Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-05-10 / 19. szám
2. oldaí. Evangélikus Lap. 1Ú. sz. 1913. május 10. Evangélikus embert, akinek ítéletét a felekezeti elfogultság vagy a talán elszenvedett bán- talom feletti elkeseredés érzete nem befolyásolja, nem kell kapacitálnunk, hogy hazánkban, hol négy millió protestáns tíz millió katholikussal áll szemben, a két protestáns egyháznak eminens érdeke az, hogy a ,,Viribus unitis“ elve közöttünk minél nagyobb méretekben érvényesüljön. Aztehát, aki ezen követelmény ellen síkra száll, a két egyház közötti kötelékek gyöngítésében közreműködik, aki sérelmek hangoztatása, panaszkodás által gyűlöletet szít, saját egyházán árulást követ el. Ezt az alapigazságot tartsuk szem előtt, amikor a nagygerezsdi egyesség revíziójának kérdését tárgyalni fogjuk. Kerüljünk minden rekriminációt. A sok ízetlenségre nem egyedül az adott okot, hogy egyesek erőszakoskodtak, hanem az a tény, hogy a jelenlegi egyesség szövege homályos és sok félreértésre szolgáltat alkalmat. Hiszen még azt sem tudtuk belőle megérteni, hogy nem az egyházi adót a más vallásun behajtani akaró egyházhatóság van hivatva az adóztatás kérdésében ítélni, hanem a megadóztatott fél saját egyházi hatósága. Hiszen ha ezt az egy szabályt (Egyesség 12. §. a) pont, 3-ik bekezdés) állandóan alkalmazzuk, TARCA. A csíllagvírág. Mese. Irta: G. Wohlfarth Anna — Katicám, hozd el a kötésemet az ebédlőből — szólt a mama kisleányához. — De, édes mamám, hogy hozzam el — felel tétovázva Katica — mikor az ebédlőben .oly igen sötét van ? — Édes gyermekem, hiszen minden bútornak tudod a helyét, nem ütheted meg magadat semmiben! — Nem is attól félek én — feleli szégyenlősen Katica, — Ugyan hát mitől? — De, édes mamám, hiszen tudod te azt, félek, hogy van ott — valami! — Katicám, Katicám, hát az én okos, jó kis leányom még most sem tudja legyőzni félénkségét. Hányszor beszéltük meg együtt, hogy a sötét szobában semmi, de semmi sincs, amitől félni kellene. Hányszor nincs adóztatási sérelem. Ehelyett rekrimináltunk, apelláltunk és végighurcoltuk az ügyeket minden fórumon. Végre a kormányhoz fordultunk és most is ott vár egy nagyobb ügy elintézésre. Hátha a szabályt nem olvassuk vagy meg nem értjük és ahelyett, hogy azt alkalmaznók, egymással hajba kaptunk, ne okozzuk a szabályt, amely az ily viták elintézésére kijelölte a hatóságot. A nagygerezsdi egyességnek különben, amint az élet megmutatta, alaphibája az, hogy bizonyos esetekben kényszeradóztatást állapít meg másvallású hívekkel szemben. Az emberek saját egyházuknak sem fizetnek szívesen, hát még mikor rájuk parancsolnak, hogy más egyháznak fizessenek adót. A nagygerezsdi egyes- séget tehát igenis revideálni kell és a kényszeradóztatást meg kell szüntetni. Az eszményi célja ezen egyességnek úgy sem lehet az, hogy az egyházi pénztárak erősödjenek, hanem az, hogy a protestáns hívek, akik lakóhelyükön nem tisztelhetik Istent saját templomukban, akiknek ott nincsen iskolájuk, akik nélkülözik ott saját lelkészük funkcióit és lelki gondozását, ezeket a szükségleteket a testvéregyház szervezetében, az ehhez való csatlakozhatás által találják meg. Igaz, hogy a másvallású egyház intézmentem már veled végig a sötét szobákon, megtapogattunk minden bútort, minden sarkot s te beláttad, hogy minden úgy áll a helyén, ahogyan nappal. És most mégis félsz! Menj, menj, te nem vagy az én engedelmes jó kisleányom. — De az vagyok, drága anyuskám! - kiáltott fel Katica és odaszaladt édesanyjához, átölelte nyakát. — Mit tegyek, amikor úgy elkezdek remegni, ha sötétben vagyok. Úgy érzem, mintha minden oldalról rám meredne valami vagy valaki s megakarna fogni, akkor aztán el kell szaladnom s úgy érzem, hogy fut utánam valaki, aki mindjárt megragad. És ez oly borzasztó! Hiszen tudom én, hogy nincsenek kisértetek, nincsenek boszorkányok, mégis ha a kertbe nézek le este, úgy látom, mintha minden fa mögött egy-egy hosszú alak állana elrejtőzve. Még nappal is félek, például a nagy barlangnál, a vízesés mellett, úgy hallom, mintha odabenn morogna valamiféle szörnyeteg s a világért sem mernék melléje állni, ha atyuska sétálni visz arrafelé. így panaszkodott Katica s fejét édesanyja ölébe rejtette el, mintha csak ott érezné magát biztonságban a képzelt rémképek elől. A jó anya pedig fejét csóválva hallgatta kisleánya panaszait s gondolkodott azon, mi-
