Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-21 / 51. szám
1912. december 21. Evangélikus Lap. 51. sz. 2. oldal. könnyeken át is láttatja velünk az örökkévalóság minden földi sebet begyógyító világát. A föld porából a materia, az anyag láncaiból emel ki bennünket a magasabb értékek tisztább világába . . . Ezért próbáljuk, ezért akarjuk születésének ünnepén osztatlan, zavartalan hittel zengeni: „Ma született nekünk a Megtartó, az Ur Krisztus, a Dávid városában.“ Sz. G. Jöjj el Messiás! (Sz—o.) Nem szoktam elmenni a képviselőházba, mert sok a dolgom. Nem érek rá. Egyszer mégis elmentem ezidén, amikor a vallásügyi költségvetést tárgyalták. Kiváncsi voltam, mi lesz velünk, evangélikusokkal ? Gondoskod- nak-e rólunk a honatyák? Pontos ember lévén, már 10 órakor elfoglaltam helyemet a karzaton. Tátongó üresség a padokban. Az elnöki emelvény előtt néhány újságíró lézeng és hegyezi a ceruzát. Soká nem jő senki. Fél óra múlva elsőnek érkezik a vallásügyi államtitkár egy óriási tömeg aktával. Vájjon ezt mind fel akarja-e olvasni ? Vájjon köztük van-e az egyetemes gyűlésünk által a 172.000 korona megadása iránt beadott felterjesztés ? Kötve hiszem. Baj lenne, ha azok az eltemetett akták ebben a díszes teremben mind felszólalnának. Az a TÁRCA. Rut, a szabó. Irta: Lövik Károly. Rut szabó volt egy alföldi sváb városban és másfél esztendő előtt meghalt. Egész életében rendszerető ember volt, aki a katonaságnál megtanulta, hogy az utolsó halandók közül való és minden körülmények között be kell fognia a száját. Azért most a sirban is csöndesen feküdt, kezét összekulcsolta mellén és nyugodtan bámult a végtelen feketeségbe. Egyik éjjel valamelyik kósza kisértet, éjféli útjára indulva, megpihent Rut hantja mellett és így szólt : — Tegnap este ott jártam a házad mellett. A cégtáblát leakasztották, a feleséged férjhez ment a sváb mészároshoz. Rut csöndesen feküdt tovább és így szólt: — És a kis fiam ? Nagyon szerette ezt a gyereket; mikor még élt, esténként a lábszárán lovagoltatta és énekelt neki. Ilyenfényes napsugár, amely a képviselőház remek kupoláján keresztül tör és fényével megaranyozza a terem díszleteit, elbújnék sötét felhők mögött. „A dicsfény elborul.“ De ne legyünk igazságtalanok! Ezek az akták sokat jelentenek! 28 millió költségtöbbletet a magyar kultúrának az 1913-ik évre. Ez a dicsfény! És mennyi jut ebből az evangélikus egyháznak? A dicsfény elborul! Jól elmúlt 11 óra, amikor az elnök helyét elfoglalta. Vele bejöttek a folyosóról a képviselők vagy hatvanan. Valamennyi persze kifogástalan mungó, mert a duzzogó ellenzék sztrájkol. Elsőnek egy oláh honatya, Popp Csicsó István beszélt. Hosszasan kifejtette, mily nagy sérelem a görög katholikus románokra a magyar görög katholikus püspökség felállítása. Egyben igaza volt azért, hogy a görög katholikus papoknak minden nyelven, csak magyar nyelven nem szabad a liturgiát elmondani. Kár volt 220.000 koronát kiadni. Biztosította a házat a magyar- országi románok hazafiságáról. Egyet azonban nélkülöztem felszólalásában: az arravaló utalást, mennyire rászorultunk mi magyarok a szláv áramlattal szemben a román barátságra. Nekünk szoros érdek- és fegyverszövetséget kell kötnünk kor, tudja Isten miért, gyakran sírni kezdett és megsimogatta a fiú gesztenyehaját. A szellem így felelt : — A kis fiad ott lovagolt a mészáros térdén. Megsimogatta az arcát és azt mondta: „Apám!“ Rútnak mintha kést mártottak volna a szivébe. A feleségét nem bánta, az mindig rossz asszony volt, aki csak pántlika vagy keszkenő után futkosott, de a kis fiáról nem tételezte volna föl, hogy ilyen hamar túladjon rajta. Hogy becézgette azt a gyereket; egy télen, mikor a fiú köhögött, mezítláb szaladt a városba orvosért, attól hat hétig rázta a hideg. Ami fölösleges pénze volt, azt félretette ködmönre, csizmára, vásárfiára s tavaly karácsony előtt bárom éjjel dolgozott egy kis aranygombos zöld kabátkán, amilyen a vadászoknak van. — Ez nem szép a kis fiamtól — szólt és sóhajtott, hogy a szemfödő meglebbent. — Ezt nem érdemeltem meg. A kósza kisértett így szólt: — Minek hagyod ott az emberek között ? Ha neked volnék, régen elhoztam volna ide a föld alá. Rut elgondolkozott.
