Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-06 / 1. szám
1912. január 6. Evangélikus Lap. 1. sz. 3. oldal költségvetésbe egy megfelelő összeg beállittas- sék, hanem szó nélkül megszavazták a költség- vetést, amelyben egy fillér sincs felvéve sem korpótlékra, sem oly segélyösszegre, amelyből a lelkészek fizetésének feljavítására már 1912 ben valami adható lenne. A mi protestáns képviselőink hallgattak, mint a csuka, a mi szegény lelkészeinkre senki sem gondolt. Nomina sunt odiosa, de tudjuk, kiktől vártunk volna felszólalást. A költségvetési törvény még nincs elfogadva a főrendiházban. Kevés reményünk van, hogy a főrendiház ezen mulasztás reparálására vállalkozzék. De ez nem menti fel egyházunk ottani képviselőit, hogy ott lelkészeink érdekében erélyesen fel ne szólaljanak. Esdve kérjük őket, mutassák meg, hogy ők nemcsak azért vannak ott, hogy a protestáns egyház díszét emeljék, hanem azért is} hogy jogait megvédjék. Teljesítsék kötelességüket és figyelmeztessék a minisztert előttük tett ígéretére. . Nekünk pedig, ha ez sem jár sikerrel, az lesz a feladatunk, erélyesen sürgetnünk, hogy az ideiglenes segély már az 1912. év első felében abból a másfélszázezer korona többletből utalványoztassék ki a lelkészeknek, amellyel az 1912-ik évi állami költségvetésben az 1848: XX. törvénycikkben alapuló segély felemeltetett. Múlt évi egyetemes közgyűlésünk erre nézve elvi határozatot hozott, ha annak a végrehajtásához még újabbi határozat kellene, ezt meglehetne hozni azon a rendkívüli egyetemes közgyűlésen, amely a zsinat összehívása céljából a folyó év első felében tartandó. A Luther-társaság vállalatai. A Luther-társaság elnöksége folyó hó 17-ikére (délután 51/» órára) rendkívüli közgyűlést hivott össze, amelynek tárgyára a Luthertársaság tagjainak figyelmét felhívjuk. A társaság alapszabályai szerint tagjainak ugyan nem köteles tagilletményül lapot adni,de tényleg kiadta a tagoknak ingyen az „Evangélikus Családi Lap“-ot. Ez a lapocska a Luther-társaságnak 5664 korona 16 fillérbe került, amelyből előfizetési dijakban csak 1250 kor. 37 fillér térült meg. Dacára ezen nagy költségnek, azt találták, hogy a lapocska a hozzáfűzött sabban és nehézkesebben potyognak. A fák megrázkódnak. Talán mégis megszikkad és kihasználhatjuk legalább felét a napnak. Éppen megjön az öszvérhajcsár, azt véli, hogy lehet. IL A hegyeken at egy öreg határfal húzódik és az út, amelyen haladok, épen az öreg fal óriási kapuján át vezet. Chihli és Shanzi tartományok határa az, amelyen áthaladni akarok, a kőfal kiágazása az úgynevezett nagy Chinai kőfalnak. Egy pillanatig álljunk meg. Oly sajátszerü itt minden. Mögöttünk a völgyben a folyónak zölddel befutott kavicsos medrében tűnik el az út, amelyen haladtunk. Előttünk a vaskos, festői kapu iv keretében Shanzi kéklő előhegvoi tűnnek fel. Ezen hágón körülöttünk nehány szegényes kunyhó, egészséges egyszerű lakókkal. Vizi bivalyok, azok a szürke, vaskos, rövidlábu barmok a félholdalaku szarvakkal és az apró fenyegető szemekkel legelnek a füves lejtőn, az óriási állatok egyikének hátán vesszővel kezében kis fiú ül. Ott az ajtóban egy nő ül, szövet papucsának talpát öltö- getve és varrogatva, a chinai nőknél oly gyakori foglalkozás, mint a mi asszonyainknál a harisnyakötés. Legifjabb porontya, egy pompás barna kölyök teljesen meztelenül játszik körülötte. Most észrevett engem. Egy csöppet sem vad, mint gyakran a chinai gyermekek, nyilván kiváncsi és tudvágyó, az ő jól megtermett bronzszinű testecskójével felém sompolyog. Az anyja ijedten visszahívja és inti, de hiába ő neki a különöst, az újdonságot, az öszvéreket, a podgyászt, az idegen embert meg kell néznie. Mosolyogva egy virágszálat nyújtottam neki. Közelebb jön, egészen hozzám, elveszi a virágot hirtelen, mégis megijed az idegentől, megfordul és oly gyorsan, amint csak lábacskái birják, az anyjához visszatippeg, akinek ölébe borul. Ez megnyúgodva karolja át, de egyúttal vidáman és mosolyogva tekint felém. Még összvér- hajcsárjaim is mosolyognak. Egy ilyen gyermek, hogy tudja a sziveket megindítani, meglágyítani, felvidítani. III. Megint egy kis templom, mely a magaslatról letekint a völgybe. Magas fekvése teszi híressé, egyébként romlásnak indul. Egy öreg barát és ifjú társa egyetlen lakói, akik csak azután vettek észre, hogy a magános termekben és sötét zugokban már egy negyed órája motoszkáltam. Az öreg megmutatta jóskönyvét, amelynek nagy hire van; egy barlangfülkében ajánló mondatok tömege olvasható veres vagy sárga vászonra festve, melyek a tanácsot kért zarándokok hálájáról tanúságot tesznek. Miután eleget láttam és hallottam és a szokásos theát is megittam, útra készültein. Indulásomkor a kolostort kerítő falon kis kapu tűnt fel nekem, amelyről nem értettem hová vezet, miután közvetlenül mögötte meredek lejtőnek kell lenie. Kinyitottam. Talán tiz lépésre tőlem egy sik teret látok, magasan a völgy felett, meredok lejtő szélén. A síknak végén, az örvény határán kis sátor emelkedik, mellette három láma áldozati ügyekben van olmerülve. Meglepődve rossz szemmel néznek felém, kutyájuk megugat, de ón nyugodtan közeledem feléjük. Szép, szabályos, sötétbarna arcok. Kérdem,
