Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-04-19 / 16. szám
II!. évfolyam. 16. szám. Budapest, 1913. április 19. EVANGÉLIKUS LAP EGYHÁZI, iskolai és társadalmi hetilap Egyetemes lelkészfizetésí alap. (Sz.—o.) Semmi sem jellemzi jobban a mi közigazgatásunk gyarlóságát, mint ezen tényleg nem, hanem csak papiroson létező alap története. Van már egy lelkészfizetési alap bizottságunk, sőt ezen bizottság már szerencsésen albizottságot is szült, de maga a lelkészfizetési- alap nem tud megszületni. Az 1911. évi egyetemes gyűlés az egyetemes ügyész indítványára, az „érdekelt“ körök nagy ellenzése dacára elhatározta a lelkészfizetések rendezése céljából egy oly egyetemes alapnak a létesítését, amelyből azok a szegény lelkészek, akik leginkább rászorulnak, segélyt fognak kapni. Elrendelte azt is, hogy az államtól az 1848: XX. törvcikk alapján nyert segély 10%-a ebbe az alapba befizetendő, aminek már az 1912. év folyamán meg kellett volna történni. Az egyetemes gyűlés ezt a határozatát — ami nálunk nem szokatlan dolog — végre nem hajtották; az 1912. évi egyetemes gyűlés pedig ahelyett, hogy az elnökséget a végre nem hajtásért felelősségre vonta volna, a tiszai kerület indítványára megváltoztatta előbbi határozatát, a felemelt 156.624 korona államsegélyből 35.000 koronát a nyugdíjintézetnek kiad, a többit köz- igazgatási célokra tartja fenn és a lelkészfizetési alap kifejlesztésének kérdését egy bizottsághoz utasítja, amelynek az egyetemes felügyelő elnöklete alatt a kerületi elnökségek, az egyetemes ügyész és egyetemes főjegyző, dr. Kéler Zoltán, Schleiffer Károly, Hering Zsigmond, Vargha Gyula, Osztroluczky Miklós, Veres József, Mecskó László és Gyürky P£l a tagjai. Megtörtént, hogy a f. év elején a vallásügyi miniszter Tisza István gróf egy Ígéretének beváltása fejében a lelkészi korpótlékokra a püspököknek kiutalványozott összegeken felül, amelyekből csupán a 3000 korona javadalmat meg nem haladó fizetésű lelkészek kaptak részt, a papi fizetések feljavítására 80.000 koronát utalt ki egyházunknak. Miután nyílt titok volt, hogy ezt a 80.000 koronát a miniszter azért adja, mert gróf Tisza István megígérte, hogy minden protestáns lelkész fog kapni korpótlékot, a február hóban tartott jogügyi bizottságban többen indítványozták, hogy ez a 80.000 korona azonnal az egyetemes gyűlés határozatának bevárása nélkül azok között a papok között osz- tassék fel, akik a püspökökhöz utalt összegből korpótlékot nem kaptak. A jogügyi bizottságban az egyetemes felügyelő szokott erélyességével ellenezte, hogy a jogügyi bizottság az egyetemes egyház pénze felett az egyetemes gyűlés meghallgatása nélkül határozzon és a jogügyi bizottság hatáskör hiányából nem is utalta ki a pénzt, hanem elhatározta, hogy e célból április hóra egyetemes gyűlés hivassák össze. Történt azonban, hogy az egyetemes felügyelő március 14-ikére összehívta azt a bizottságot, amelyet a múlt évi egyetemes gyűlés „a lelkészfizetési alap kifejlesztésének kérdésében javaslattétel végett“ kiküldött. A bizottságban megjelentek az egyetemes felügyelőn kívül Szombatonként jelenik meg. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, II., Fő utca 4, ahova a lapot iljető mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizetési és hirdetési dijak küldendők. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: SZTEHLO KORNÉL AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre 14 K, félévre 7 K Egyes szám 40 fillér. Társazerkesztók: SZOTS OÁBOR éa SZIMONIOESZ LAJOS Fómunkalársak: HORNYANSZKY ALADAR éa SZELÉNYI ÖDÖN dr. HIRDETÉSEK DIJA Kéthasábos egész oldal egyszeri hirdetésért 28 kor., léloldal 14 korona, negyedoldal 7 korona. Kisebb hirdetések (pályázatok) minden szóért 6 fillér. Többszörös hirdetéseknél megegyezés szerint Tartalom : (Sz-o.) Egyetemes lelkészfizetési alap. — Dr. Zimányl Dániel: A vallás és a tömeg lélektana. (Vége) — Tárca: Sztehlo Kornél: A nő társadalmi helyzetéről. — Irodalom. — Külföld. — Különféle. — Hirdetések.