Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-01-25 / 4. szám
1913. január 25. 7. oldal Evangélikus Lap. 3 sz Mk. evangéliuma volt a másik két evangélium forrása s hogy ezen kívül Mt-nak és Lk-nak volt egy másik u. n. „beszédforrás“ nevű forrásuk, melyből Jézus szavait merítették. Ez a hypothezis ugyan teljesen bebizo- nyitottnak vehető, azonban a tradíciónak halálos döfést adna, ha az egyház elfogadná. Mert ha Mt nem az első evangélium, hanem Mk-ból és egy más forrásból készült munka, akkor nem valószínű, hogy azt Jézusnak egy tanítványa irta, akinek módjában állott volna saját élményeiből összeállítani Jézus életét s akinek egy apostoli tanítványtól — mert Mk az volt — való függése legalább is sajátságos. Ha azonban ezt az igazságot elismernék, akkor ez által éppen annak az evangéliumnak a hitelét rontanák le, amelyre a pápaság a maga Krisztustól nyert hatalmi jogcímét alapítja. Quod Deus maxime avertat! . . . Ezért „dönt“ a pápai bibliai bízott ság s megszabja meddig szabad elmenni, minő eredményre szabad jutni egy irásmagyarázónak. A döntésnek meg vannak és meg lesznek az áldozatai is. Fritz 77//- mann újszövetségi kommentárját (Die heil. Schrift des Neuen Testament. Berlin, 1912.), amelytől a katholikusok azt várták, hogy „a mai kor tudományos színvonalán állva hézagpótló lesz“, a pápa az ötödik füzet megje lenésc után a papnöveldékből kitiltotta. És pedig éppen azért, mert ez a könyv nem akart tudomást venni arról, hogy a tudományos kutatást gúzsba kötő pápai motu- propciók és biblia-bizottsági döntések mindenkit lelki- ismeretben köteleznek“, tehát azokat műveikkel is értékesíteniük kell a katholikus biblikusoknak. A másik nagy hibája pedig a kettős forráselmélet elfogadása, „mely a Máté evang ának az eredetéről szóló hagyomány feláldozását jelentené és ezen evang.-nak csak az apostoltól közvetett úton való származását engedné meg“. Legsajnálatraméltóbb áldozatai azonban ezeknek a döntéseknek azok a theologusok, akiknek szemét és fülét bedugják ezekkel a döntésekkel. Ez a vaskövetkezetességgel keresztülvitt „nevelés“ és előkészítés csak később fogja megteremni a maga gyümölcseit s kétségtelenül borzasztó gátja lesz a szabad kutatásnak s roppantul befolyásolni fogja a közvéleményt is. Az új szellem már behatolt s teljesen elnyom minden szabadabb gondolatot az egyetemeken is. Egy roppant érdekes példája az új katholikus „tudománynak“ az a rektori székfoglaló, melyet Knöpfler Münchenben a „Krisztuskép és a tudomány“ címmel még 1911-ben tartott s a melyet a napról-napra jobban terjeszkedő ultramonto- nizmus ellen való védekezés céljára alapított Huttenus redivivus c. vállalatban Th. Engert világít meg az igazi tudomány álláspontjáról * Egy ilyen apróra felboncolt tudós értekezésen látszik meg, hogy hova vezet ez a kötött útiránnyal biró s a tarsolyában kész eredményeket hordó „tudomány“. Jó volna, ha ezeket a dolgokat jobban figyelemmel kisérnők. * Jesus Christus im ßfinne dos Modernisteneides. 1912. Prot. Schriften ver trieb Berlin—Schuneberg. Ära IGO Mk. Ami felfogásunk szerint a tudomány szabad kutatás s megokolt, a tényeknek, valóságnak s a bizonyítékoknak megfelelő önálló meggyőződés alkotásának a lehetősége nélkül — nem tudomány, nem igazi tudomány. Ezzel azonban a most keletkezőben levő meg- rendszabályozott igazhitű katholikus „tudomány“-nyal nem végeztünk. Az rá fog feküdni az igazi tudományra, elkápráztatja a közvéleményt és meg fogja fojtani, vagy teljesen háttérbe szorítja a protestáns gondolkozásra való hajlandóságot, mert azon mesterkedik, hogy az igazságra ráteritse a katholikus felfogás szemfedőjét szí. A „Scmaine religieuse“ c. kath. egyházi lap, mely Périgueuxban jelenik meg, múlt évi dec. 7. számában a következő ízléstelenségeket írja „A síró pápa“ c. cikkében: „Nekünk a pápa egyik szentségünk, ő az ismét testté lett Jézus, aki egyházának a szivében él, hogy azt őrizze és vezérelje. „Én, Péter! veled vagyok a világ végéig“ ezt maga Jézus mondja. (Hol?., vagy talán Mt. 28. 20-at írja így át a kegyes lelkipásztor?!. Ez a határozott beszéd miért ne művelhetné ugyanazt, amit az oltári szentség megáldási formulája az, „Ez az én testem“ megtesz?! Tehát ha a pápa sír, az ő könnyei a Megváltó tulajdon könnyei.“ Mermillod püspök körülbelül ugyanezt mondja egy beszédében, melyben Jézus hármas megtestesüléséről szól, mely L Szűz Mária méhében, 2. az Úrvacsorában, 3. a pápában történt volna meg. Ez a legveszedelmesebb lejtő. A pápa már csalhatatlan, mikor ex cathedra beszél. Volt már olyan theológus is (Perriott abbé, egy klerikusok számára kiadott lap f szerkesztője), aki a pápa bűntclenségének az állításáig is elmerészkedett, a pápák történetének egyes dicstelen eseményeire való hivatkozásokat pedig azzal ütötte el, hogy hiszen a dolog igen egyszerű: az olyan pápák, akik vétkeztek, nem voltak igazi pápák; ezeknek a megválasztásánál biztosan valami formahiba történt. Hanem hogy a pápák Krisztus inkarnációi, az mégis olyan állítás, amely egyelőre híjával van minden keresztyén gondolkodásnak. A vallásszabadság kérdése kath. világításban. Az „Osservatore Romano“ kolosszális tévedésnek és káros képzelődésnek jelenti ki azt a nézetet, hogy az egyház s vallásszabadságot hajlandó elismerni. „Hogy egy pár katholikus államban- más beteges tünet számba menő szabadsággal együtt a vallásszabadság is fennáll, az sajnos igaz. Ez a filozófiai lehetetlenség és teológiai tévedés könnyen megmagyarázható abból, hogy ezek az államok elszakadtak az igazságtól s a vallásos dolgokban nincs egészséges, gyakorlatias ítélőképességük. Abból azonban, hogy az egyház ezekkel az államokkal jó viszonyban van téves volna az a következtetés, hogy Róma a vallásszabadságot és a többi hasonló dolgot helyesli. Vallásszabadságot és egyéb hasonló dolgot Róma
