pénzbeli áldozatokkal hihetetlen buzgón csinálnak, de a főzőtanfolyamok és betegápolás iránt is érdeklődik. Tréfás megjegyzéseket is közbe szúr, ilyenkor derűsekké válnak az arcok. De egyszerre csend lesz, mikor a püspök azt kérdi:

— Van-e olyan gyermek, akit az állami gyermek- menhelyen helyeztek el ?“ Az ilyen gyermek magyar lesz mire visszakerül, aki nem érti többé az anyanyelvét. A felelet az volt:

— Van egy!

— Miért? A püspök feláll. Mély csend.

— Miért ? — kérdi újra a püspök hangos szóval. — Nem lehetett volna annak itt gondját viselni?

Halkan jő meg a válasz:

— A gyerek tele volt tuberkulózissal, akit már nem lehetett megmenteni. Nagyszebenben is ezt a tanácsot adták.

A püspök megelégszik a válasszal, azonban annál határozottabban hangsúlyozza, hogy mi legyen a legfőbb szabály. A fizetett ápolónők munkájával nem vált feleslegessé a szomszédok kölcsönös segítsége. A haladás visszaeséssé ne legyen. Örömének ad kifejezést afelett, hogy az asszonyok oly buzgón gondoskodnak a „karácsonyfáról“. Egy kisebb helyen is 200 koronát gyűjtöttek össze, hogy minden gyereknek egy szép könyvet adhassanak ajándékul. „Minden házba jó szellemeket küldtetek!“ A fonóházak! Néhol a szülők este ezek miatt nincsenek otthon. „A presbyteriumnak a figyelmét felhívom rájuk Ezeket a házakat rögtön be kell zárni. Egész télen át el kell tiltani őket!“ A lakó-