Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-07-26 / 30. szám
1913. julius 26. Evangélikus Lap. 30. sz. 3. oldal két, hanem tárgyi szempontok és részben történeti egymásutánjuk szerint állítja őket össze. A mondások és elbeszélések fölé igen érdekes, sokszor nagyon találó s az egész mondást uj világításba helyező címeket ír, ahol szükséges, megjegyzésekkel is megvilágítja őket. A szemelvények kizárólag a három első evangéliumból valók. A János evangéliumában előforduló Jézus mondásokat függelékben hozza. A dolog természetében rejlik, hogy Weinel könyve újat nem hoz. Azonban az a nagy haszna és érdeme mégis megvan, hogy Jézus mondásairól leverte az iskola rárakodott porát és kihozta őket a templomok homályából. A nem a megszokott összefüggésben közölt s sokszor egészen uj világításba helyezett, tárgyi szempontok szerint csoportosított forrásszemelvényekből plasztikus képet alkothatunk magunknak Jézus saját szavai alapján, minden tudományos és más „megvilágítás“ zavaró és gyámkodó hatásától menten arról, hogy mit akart, mit tanított Jézus. Akik a tudomány labirintusában való tévelygés nélkül akarnak hozzájutni Jézus egyéniségéhez, azoknak Weinel könyvét igen melegen merjük ajánlani. Amit akart és Ígért a könyvében, azt elé. te, t. i. abból maga Jézus szól az olvasóhoz az ő evangéliumokban közölt szavai és cselekedetei által. Az igaz, hogy ugyanezt a célt az evangéliumok olvasásával is el lehet érni. Azonban az evangéliumokban az elbeszélésnek a sorrendje más, az anyag is nagyobb. Weinel a szemelvények megválasztása és csoportosítása által annyiban végzett hasznos és elismerésre méltó munkát, hogy a három első evangéliumból egy egységes Jézuskép megalkotásához nyújt az olvasónak segítő kezet s hogy a hagyomány legértékesebb gyöngyeit válogatja ki belőlük. gondolkodást állítja szembe, mint amely a logikai funkciók sajátlagos alkalmazásának a typusa. Az emocionális gondolkodásnak speciális nyilvánulásai a vallásos hit- itéletek és az aesthetikai illúziói ítéletek. A hitképzetek nem a valóság megismerését szolgáló, tehát kognitiv funkciók, de nem is csak praktikus postulatumok, hanem affectiv képzeleti képzetek, melyekben bizonyos tények praktikus értelmezését hajtjuk végre. Közel áll ehhez a nézethez a ritschlianus iskola és az ezzel^rokonjirányok azon álláspontja, hogy a vallásos megismerést a tudományos megismeréstől teljesen elszakítják és a vallást az emberi élet gyakorlati oldalára koncentrálják. E felfogás értelmében a dogmatikai tételek nem nyújtanak teoretikus ismerést az Istenről, mert csak arra valók, hogy érzelmeket és akaratgerjedelme- ket keltsenek az emberekben. Sokszor ez ellentétet úgy fejezik ki (pl. Reischle vagy Höffding), hogy a theore- tikus (tudományos) ítéletek létitéletek, a hitbeli Ítéletek pedig értékítéletek. Ha azonban a kifejezés „értékítélet“ azt akarja jelezni, hogy a vallásos emberre teljesen közönyös az, vájjon van-e az ő hittartalmának objektiv igazsága, vagyis, hogy a vallási ismeretek, (melyeket Ml az igazság? Népszerű vitatkozások korunk hitetleneivel. Irta: Rupprecht Ede. Németből fordította: Kiss Béla. I kötet; az ára 2 korona. Egy a „modern pogányság“ ellen intézett vitázó iratnál, melynek kimondottan apologetikus tendenciája van, nem szabad azon csodálkoznunk, hogyha az a vitatkozás és a védekezés hevében néha még vesztett, vagy egyáltalában nem fontos pozíciókat is védelmez és nem csupán az igazságot keresi, hanem a legtöbbször hagyományt, dogmákat és előítéleteket igyekszik minden áron és minden eszközzel igazolni. Ez az eredendő bűne ennek a könyvnek is Pilátus szkeptikus kérdését felveti ugyan, de a szerzőből hiányzik az az energia, az igazságnak az az emésztő szeretete, mellyel minden dolog lényegére akar hatolni s az az elszántság, amely nem áll meg félúton s nem hagyja magát résszerint való igazságokkal kifizettetni, hanem a tényleg igazat keresi. A maga álláspontját védelmezve hiányzik belőle az ellenfelének a megértésére való őszinte törekvés; ami német apologetikus könyvnél különben egészen természetes, tc’jesen képtelen az u. n. „liberális“ felfogásban rejlő igazság megértésére és méltánylására, hanem azt egyszerűen hitetlenségnek bélyegzi. Ebben az egyoldalúságban és ellenszenvben annyira megy, hogy a radikalizmus és liberalizmus törekvéseitől nem átallja azt mondani, hogy „mindketten egyek abban, amire közösen törekszenek, t. i a keresztyénség Istenének, a szentírás ihlettségének, a keresztyén hit és erkölcs, a házasság és kér. iskolák tagadásában“. Ezt a bölcsességet a szerző természetesen a leghíresebb, a legnagyobb, az igazi tudósoktól =» szűklátkörü egyházi emberektől, ügyvédkedő apologetáktól sajátította el; a vallási tapasztalás, átélés utján nyertünk) kifejezik-e a transcendens dolgok tényleges létezését vagy sem, mert ránézve csak az a fő, hogy e tanok értékesek legyenek és nemesitő hatással bírjanak az ő személyi életére, akkor nemcsak hogy ez ellen minden hívő fel fog zúdulni, hanem a vallásos megismerésről és igy vallástudományról sem lehet szó, mert a vallási megismerés nem tehetne eleget abbeli feladatának, hogy igaz, értékes tartalommal gazdagítsa tudatunkat. Nem ismertetjük ezúttal Lipsius, Messer, Richter, Dürr, Récéjac, Sabatier, az uj friezianus iskola és mások erre vonatkozó nézeteit, csak azt említjük föl, hogy igen élénk vita folyik arról, van-e a vallási megismerésnek esetleg külön szerve, pl. az érzelem, vagy az emberi elme ugyanazon megismerő szervei müködnek-e itt is közre, mint a tudományos megismerésnél ? mire nézve még mindig áll a harc. Más utón próbált célhoz jutni a modern theolo- giának egyik kimagasló alakja Troeltsch Ernő. Szerinte az ismeretelmélet csakis a vallási képzetalkotásnak az ész követelte szükségességét tartozik kimutatni, nem pedig a vallás tárgyának (= Istennek) magában való létezését