Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-05-31 / 22. szám
1913. május 31. Evangélikus Lap. 22. sz. 3. oldal A külsövathí sérelem. Irta: Mohácsy Lajos. II. Az 1868. évi XXXVIII. t. c. 36. §-a világos, mindenki által könnyen megérthető rendelkezést tartalmaz. Szinte feleslegesnek látszik még külön is hangsúlyozni, hogy mit is mond ez az idézett szakasz. De mert a jelen esetben éppen ez képezi a casus belli t, szükségesnek látom ezúttal is leszögezni a ténybeli körülményt, hogy e törvény értelmében a külsővathi evang. hívek, miután külön, a törvény kellékeinek mindenben megfelelő felekezeti népiskolát tartanak fenn és iskolaadócimén állami adójuknak több mint öt százalékát (5%) fizetik, semmi körülmények között sem lennének megadóztathatók az ottani községi iskola fentartására. Miután a törvény, ime, csakugyan így rendelkezik s miután a jó küisővathiak 9°/o-nál magasabb iskolaadót fizetnek, teljes joggal emelhettek panaszt a község, a vármegye és a miniszter igaztalan véghatározata ellen, amellyel ezek őket belevonták a községi iskola terheinek viselésébe. Panaszukat teljesen jogosnak, a törvény szelleméből kifolyólag helyénvalónak tekintette a magyar kir. közigazgatási bíróság is s annak tisztán formai hibák miatt nem adott helyet, megadván egyúttal az instrukciót arra is, hogy egyébként teljesen jogos panaszukat miként kell formai tekintetben is helyesen megindokolni. Ámde beszéljen helyettem maga az Ítélet, amely a m. kir. közigazg. bíróságnak 1910. évi január hó 5-én tartott üléséből kifolyólag 7380 1909. K. szám alatt kelt s többek között igy hangzik: „Panaszosok (t. i. Emresz Károly és társai, külsővathi evang. hívek) abból az indokból kívánják s kérik a községi iskolai kiadásokra előirányzott összeg alapjául megállapított állami adóból az általuk fizetett adókat kihagyatni, mert a bemutatott egyházmegyei bizonyítvány szerint a Külsővath községi ágost. ev. egyháztagok összessége a felekezeti iskola fentartására az állami adónak több mint 48Vo*ával járul, minthogy azonban az 1868. XXXVIII. t. c 36. §-a szerint nem a felekezet összességének, hanem a községi egyes tagnak és birtokosoknak van megadva az a kedvezmény, hogy ha az egyes tag, illetve birtokos járul állami adójának legalább is 5°/o-ával a törvény kellékeinek megfelelő felekezeti iskola terheihez, — nem köteles a községi iskola terheihez hozzájárulni, panaszosok pedig nem bizonyítják, hogy egyénileg a törvény kellékeinek megfelelő felekezeti iskola költségeihez állami adójuk 5%-át meghaladó összeggel járulnának, a törvényhatósági bizottsági határozat hozatalakor nem állottak azok az adatok a bizottság rendelkezésére, amelyek a kérdés elbírálásánál egyedül döntők, ezekből az indokokból annak kiemelése mellett, miként ez a határozat nem szolgál akadályul arra, miként a községi adónak egyénen- kinti kivetése ellen panaszosok a saját személyükben s egyénenként, amennyiben az 1868. évi XXXVIII. t. c. 36. §-ában foglalt feltételek fennforognak, a községi iskolai kiadásokra kivetendő községi adó alóli mentességük iránt az eljárást folyamatba tehessék, a költségvetés felülbírálása kérdésében hozott törvényhatósági bizottsági határozat ellen intézett panasznak helyt adni nem lehetett.“ Tehát mit is mond a mi nyelvünkön ez a szakszerűen kicirkalmazott Ítélet ? lenni, hanem főfeladatának vallja az ember vallásos képességeinek és élményeinek gondos vizsgálatát, tárgya tehát nem annyira az Isten, mint az embernek istenhite, hitbeli élete, csakhogy a vallásos élmények megfigyelése alapján eljut az Istenhez, mint realitáshoz, őt tartja a vallásos élmények végső alapjának és igy megállapítja, hogy e vallásos élmények, tapasztalatokból mégis vonhatunk következtetéseket az örökkévaló dolgokra A modern vallástudománynak ezen álláspontját szupranatura- lisztikusnak nevezzük el. Ez az irány nem azonosítja a vallástudományt a pszichológiai problémával, hanem ezenkívül etikai, értékelméleti, ismeretelméleti, történetbölcseleti, metafizikai stb. kérdéseket is von vizsgálódása körébe. Ez az irány nem látja az emberiség vallásos fejlődésében egy téves illúziónak fokozatos eltűnését, hanem az ember sóvárgását, küzdelmét az Istenért, aki az egyéni és történeti élet nagy pillanataiban közvetlenül kinyilatkoztatja magát az emberek előtt. Itt van tehát a vízválasztó Feuerbachék és a másik tábor között: van-e Isten vagy nincs, amint hogy Feuerbach kritikájának az éle ép az istenhit ellen irányul, a részletkérdések, egyes dogmák magyarázata pedig csak másodrendű. És itt van egyúttal a modern vallástudománynak nagy nehézsége, mely sok tévedési, zavart, következetlenséget vethet Feuerbach valláselméletének szemére, de magával az atheizmussal szemben úgyszólván tehetetlen, vagyis annak látszik, mert Kant óta mind ritKábban fordul az Isten létének bizonyítékaihoz, hanem váltig hirdeti, hogy Isten létét nem lehet más tudományok tantételeinek módjára kézzelfogható és próba alá vethető bizonyítékokkal támogatni. A modern vallástudomány tehát minden okoskodással szemben utal az egyéni vallásos tapasztalatokra, felhív az Isten megélésére és ti nagy vallásos egyéniségektanúságára, ezek pedig ma sem haltak ki. Mindazonáltal mégis felsorolunk egy pár mozzanatot, melyek az atheizmus és igy Feuerbach érvelése ellen eshetőleg felhozhatók Feuerbach vallásfilozófiája bizonyos fokig ellenképe a Schleiermacher félének; ha emez szerint a vallás lényege az általános függés érzelmében rejlik, Feuerbach szerint a vallás inkább az ember boldogság utáni vágyának kifejezője, a függés érzelme a végesség érzelmével azonos, az ember a vallásban mintegy eszközt keres a halál ellen. Itt van a döntő különbség Schleiermacher és Feuerbach, a vallásfilozófia antropisztikus és szupranaturalisztikus iránya között. Feuerbach szerint
