Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1913-08-16 / 33. szám

1913. augusztus 16. 3. oldal Evangélikus Lap. 33. sz. Az egyházat közelebbi érintkezésbe kell hoznunk az élettel, csak így ellensúlyozhatjuk a radikál szociális áramlatnak hódító terjesz­kedését, a gyülekezetek, lelkészek, tanítók mun­kásságának a nép sorsára is kiható áldásos hatását kell óhajtanunk, nehogy a hívek serege • megszokja máshol keresni az útmutató vezére­ket s vallásellenes izgatok befolyása alá jutva lassankint szakadozni érezze a köteléket, mely őt az egyházhoz fűzi. Sürgetendőnek tartja továbbá a püspök a vasárnapi teljes munkasziinetet és ezzel kap­csolatban a korcsmáknak vasárnap és ünne­peken való bezárását és egyáltalában felhív az alkoholizmus elleni küzdelemre. Egyházunk legaktuálisabb kérdéséről, a zsinattartásról is megemlékezik a püspök Ö is egyike azon csüggedőknek, akik a zsinattól nem várnak egyházunkra javulást. A zsinat csak pénzbe kerül, de pénzt teremteni nem tud. ezért el kell halasztani a zsinatot Szomorú és csak­nem megszégyenítő jelenség, midőn jeleseink, egyházi vezéreink is arra a meggyőződésre ju­tottak, hogy önmagunkon saját erőnkből segí­teni nem tudunk és csakis az államtól várjuk a segítséget. Bizony nem így gondolkoztak vagy nem érték olyasmit jelent nekünk, ami az érző és akaró lényre azt a hatást gyakorolja, hogy általa cél gyanánt tudatosan kivántassék vagy kerültessék.“ A fogalom megvilágítására ennyi is elég. Kivehető az is, hogy az érték egy értékelő alanyt és egy érté­kelt tárgyat tételez föl, minek következtében az érték- elmélet'feladata egyrészt az értékelésnek az alanyban, más­részt a tárgyban rejlő feltételeit megvizsgálni. A tárgyak továbbá vagy maguk értékesek vagy csak hatásukban tűnnek fel olyanoknak; eszerint van önértékük és hatás- értékük (Kornis). Két irány küzd egymással a mai érték- elméletben: az absolutismus és relativismus. Az első a logikai érvényt, az ethikai és aesthetikai értéket levezethe- tetlennek tartja, a logikai érték (az igazság) például nem függ attól, vájjon az emberi elme fölismeri-e vagy sem, tehát fölötte áll a tér, idő s a változás categoriái- nak. Ezzel szemben az értékelméleti relativismus min­denütt merőben emberi értékeket lát, melyek az ember lelki életéhez vannak kötve. E felfogás folyománya az a tan, hogy nincsenek általános érvényű értékitéletekés így objectiv — az értékelő alanytól független — értékek sem. Lássuk, hogyan lehet e szempontokat a vallás­tudományban érvényesíteni. Kövessük R. Richter nyom­dokait. Ö a vallási értékeket az erkölcsiekkel hozza a őseink, amikor a protestantismus élet-halál har­cában az államtól nemcsak hogy segítséget nem vártak, hanem az államhatalom tette kezét az evangélikus egyház torkára És mégsem csüg­gedtek el és még is megmaradtak.* Nyíltan ki­mondjuk véleményünket, ha ez az evangélikus egyház oly nyomorult, hogy feladatait nem ké­pes teljesíteni és ezen feladatok betöltésére szolgáló eszközöket a máris élvezett állam­segély mellett sem képes előteremteni, akkor nem érdemli meg, hogy fennmaradjon. Mi azonban nem tartjuk oly nyomorultnak és azért meg kell ragadnunk az alkalmat, hogy a zsinatot nem elhalasztva, hanem azt mielőbb megtartva keres­sük a módot és alkalmat, mikép lehessen egy­házunkat oly karba helyezni, hogy elsőrendű kötelességét, lelkészeinek ellátását biztosíthassa. Miután legközelebb alkalmunk lesz erről más helyen szólani, most a püspöki jelentésnek a lelkészi fizetés rendezésére vonatkozó, szerin­tünk nem kielégítő javaslataival nem foglalkozunk. • Sz. K. Kétszáznegyven esztendő az egyház szolgálatá­ban cimü művében ezekről az ősökről írja : „Bámulatos ezeknek az embereknek szívóssága és erkölcsi bátorsága. A császári generális 1687-ben tömegesen kiűzi és bebörtönzi a gömöri lutheránus papokat és már a következő évben gyüléseznek, ren­deleteket hoznak, fenyegetnek és büntetnek, mintha hatalmuk gyakorlásában misem akadályozná. Ezek bizony nem törődtek a szuronyokkal, amelyek között az országgyűlés tanácskozik.“ legszorosabb kapcsolatba. Tudjuk azt, hogy az ethika az értékelméletnek azon része, melyben az értékelt tár­gyak az emberi akarataktusok. Az erkölcsi érték, mint minden érték ideál ( nem az, ami van, hanem az, ami­nek még csak lennie kell), azaz akaratunknak és cse­lekvésünknek célpontja. Sem a cél qualitása, sem a hozzá vezető eszközök nem általános érvényűek. Az erkölcsiség nem áll bizonyos meghatározott tartalmi cselekvésmódban, (például a felebaráti szeretetben vagy hivatásunk teljesítésében), hanem egyesegyedül saját értékeléseink formális rangsorozatában, abban, hogy felsőbb értékeket alsóbbaknak elébe helyezünk. Az egyes esetben az erkölcsi tapintat dönt erkölcsi magatartá­sunkra vonatkozólag. Ha már most az emberi akarat a világösszefüggésbe vetíti végső célját, akkor az erkölcsi akarat vallásos akarattá lesz. Ez értelemben az erkölcsi­ség rendszeres cselekvésünk az önmagunk iránti hűség elve szerint oly esetben, mikor a legfőbb cél a való világ egy részébe esik; a vallás pedig az a lelki „habitus“, midőn érzelmünk és akaratunk a valóság összefüggését mint egészet megragadja és kedélyünket ez a „megragadottság“ határozza meg. Richter érti, de nem osztja a vallási indifferentismust, mely oly kevéssé ismert valóságra nem akarja akaratát vonatkoztatni,

Next

/
Oldalképek
Tartalom