Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-06-28 / 26. szám
4. oldal. Evangélikus Lap. 26. sz. 1913. junius 28. lyekre, mint végső igazságokra ráutalhatunk, hogy léteznek, de ható tényezővé az átélés, az Istennel való érintkezés utján lesznek. Azért a vallásos igazság életerős volt, mielőtt a reflexió igazolta volna. Mert nem a gondolkodás utján kihámozott eszmékből élt, hanem szimbólumokból, képekből, melyekkel a végetlen, az örökkévaló megfogható lesz számunkra. Ilyen képeket választ magának a vallásos érzés a hatalmas természeti erőkben: mielőtt a hegyek lennének és formáltatnék a föld, mindöröktől fogva te vagy erős Isten. Ilyen szimbólumok lesznek a vallásos hősök, kik megjelölik az Istenhez vezető utat. Ők a vallásos élet kifejlődésének a hordozói. Megvilágítják az ember lelki életének belsejét, megteremtik a vallásos élet számára a szimbólumot, amihez a későbbi nemzedékek is visszatérnek, mint friss élő kútforráshoz. Jézusnál az Isten országa és a mennyei atya. A történetinek tehát van értéke és jelentősége hitünk számára. A vallásos eszmék és igazságok szimbólumait nyerjük tőle. Ezek pedig eszközül szolgálnak arra nézve, hogy az embert kiemeljék mivoltának, a korlátáiból és lehetővé tegyék az isteni élettel való érintkezést. A vallásos időkben vallásos hősök által teremtett szimbólumok mutatják az utat Istenhez. A való, a végső igazság azonban az emberi lélek belsejében, az öntudat legmélyén van. A történetinek értéke és jelentősége vallásos meggyőződésünkre, hogy kész tényekből, adott vallásokból nőhet ki, fejlődhetik hitünk. A történetinek elsajátítása módján azonban változtatunk. Nem mint auktoritást tesszük magunkévá, hanem összehasonlítás, megvizsgálás után. A történetit elfogadva a benne lévő vallásos igazságért, hatása és jelentősége abban lesz számunkra, hogy megkönnyítse az örökkévalóhoz való közedelésün- ket. Történeti tényezők és erők igy segítenek a hit autonómiájához, mely nem kiinduló pontja, hanem koronája vallásos életünknek. T J F ^ KÜLFÖLD. Az ultramontanizmus jellemzése. A „Neues Jahrhundert“ című reform-katholikus folyóiratban jelent meg Schnitzer J. dr. ismert müncheni kath. theologiai tanárnak, akit a kúria állásából elüldözött, a következő roppant érdekes és nagyon figyelemreméltó jellemzése a katholikus theologiai tudományról és egyebekről: „A katholikus theologia, mely már régen teljesen ultramontánná vált, nem annyira az igazság, mint inkább Róma szolgálatában áll. Azért hivatalból az a kötelessége s arra kell törekednie, hogy a dolgokat mindig oly színben tüntesse fel, aminőnek azt a mai római érdek, mely magát a katholikus egyházzal, sőt a keresz- tyénséggel azonosítja, megköveteli. A katholikus theolo- gusoknak minden oly kísérlete, mellyel a tárgyi igazságot a római álláspontra való tekintet nélkül igyekszik érvényre juttatni, ma az indekszel, egyházi cenzúrákkal, hivatalvesztéssel sujtatik és barbár encyklikák, felügyelő hatóságok, modernista eskük, ezenkívül üldözések, gyűlölködések és mindenféle gyanúsítások révén nagyszerűen elérik azt, hogy az emberek félni kezdenek és hogy minden nyílt ellenmondást a gyökerében el tudnak fojtani. Csak azon a szorosan körülhatárolt tudományos téren, ahol a hierarchia nincs különösen érdekelve, ott lehet még szabadon kutatni. Különben a római theolo- giát általában, valamint annak történeti és írásmagyarázati ágát találóan a tudomány látszatával felékesített, a történeti igazság ellen irányuló tervszerű összeesküvésnek lehet nevezni.11 ■ Ezt nem protestáns theologus mondja, hanem egy olyan katholikus tanár, akinek volt alkalma a saját hátán tapasztalni azokat a fenyítékeket, melyeket Róma az előtte térdet és fejet nem hajtők számára geniálisan kieszelt és folyton tökéletesít. Ezt a katasztrófára vezető „fejlődést“ mi eddig is figyelemmel kisértük s többször rámutattunk, igy pl. a múlt évben többek közt az igazi katholicizmusról Írott cikkben, az idén pedig lapunk 4. számában a katholikus bibliatudományról szóló vázlatban, melynek lényege, sajnos, Schnitzer jellemzésével nagyon megegyezik és körülbelül fedi az igazságot. KÜLÖNFÉLE. A lelkészi korpótlékok „rendezése“ az egyházi lapokban egymásután olvasható megnyilatkozások szerint majdnem általános elégedetlenséget keltett. Mindössze egy-két református egyházi lap próbál az elégedetlenkedés árjának gátat vetni. Az elkeseredésre, ugylátszik, legtöbb okuk az unitáriusoknak lesz, kik máris rettegnek a törvény következményeitől, hogyha a kultusz- miniszter törvényadta jogaival tényleg élni fog. Ha a 300 lelken alól levő lélekszámú egyházközségeik önállósága megszűnik, az unitáriusok egyházainak egyötöde, 10—20 év múlva pedig „legkevesebb a fele megszűnik, vagy elvesz“. Ezzel a helyzettel szemben való tehetetlenségünk . szomorú ötleteket vált ki az emberekből. Az „Unitárius Egyház“ ez évi 6. számában olvassuk talán a legjellegzetesebb keserüség-szülte, irónikus ötletek egyikét, mely azt ajánlja, hogy „tétessék kötelezővé a cölibátus, — ha pedig ez nem volna beilleszthető a mai kor keretébe, tétessék kötelezővé már a lelkészi pályára jelentkezőnél a kaució, t. i. 2—3000 kor. évi jövedelemnek megfelelő ház földbirtok, értékpapír lekötése és nősülés esetében a leendő papné részéről ugyanennyi összegnek a biztosítása, mert igy a lelkészi állások föntartha- tók és betölthetők lesznek talán, másképpen nem“. Ha ennyire nem vagyunk is, azért van mindnyájunknak elég gondolkozni valónk, hogy tulajdonképen mi is hát a
