Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1913-08-30 / 35. szám

6. oldal. Evangélikus Lap. 35. sz. 1913. augusztus 30. menetelét fogják dogmává tenni. A „modern római dogmatika“ fejlődése ebben az irányban tényleg kon­statálható és nincs kizárva, hogy X. Pius ezt a dogmát megállapíttatja. Ha ezt megteszi, ez a jezsuitizmus vív­mánya lesz. Mert Mária mennybemenetelének a hirde­tése körül (és más modern kultuszok, például az úgy­nevezett Jézus szent szíve kultusz körül is) a jezsuiták szereztek maguknak legtöbb érdemet. Hogy ez a tan dogma legyen, annak a jogosultsága a római egyház­nak abban a törekvésében gyökerezik, mely szerint Mária életét lehetőleg Jézuséhoz hasonlóvá akarják tenni. Ennek a tannak a dogmává tételét különösen a jezsuiták szorgalmazzák. Már 1869-ben, a pápa csalha- tatlanságáról szóló vitában, azt irta a jezsuiták központi orgánuma, a „Civiltá Cattolica“, hogy a katholikus hívők a pápa csalhatatlanságán kívül „azt is kívánják, hogy a zsinat a boldogságos szűznek a mennybe való dicsőséges felvételét dogmaként hirdesse ki és ezzel tetőzze be Mária tiszteletének azt a sorozatát, amelyben őt az egyház eddig is részesítette“. A vatikáni zsinat azonban nem egészen úgy végződött, mint ahogy a jezsuiták kívánták és ezt a feladatát már nem teljesí­tette. Hanem azért a jezsuiták nem nyugodtak és elő­készítették a katholicismusban a talajt e dogma szá­mára. A jezsuitákat az a lényegtelen körülmény egy­általán nem hozza zavarba, hogy e dogma számára még a tradíció se nyújt valami szilárd alapot Ez a legenda csak a negyedik és ötödik századbeli apokrifus iratok íróinak a szuverén fantáziájában született meg, a római egyház által használt Usuardus-féle martyrologium még a kilencedik században is frivolitásnak mondja Mária testi mennybemenetelének a hitét. A jezsuiták azonban ezzel nem törődnek. A hiányzó történeti bizonyítékokat azzal a kijelentéssel pótolják, hogy a dolog dogmatikai­lag igen is lehetséges. A katholikus egyház általános elvei és egyéb dogmái nem zárják ki Mária testi mennybemenetelének a lehetőségét. És ezt a lehetősé­get a jezsuiták sűrűn hangoztatják is így például Linder a „Zeitschrift für katholische Theologie“ című jezsuita folyóirat XXX. kötetében és Renandin egy 1904-ben megjelent füzetében A salz­burgi nemzetközi Mária-kongregáció kongresszusa is foglalkozott 1910 ben a dologgal s elfogadta a követ­kező határozati javaslatot: „Megfontolva azt, hogyha Máriának a mennybe történt testi felvétele dogmaként kimondatnék, ez által az egész Mária-kultusz betetőzést és meg­koronázást nyerne és ez bizonyára nemcsak Máriá­nak és az ő isteni fiának a megdicsőítésére, hanem a szentegyház emelésére és a lelkek üdvösségére is szolgálna, a salzburgi V. Marianus-kongresszus csatlakozik az egész földkerekség számos püspöké­nek az apostoli székhez intézett azon tisztelet- teljes kérelméhez, hogy tétessék Mária mennybe való testi felvételének a katholikus tana dogmává, mihelyt Róma ezt alkalomszerűnek tartja.“ Protestáns ember nehezen éli bele magát ebbe az idegen világba. Nem értjük, hogy lehet dogma az, ami nem való, de katholikus elvek szerint lehetséges. Mert az evangéliumok tanúsága világos, Mária nem volt az az Isten anyja, akivé a hit és a művészet, mint az anyaság örök eszményét tette meg, sem a menny­ország királynője, kivé a legenda tette. Jézus maga megtagadta az anyját és a testvéreit, amint az Márk evangéliumának a harmadik részében (20 s köv. ver­sek) olvasható. Itt világosan meg van mondva viselke­désének az oka is. Övéi Jézusról azt hitték, hogy bolond, amit még Károlyi Gáspár fordítása is így ad vissza: „Mert azt mondják vala, hogy eszétől eltávo­zott. Ugyanerre a tragikus helyzetre utal magának Jézusnak egy nyilatkozata is, mely Márk 6.4-ben talál­ható s amely arról szól, hogy a prófétának mindenütt van becsülete, csak a maga hazájában, saját rokonai között és a saját otthonában nincsen! Arra a kérdésre, hogy ilyen körülmények között mi volt Máriában isteni, mikor épen fiának az isteni küldetését nem volt képes megérleni, igazán jezsuitá­nak kell az embernek lennie, hogy úgy tudjon felelni, hogy abból logikus szükségszerűséggel Mária valóságos testben való mennybemenetele következzék. Van azonban a salzburgi határozatban még egy roppant jellegzetes momentum s ez a dogma kihirde­tésének az alkalomszerüségére való utalás. Ebben az opportunitásra való célzásban benn van az egész kleri- kalizmus lényege: az alkalmazkodás a viszonyokhoz ameddig lehet, mikor azonban üt az óra, akkor ki kell hasz­nálni az alkalmat. Csak azt volna jó tudni, hogy a jó katholikusok közönye, vagy minden elhivésére képes hite meddig bírja majd a teherpróbát. Bár azt meg kell engednünk, hogy a pápa csalhatatlanságának a kimon­dása és elfogadása után következő egyéb terhelés már igazán nem igen jön súlyszámba. Az volt a legnehe­zebb próba s azt a katholicismus kiállotta! . Ez után és a modernismus letörése után már nem szabad sem­min se csodálkoznunk. Óvakodjunk az indextől. Egy osztrák egyházi közlönyben a következő jellemző óvás olvasható: „Index veszedelmek. A biblia tanulmányozásának megvannak a maga veszélyei s ez a tanulmány olyan szerzőt is könnyen indexre juttat, aki nem is álmodta, hogy eretnekséget mond, még kevésbé akart az eret­nekség bűnébe esni. Az újonnan felállított index-bizott­ság úgy javítja a biblikus dolgokkal foglalkozó müveket, mint akár egy piros tintával iskolai dolgozatokat javító gymnasiumi tanár a maga tanítványaiét. Aki a nézetét és meggyőződését nyomdafestékre bizza, az készüljön el a kritikára. Még Pater Humelauer sem kerülhette ki azt a sorsot, ami már annyi híres írásmagyarázóra le­sújtott. Most Berlinbe megy katechetának.“ Nincs szeren­csénk Pater Humelauert ismerni, de sajnáljuk, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom