Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1913-03-22 / 12. szám

1913. március 22.

Evangélikus Lap. 12. sz.

7. oldal

meggyőzésre, mint a szív megnyerésére fekteti a fősúlyt. Előadása élénkítésére megragadó képeket használ. Beszédeinek szerkezete azonban néha kissé szétfolyó. 13 beszéde van a kötetben.

Mohr Henrik, aki sokat prédikál gyülekezetében németül, öt beszéddel szerepel a kötetben. Alaposan és mélyen fejtegeti az alapul vett igéket. Előadásában néhány igen sikerült eredeti képet és példát használ. Szép gondolatai vannak, de azokat nem sikerül neki mindig világosan kifejteni és sok helyütt küzködik a nyelvvel és a kifejezésekkel. Feltűnő, hogy az ő beszédeiben van a legtöbb sajtóhiba; pl. egy nagyon bántó hiba a 119. oldalon, ahol „szenvedésteljesebb“ helyett „szenvedélyesebb“ olvasható.

Szimonidesz Lajos beszédeiből némelykor kissé hiányzik a pathetikus elem. Gyönyörű hangulatos beszédek mellett vannak olyanok is, amelyekben a leiró, az elmélkedő, az értekező hang uralkodik. Ilyen például az a beszéde, amelytől a kötet cimét nyerte: a virág- vasárnapi beszéd. Ebben a beszédben nagyon elméleti téren mozog és nem buzdítja hallgatóit eléggé arra, hogy valóban maguk is haladjanak jézussal egy úton. Vannak azonban olyan beszédei is, amelyek forma, tartalom, hangulat és szónoki erő dolgában mintaszerűeknek mondhatók; ilyen pl. a „Van Isten népének szombatja“ cimü remek szép beszéd. Szimonidesz egy beszédében találtam egy állítást, amelynek a bibliában semmi nyoma nincs, hogy t. i. „Jézus egyszer elbeszélte tanítványai előtt az ő megkisértésének történetét“. (35. oldalon.) Stílusa igen szép, színes és magyaros.

Kemény Lajos beszédeiben túlnyomóan az elmélkedő és magyarázó hang uralkodik. Beszédei átlag igen rövidek és az alapigét sokszor csak jeligeszerüen használja fel. Igen találó képei vannak gondolatai meg- érzékitésére és szép nyelvezete.

Ez a kötet nagy nyereséget jelent egyházi irodai munkra nézve és a beszédek különösen alkalmasak arra, hogy a müveit embereket, akik közül sok teljesen elfordul az egyháztól, megnyerje az evangéliumszerü világnézet és életfelfogás számára.

A kötet címlapjára Tóth Jenő festőművész tervezett Ízléses borítéklap-diszitést. A könyv csinos kiállítása a Hornyánszky-nyomda érdeme Melegen ajánlom a munkát az Ev. Lap olvasó közönségének szives figyelmébe. Hilltl Armin.

KÜLFÖLD.

Az egyház és az állam szétválasztása Franciaországban tulajdonképpen ez évben vált befejezett ténnyé, amennyiben ez év elején szűnt meg az átmeneti állapot. A szétválasztás következményeiről a katholikus és evangélikus vezetőférfiak egymásután nyilatkoztak. Katholikus részről Julien de Narfons festett szomorú

képet az Ecole des hautes etudes sociales-ben az egyház jövendőjéről. Elsősorban arra mutat rá, hogy a szétválasztásnak sok katholikus szívből örült, mert benne az egyháznak az állam gyűlölt bilincseiből való felszabadulását látta. Az öröm azonban nem volt tartós, mert semmi se úgy történt, ahogy azt előre elgondolták. A csalódást Róma okozta, mert rendszert csinált abból, hogy a francia egyházat minden szabadságától megfossza. A törvény szabad választási jogot biztosított a híveknek még a püspökök választását illetőleg is, a pápa azonban ezt a szabadságot úgy fordította a maga politikájának a javára, hogy a törvény kihirdetése után azonnal a saját embereivel töltött be tizennégy püspöki széket. A püspököket megfosztotta a gyülekezés jogától s csak azt a „szabadságot“ hagyta meg nekik, hogy a — kormányt támadhassák s a törvények ellen agitálhassanak.

Nagy az anyagi kár is, amit a pápa magatartásá- sával a francia egyháznak okozott. Az állam ugyanis az egyházi javakat a jövőben megalkotandó „associations cultuelles“-ekre akarta átruházni, a pápa azonban a püspökök egyenes javaslata ellenére ezek szervezését megtiltotta, miátlal az egyház 400 millió frank vagyontól esett el. Egy pár befolyásos politikus ugyan kivitte a kormánynál, hogy 239 millióra rúgó misealapítványok a papi segélyzőintézetek pénztáraiba utaltassanak, azonban a pápa ezek alkotását is brtiltotta. Úgy hogy Narfons állítása szerint nem agitatorikus frázis az egyház szegénységéről panaszkodás, hanem valóság. Az anyagi támogatás a hívek részéről szintén nagyon vékonyan csörgedez. Az előkelő Faubourg St. Germain 15.000 kath lakosa közül csupán 955 önként adózó akadt.

A paphiány is aggasztó mérveket ölt. A francia püspöki karnak egy Rómába küldött jelentéséből kitűnik, hogy 1909-ben a 26 papnevelő-intézetbe 2077 klerikus lépett be, 1910-ben azonban már 1011, ami az előző évi szám felénél is kevesebb. Ez a szám azóta is állandóan csökken. Korsikában 85 ról húszra. Algierben 120-ról ötvenre, Avignonban 45-ről huszonháromra, Digneben 54-ről huszonkettőre, Tulleben 40-ről tizenhatra apadt a számuk.

Az egyház erejét azonban ez nem bénította meg. A szervezete javult, a püspökök leigázása, a papok megrendszabályozása, Rómával való szorosabb függési viszonyba való hozása s a gallikán mozgalmak teljes letiprása az egyházat még nagyobb ellentétbe hozták az állammal s hajthatatlanabbá tették, mint addig volt.

Ezt az új rendet először is a modernisták kese- rülték meg, akiket Róma az indexkongregáció, a censura, a jezsuita sajtó s a besugások minden eszközével igyekszik ártalmatlanná tenni. Ezen erőszakos eszközök ellen a modernisták nem képesek védekezni. Az ellenök kiadott encyklikára ugyan az volt a válaszuk, hogy ők leteszik a modernista esküt, de azt magukra nézve kötelezőnek nem tartják, mert az esküt a német