Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-08-16 / 33. szám
1913. augusztus 16. 3. oldal Evangélikus Lap. 33. sz. Az egyházat közelebbi érintkezésbe kell hoznunk az élettel, csak így ellensúlyozhatjuk a radikál szociális áramlatnak hódító terjeszkedését, a gyülekezetek, lelkészek, tanítók munkásságának a nép sorsára is kiható áldásos hatását kell óhajtanunk, nehogy a hívek serege • megszokja máshol keresni az útmutató vezéreket s vallásellenes izgatok befolyása alá jutva lassankint szakadozni érezze a köteléket, mely őt az egyházhoz fűzi. Sürgetendőnek tartja továbbá a püspök a vasárnapi teljes munkasziinetet és ezzel kapcsolatban a korcsmáknak vasárnap és ünnepeken való bezárását és egyáltalában felhív az alkoholizmus elleni küzdelemre. Egyházunk legaktuálisabb kérdéséről, a zsinattartásról is megemlékezik a püspök Ö is egyike azon csüggedőknek, akik a zsinattól nem várnak egyházunkra javulást. A zsinat csak pénzbe kerül, de pénzt teremteni nem tud. ezért el kell halasztani a zsinatot Szomorú és csaknem megszégyenítő jelenség, midőn jeleseink, egyházi vezéreink is arra a meggyőződésre jutottak, hogy önmagunkon saját erőnkből segíteni nem tudunk és csakis az államtól várjuk a segítséget. Bizony nem így gondolkoztak vagy nem érték olyasmit jelent nekünk, ami az érző és akaró lényre azt a hatást gyakorolja, hogy általa cél gyanánt tudatosan kivántassék vagy kerültessék.“ A fogalom megvilágítására ennyi is elég. Kivehető az is, hogy az érték egy értékelő alanyt és egy értékelt tárgyat tételez föl, minek következtében az érték- elmélet'feladata egyrészt az értékelésnek az alanyban, másrészt a tárgyban rejlő feltételeit megvizsgálni. A tárgyak továbbá vagy maguk értékesek vagy csak hatásukban tűnnek fel olyanoknak; eszerint van önértékük és hatás- értékük (Kornis). Két irány küzd egymással a mai érték- elméletben: az absolutismus és relativismus. Az első a logikai érvényt, az ethikai és aesthetikai értéket levezethe- tetlennek tartja, a logikai érték (az igazság) például nem függ attól, vájjon az emberi elme fölismeri-e vagy sem, tehát fölötte áll a tér, idő s a változás categoriái- nak. Ezzel szemben az értékelméleti relativismus mindenütt merőben emberi értékeket lát, melyek az ember lelki életéhez vannak kötve. E felfogás folyománya az a tan, hogy nincsenek általános érvényű értékitéletekés így objectiv — az értékelő alanytól független — értékek sem. Lássuk, hogyan lehet e szempontokat a vallástudományban érvényesíteni. Kövessük R. Richter nyomdokait. Ö a vallási értékeket az erkölcsiekkel hozza a őseink, amikor a protestantismus élet-halál harcában az államtól nemcsak hogy segítséget nem vártak, hanem az államhatalom tette kezét az evangélikus egyház torkára És mégsem csüggedtek el és még is megmaradtak.* Nyíltan kimondjuk véleményünket, ha ez az evangélikus egyház oly nyomorult, hogy feladatait nem képes teljesíteni és ezen feladatok betöltésére szolgáló eszközöket a máris élvezett államsegély mellett sem képes előteremteni, akkor nem érdemli meg, hogy fennmaradjon. Mi azonban nem tartjuk oly nyomorultnak és azért meg kell ragadnunk az alkalmat, hogy a zsinatot nem elhalasztva, hanem azt mielőbb megtartva keressük a módot és alkalmat, mikép lehessen egyházunkat oly karba helyezni, hogy elsőrendű kötelességét, lelkészeinek ellátását biztosíthassa. Miután legközelebb alkalmunk lesz erről más helyen szólani, most a püspöki jelentésnek a lelkészi fizetés rendezésére vonatkozó, szerintünk nem kielégítő javaslataival nem foglalkozunk. • Sz. K. Kétszáznegyven esztendő az egyház szolgálatában cimü művében ezekről az ősökről írja : „Bámulatos ezeknek az embereknek szívóssága és erkölcsi bátorsága. A császári generális 1687-ben tömegesen kiűzi és bebörtönzi a gömöri lutheránus papokat és már a következő évben gyüléseznek, rendeleteket hoznak, fenyegetnek és büntetnek, mintha hatalmuk gyakorlásában misem akadályozná. Ezek bizony nem törődtek a szuronyokkal, amelyek között az országgyűlés tanácskozik.“ legszorosabb kapcsolatba. Tudjuk azt, hogy az ethika az értékelméletnek azon része, melyben az értékelt tárgyak az emberi akarataktusok. Az erkölcsi érték, mint minden érték ideál ( nem az, ami van, hanem az, aminek még csak lennie kell), azaz akaratunknak és cselekvésünknek célpontja. Sem a cél qualitása, sem a hozzá vezető eszközök nem általános érvényűek. Az erkölcsiség nem áll bizonyos meghatározott tartalmi cselekvésmódban, (például a felebaráti szeretetben vagy hivatásunk teljesítésében), hanem egyesegyedül saját értékeléseink formális rangsorozatában, abban, hogy felsőbb értékeket alsóbbaknak elébe helyezünk. Az egyes esetben az erkölcsi tapintat dönt erkölcsi magatartásunkra vonatkozólag. Ha már most az emberi akarat a világösszefüggésbe vetíti végső célját, akkor az erkölcsi akarat vallásos akarattá lesz. Ez értelemben az erkölcsiség rendszeres cselekvésünk az önmagunk iránti hűség elve szerint oly esetben, mikor a legfőbb cél a való világ egy részébe esik; a vallás pedig az a lelki „habitus“, midőn érzelmünk és akaratunk a valóság összefüggését mint egészet megragadja és kedélyünket ez a „megragadottság“ határozza meg. Richter érti, de nem osztja a vallási indifferentismust, mely oly kevéssé ismert valóságra nem akarja akaratát vonatkoztatni,
