Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-04-26 / 17. szám
Evangélikus Lap. 17. sz. 1913. április 26. 6. oldal. A dunáninneni egyházkerület püspöke a lelkészi értekezleteknek a következő kérdésekkel való foglalkozást ajánlotta: 1. Az ingyenes theol. Otthon-helyek szaporítása. 2. Lelkészjelőtti theol. szeminárium alkotása. 3. Belmissiói munka az egyházközségekben és a szervezendő egyházmegyei és egyházkerüli belmissió egyesületekben. 4. Vallásos iratok terjesztése híveink családjában, főként a szórványokban. 5. Intenzivebb vallástanítás főkép a szórványokban, egybekötve ifjúsági istentiszteletekkel. 6. Ifjúsági egyletek, egyházi énnekkarok, vallásos felolvasások szervezése. 7. Családkönyvek vezetése, vegyes házasságok és itt a gyermekek vallásos nevelésének a nyilvántartása. Minden egyes pont fontos egyházi kérdést hoz szőnyegre. Lelkésznevelésünk két irányban követel szilárdabb megalapozást. Meg kellene már egyszer szűnni annak az állapotnak, hogy theologus otthonaink majdnem minden megbízható financiális alap nélkül a — levegőbe vannak építve s évről-évre ezrekre menő deficiteket kénytelenek „gyűjtés“, „adományok“ és más eszközök igénybevételével fedezni, vagy apasztani. A lelkészek gyakorlati kiképzése is oly fontos kérdés, hogy azt több oldalról megvilágítani nem ártana. Különös súlyt helyez Baltik püspök a belmissió kérdésére és a szórványok gondozására. Hogy ez a kettő mennyire szívéhez nőtt, azt a velők foglalkozó thémák száma is eléggé bizonyítja. A harmadik kérdés, mely a belmissziói munka organizálásával foglalkozik, előreláthatólag fontos elvi vitát fog előidézni. Az „Alig. evang. lutherische Kirchenzeitung“ máris megkritizálta azt a módot, mely- lyel püspökeink — igen helyesen — intenzivebb belmissziói egyesületek alapítására hívták fel a lelkészeket és egyházakat. A mi külföldieskedő egyházi embereink „szabad művészetnek“, „egyéni kezdeményezésen alapuló, az egyház hivatalos szervezetétől független szere- tetmunkának“ akarják minősíteni a belmissziót ahelyett, hogy kész örömmel megragadnák a belmisszió támogatására s felkarolására készséggel s lelkesedéssel elősiető hivatalos kezdeményezést. Ezt a kérdést a mi viszonyaink különös szemmeltartásával s már csak azért is a hivatalos apparatus egyesítő erejének igénybevételével ajánlatos megoldani, hogy a különböző általánosan ismeretes széthúzó törekvések legalább ebben a fontos dologban ne érvényesüljenek s ne gyengítsék az amúgyse túlságosan akcióképes és nagy alkotásokkal dicsekedni nem tudó egyházunkat. Nagyobb figyelmet érdemel még a vallásos előadások és felolvasások tartásának a kérdése. Ilyenekkel sokakban lehetne érdeklődést kelteni s ezek kitűnő alkalmakul szolgálnának a vallásos öntudat mélyítése és a vallásos nevelés számára is. Megfelelő organizálás (vándorelőadások) mellett új kapcsolatokat is lehetne általok teremteni s sok helyen nem újabb terhet jelentenének a lelkész és hívek számára, hanem segítségökre, munkájuk mélyítésére és megszilárdítására is szolgálhatnának. A kiváló gyakorlati érzékkel megválasztott, egyházunk gyengéire rámutató kérdések megérdemelnék, hogy minden oldalról megvitassák őket. Egyházunk érdekében pedig azt kívánjuk, hogy a tartalmas vita ezután ne maradjon meddő, hanem alkotásokat alapozzon meg s azoknak szabjon irányt. Sz. L. Az egyházak szükségleteiről szóló kimutatáshoz. Az Evang. Lap 15-ik számában kifogás tárgyává tettem, hogy a kimutatásba a lelkészi korpótlék 5X200 korona összegben veendő fel. Azóta többen figyelmeztettek arra, hogy ez a tétel bizottsági és egyet, gyűlési határozatokon alapszik. A köszönettel vett figyelmeztetésekre az a válaszom, hogy a kifogásolt tétel kiigazítását a felvilágosítások dacára is sürgősen szükségesnek tartom. Tudomásom szerint a 2400 koronás alapfizetés és az ötször kétszáz koronás korpótlék kimutatásba való felvételére nincs kötelező törvényes alap. A zsinati albizottság 1912-ben (lásd az Evang. Lap 1912. évi 13. számát) az erre vonatkozó kétrendbeli indítványt nem fogadta el s az elfogadott határozatban a korpótlékról egy szót sem ejtett. (Az erről szóló tudósítást még most is nagyon érdemes elolvasni) Az egyetemes gyűlés 1912. évi jzkvének 15 pontja pedig csak 2400 kor. minimumról és „megfelelő korpótlékról“ szól. 1912-ben még az „ötször 200 korona“ elfogadhatatlan volt, ma azonban a helyzet a két első korpótlék kiutalványozása után egészen más. A viszonyok kedvező alakulásával nekünk is lépést kell tartanunk, bármilyen nehezünkre essék is ez a mai nehézkes egyházi apparátus mellett, ha nem akarunk megint arra ébredni, hogy mások megint megelőztek bennünket. Azért még most is teljesen indokolt az a kérés, hogy a kimutatásokba a tényleges állapotnak megfelelő összegű korpótlék vétessék be. Sz. L. Esperesi értekezletek. A dunántúli egyházkerület esperesei április hó 22-én tartották az immár szokásossá lett esperesi összejövetelüket. A pápai gyülekezet tanácstermében ez alkalomból a gyengélkedő Stettner Gyula felsővasi főesperesen kívül valamennyi esperes megjelent. Az értekezleten sorra kerültek a püspök által az esperesekkel előzetesen már közölt kérdések. 1. A vasárnapi munkaszünet szorgalmazásának és „korcsmáknak vasárnapokon zárva tartása“ tárgyában Horváth Sámuel esperes referádája alapján az értekezlet kívánatosnak jelzi a legszélesebb agitatió kifejtését a gyülekezeti életben, az egyházmegyén, kerületen s a társadalmi élet megfelelő köreiben és különféle terein, hogy e fontos culturális és sociális ügynek minél több barátja szereztessék s az igy teremtett erős közvélemény pressionálja a törvényhozó testületet oly törvények hozatalára, mely a teljes munkaszünetet megvalósítja, tehát a korcsmákra, kávéházak és egyéb mulatóhelyekre vonatkozólag is. Egyben kifejezésre juttatja az értekezlet, hogy egyházunk igazi
