Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1913-04-19 / 16. szám

1913. április 19,

Evangélikus Lap. 16. sz.

5. oldal

Igaz, hogy a tömeget igazságokkal meggyőzni nagyon nehéz; igaz, hogy a tömegnek kevés az érzéke az értelem magasabb funkciói iránt; igaz, hogy vele szemben a legtöbbet az éri el, aki sokszor durva érzelmeiket ápolja: de a vallásnak a tömegben is fel kell fedeznie a nemesebb vonások csiráit és oly eszközöket alkalmazni, amelyekkel felszabadítván őt ösztöneinek, vágyainak, szenvedélyeinek kizárólagos és folytonos uralma álól, a magasabb lelki működésre is képessé teszi, legalább a jövőben.

(Vége.)

IRODALOM.

„ösvény“ a katholicizmus felé. Midőn a „Luther-Társaság“ tavaly elhatározta, hogy a „Harangszó“ helyett, amely a kevésbbé művelt olvasóközönség Ízlésének felel meg, oly folyóiratot fog kiadni, amely a művelt közönség igényeit kielégíteni képes, azt vártuk, hogy ez az uj folyóirat mindig és mindenben azon a niveaun fog állani, amely a művelt protestáns ember szellemi szükségletének megfelelő tanulságos élvezetet nyújt. Azt, hogy a folyóiratnak minden cikke egy egy remekműve legyen a valláserkölcsi irodalomnak, nem vártuk és irodalmi erőink elégtelensége folytán nem is várhattuk, de azt méltán megkívánhatjuk, hogy a szerkesztő által vezető helyen irt oly cikkek ne jelenjenek meg benne, amelyek a lapnak, mintegy irányt adva, a művelt protestáns ember ízlésének meg nem felelnek.

Ilyen cikk az „ösvény“ második számában első helyen „Mária útja“ cím alatt megjelent közlemény. Nem egyéb ez, mint a róm. katholikus Mária-kultusz- nak hígított dithyrambusa, amely poezisnak talán beválik, de a reformációnak hódolni látszó hamis con- clusiója dacára, tendenciájára nézve azonos azzal az „Istennek anyját“ felmagasztaló irányzattal, amely vég eredményében Mária istenítésében nyert kifejezést.

A protestáns theologus, ha Máriáról, Jézus anyjáról ír vagy értekezik, ne hunyjon szemet azon történeti kritika előtt, amelynek terén a német theologiai tudomány herosai oly nagy és döntő igazságokat fedeztek fel és állapítottak meg, és mielőtt oly jellemrajzokat komponál, mint amilyen a Mária útja, tekintsen be egy kicsit a forrásokba és maradjon meg a valóság és igazság bázisán kerülve a supranaturalizmust és a legendás mythusokat, amelyek felett a kritikai tudomány régen pálcát tört.

De lássuk Mária útja hová vezet?

Szerző Máriát — a keresztyén nő örök eszményeként állítja oda. Igen, de erről az eszményről sem az evangéliumok, sem 400 esztendőn át az első keresztyének semmit sem tudtak. Ezt az eszményt a római egyház állította fel és fejlesztette ki saját céljaira odáig, hogy végre az „Istenanya“ képeinek is csodáttevő hatást tulajdonított. A Mária-kultusz a IV-ik század vége

felé keletkezett Thráciában, hol a Cybele-kultusszal hozták kapcsolatba a thrák keresztyén nők. Ez a kultusz tehát, mint a római egyháznak sok más kultusza, pogány eredetű. Hogy miért lett légyen különben Mária Jézus anyja, a keresztyén nő örök eszménye, annak bizonyításával szerző adós maradt. A szentirás nagyon kevés felvilágosítást ad Máriáról és az ő szerepléséről Jézus életében. A szeplőtelen fogantatás, amelyről az evangélisták megemlékeznek, supranaturalistikus voltánál fogva nem érdeme Máriának és legkevésbbé alkalmas arra, hogy keresztyén nőnek követendő eszményül szolgáljon. Arról*a nevelésről, amelyért szerző Máriát magasztalja, a szentirás egy betűvel sem emlékezik meg, midőn a 12 éves Jézus a jeruzsálemi templomba a papokkal vitatkozni ment és szülei őt 3 nap múlva ott találták Mária úgy látszik már elfelejtette azt, mi történt vele 12 év előtt, mert szemrehányást tett fiának elmaradása miatt. Az a viszony, amely Jézus és anyja között létezett az evangélisták szerint, semmi esetre sem volt oly benső, amiből az anyai nevelés intensivi- tására vagy éppen, amint szerzőnk concludál, bajtársi szereplésre következtetni lehetne. Feltűnő, hogy Jézus maga panaszkodik, hogy nincsen otthona (Luk. ev.

9. 58.) Sehol sincs nyoma annak, hogy vándorlásaiban valamikor a szülői házhoz betért volna, sőt midőn Qalileába, ahol anyja és testvérei laktak, elment prédikálni, akkor sem kereste fel anyját, sőt az őt látogatni akaró anyját és testvéreit nem is fogadta. Anyja és testvérei odakünn állottak és szólani akartak vele és ő azt felelte: „Kicsoda az én anyám és kik az én testvéreim ?“ és kinyújtván kezét az ő tanítványaira, mondá: „íme az én anyám és az én testvéreim!“ Jézus ezen nyilatkozatát hisztorikusnak kell elfogadnunk, mert három evangélista egyezőleg mondja el az esetet. (Máté 12 46., Márk 3 31., Lukács 8. 20.) Nem akarjuk ebből azt következtetni, hogy Jézus érzéketlen volt anyja és testvérei iránt, de az kétségtelen, hogy nem volt meg Jézus és családja között az a kölcsönös megértés, amely meg lett volna, ha az anyai nevelés olyan irányú lett volna, amelyet szerző követendő eszménykép gyanánt magasztal. Az is feltűnő, hogy éppen Galileá- ban, Jézus szükebb hazájában nem hittek Jézus istenségében, ami Jézusban azt a panaszt fakasztja, hogy senki sem próféta az ő hazájában. (Máté 13. 57., Lukács 4. 24.) Feltehető, hogy Mária, akinek az angyal Jézus természetfölötti származását tudtára adta, ezt a nagy dolgot hozzátartozóival közölte és így gondolkodóba ejt, hogy miért éppen Galileában nem talált hitelre Jézus istensége?

Az a feltevés, hogy Máriának Jézus nevelésénél valami kiváló érdeme van, orthodox szempontból éppen nem fogadható el, mert ezen szempont szerint Jézus már születését megelőzőleg is Isten volt (János evang.), a Máriától született Isten tehát nem szorult nevelésre.

Hogy az édesanya fiát a vesztőhelyen felkereste