Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-03-22 / 12. szám
1913. március 22. 3. oldal Evangélikus Lap. 12. sz. —aaeaasees - T.'.r. ■■-rí.-t-t.s. —: ts fogalomzavart idézett elő, a közérdek szolgálatát személyes gyűlölködés váltotta fel, a liberalizmus eszméje a fagypont alá szállt. A fogalmak és irányzatok ezen zűrzavarában csak egy irányzat működött tervszerüleg és öntudatosan: a klerikalizmus. Ez, habár kifelé egységes nagy politikai pártot minden erőlködése dacára sem tudott teremteni, a viszonyokhoz való folytonos alkalmazkodása által oly befolyást tudott a maga részére biztosítani, amelynek sem a koalíció bukása, sem a liberálisnak hirdetett későbbi kormányok uralomra jutása nem tudott ártalmára lenni. Ezen, reánk protestánsokra és a hazai liberalizmusra nézve elszomorító helyzet egyrészt bizonyára azon fáradhatlan és céltudatos munkának eredménye, amelyet a jól szervezett klérus, nemcsak hazánkban, hanem egész Európában a róm. katholikus egyház uralma érdekében közel négy évtized óta kifejt De másrészt különösen nálunk megkönnyítette a klerikális mozgalom munkáját az a tény, hogy a protestantizmus évek óta megszűnt lenni a hazai intelligencia, a valódi liberalizmus vezető eleme és saját érdekeit pártpolitikai érdekeknek alárendelve, maga kötötte gúzsba kezeit, amelyekkel a klerikális áramlat ellen védekeznie kellene. Ezen változtatni kell és ha mi protestánsok megértjük egymást és megértjük a kor szellemét, ezen változtatni is fogunk. Akciónk sikerének első feltétele az, hogy tegyünk félre minden hitelvi acsarkodást. A protestantizmus a bilincsbe vert lelkiismereti szabadság felszabadítója eltűr minden egyéni véleményt és ellensége minden türelmetlenségnek. A protestantizmus fogalma nincs kimerítve a kálvini és lutheri egyházak fogalmával. Ez utóbbiak kétségtelenül első és legrégibb letéteményesei a protestáns eszmének, de arról álmodni sem lehet, hogy a XX. században, pláne Magyarországon lélekszámban is hódításokra tehetnének szert. Hódításra csak a protestáns eszme képes, mely nem mint a vallás ellensége, hanem mint a szabad gondolatot lebilincselni és a butaságban tartott emberiséget saját önző céljaira kihasználni akaró klerikális irány ellenlábasa, a világfelfogást alakítja át lassan ugyan és gyakori visszaesésekkel, de biztosan folyton előrehaladva. Ebben az irányban kell hogy haladjon a protestáns akció. Ha a protestantizmus megint Már az apostolok idejében nagy ünnep volt a husvét és hova-tovább nagyobb ceremóniával, szebbnél- szebb művészi apparátussal inscenálták a Krisztus szenvedésére és dicsőséges föltámadására emlékeztető jeleneteket. A reformatió előtti időkben, a katholikus egyház szertartásaiban kifejlődtek az ókorból átszármazott mis- teriumok mintaképére, a virágvasárnapi és nagypénteki „passió“ játékok, amelynek színhelye eleinte a templomban, később külön e célra épített színpadok voltak és amelyeken Krisztus szenvedésének és föltámadásának jeleneteit adták elé. A templomokban a főbb alakok megszemélyesítői énekelték az e célra írt szöveget, fölváltva a pap előadásával, aki az evangélisták elbeszélését magyarázta. A szenttörténeti cselekmények közé mulattató, sőt néha „tréfákkal fűszerezett bohózatos jeleneteket ékeltek“ és a szószékről húsvéti mesék hangzottak el, melyek „sokszor hangos nevetésre bírták a hallgatókat.“ Ezt a nevetést risus paschalisnak nevezték. De szerencsére ez az Ízléstelen dolog rég kiment divatból és a szakvélemény is a pogány szokások maradványának minősíti. A régi annalisok beszélnek egy eredeti középkori szokásról, a húsvéti csókról, mely — tudtom szerint — még ma is szokásban van a görög kath. templomokban. Husvét vasárnapján a miséző főpap a szertartás végénél kiáll az oltár körüli helyiség rácsozatához és eléje járuló híveket egyenként a húsvéti csókkal illetvén, így szól: „Krisztus föltámadott “ Mire az illető így felel: „Valóban föltámadott.“ A hívek egymás közt is össze csókolódznak és az emberek mindenütt az említett mondással és cselekedettel köszöntik egymást. A húsvéti tojás, húsvéti bárány kedves vonatkozásait mindenki ismeri. A húsvéti tojások befestése, díszítése is már régi idők óta szokásos. Drága festékekbe mártották, sőt be is aranyozták őket és mind mai napig — folyton növekedő fényűzéssel díszítik, utánozzák őket értékes szövetekből, cukorból stb. Legszebbek maradnak azonban mindig az eredeti tojásokra karcolt, vagy festett ékítmények. Olvastam, hogy különösen a XVIII ik században nagy divat volt a húsvéti tojások ajándékozása, mint szerencsét hozó és szerencsétlenséget elhárító tárgyak és melyekhez mindenféle kedves babona fűződött és talán ilyesmi még ma is sok ember szívében visszhangra talál! „Megóv a villámcsapástól, a rossz szellemektől és boszorkányoktól. Szerencsét hoz a játékban stb. . . .“
