Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-11-30 / 48. szám
2. oldal. 1912. november 30 Evangélikus Lap. 48. sz. pedig, amelyekből az történt, a bizalomnyilvánítás meg nem szünteti. Nekünk tehát számolnunk kell azzal, hogy e. felügyelőnk a lemondást a visszautasítás dacára fentartja. És ez az eshetőség kényszerít bennünket arra, hogy az egyház közvéleményét előkészítsük azon kérdés megfontolására, ki legyen az új felügyelő ? Egy Prónay Dezső után alkalmas felügyelőt választani, vagyis olyat, aki az ő kiváló személyiségét csak némileg is megközelítse, igen nehéz dolognak látszik. Mert br. Prónay Dezső kiváló ember, ezt még azok is kénytelenek elösmerni, akik őt nem szeretik. De miután ő a viszonyok kényszerítő hatalma folytán elmegy, mégis kénytelenek leszünk valakit helyére ültetni. És avégből, hogy ezen választásunknál ne személyi tekintetek, hanem a hivatal érdekei által megkívánt megfontolás vezéreljen bennünket, nem lesz talán felesleges — mielőtt azt kérdjük, ki legyen az egyetemes felügyelő, — arra felelni, milyen legyen az a felügyelő? A magyarhoni evang. egyház az ő felügyelőit a múltban mindég valamely evangélikus TÁRCA. A protestantizmus egyéni és közéletünkben. A pápai evang. gyülekezetben a reformáció emlékünnepén felolvasta Dr. Molnár Imre ügyvéd A reformációt megelőző időben az volt az uralkodó egyházi felfogás, hogy a vallás ismerete kizárólag az egyház sajátja és emellett a laikus közönségre csupán az a kötelesség hárul, hogy az egyház részéről jövő vallási kijelentéseknek, mint kényszerítő parancsnak, feltétlenül engedelmeskedjék. Az egyház tekintélyének, hatalmának korlátlansága az idők folyamán visszaélésekre vezetett. Az emiatti elkeseredés az egyházban nyílt szakadást idézett elő és szükségképpen létre hozta a reformációt. A reformátorok protestáltak, tiltakoztak az egyház téves tanításai ellen és azokkal szemben hirdették, hogy a keresztyén vallásnak egyetlen forrása a biblia, amelyből mindenkinek, egyházinak úgy mint világinak, lehet és kell a vallás igéit meríteni A biblia által a Krisztus főúri családból választotta. Ez a régi szokás abban találta indokát, hogy az evangélikus egyház az elnyomatás idejében olyan pátrónusokra szorult, akik az udvarnál bejáratosak voltak, ott befolyással bírtak, mert a régi időben (az alkotmány helyreállítása előtt) az elnyomott protestánsok csak az udvarnál találtak védelemre. Ez az indok a parlamentáris kormányzat behozatala óta megszűnt, most már nem „aulicus“ felügyelőkre van szükségünk, hanem olyanokra, akik egyéni értékük folytán a kormánynál az evang. egyház érdekében befolyásukat érvényesíteni tudják. Nem értjük ezzel a politikai befolyást, sőt azt véljük, hogy a politikai pártállást elfoglaló ember nem alkalmas felügyelőnek, mert eltekintve attól, hogy politikai befolyása a kormányváltozások folytán minduntalan változásoknak van kitéve, azért nem alkalmas a politikai pártember, mert ha a kormány híve, pártállásánál fogva nem független és sokszor hallgatnia kell, ha ezt a pártérdek úgy kívánja; ha pedig a kormányt mint ellenzéki ember támadja, vagy pláne annak törvényességét el nem ösmerve azzal érintkezni sem akar, akkor egyháza érdekében ezért nem érvényesíthet befolyást. Nekünk tehát nem politikai pártemberre, hanem teljesen független emberre van szűkökének minden hívő leikébe külön—külön kell beplán- tálódnia, mert csak akkor lehet a vallás a belső és külső életnek folytonos szabályozója, ha az a lélekkel egygyé lett Krisztus csak akkor a mi üdvösségünk, ha minden gondolatunkban, tettünkben annak vezetése alatt állunk. Az egyház adhat tanácsot száz és száz esetben, nem képes azonban számba venni és szabályozni az egyén életének sok milliónyi változatait. Vallás csak az, ami a lélekből önként és nem valamely külső hatalomtól ered. A vallás ereje állandó működésben van, és az egyént folytonos kutatásra és cselekvésre indítja. A történelemből tudjuk, hogy a keresztyén vallásnak ilyen értelmezése, a protestantizmus, minő csodás és áldásos átalakulásokat idézett elő az egész ismert világtársadalmi, gazdasági, állami életében. Le Play francia író mondja a „Munkásviszonyok reformja“ című munkájában, hogy Franciaországban a haladás megindítói a XVII-ik században a protestánsok voltak, kiváló buzgalmat fejtettek ki a földművelés, ipar terén; követték őket a katholikusok és a békés verseny következtében a gazdagság hihetetlen föllendülést nyert.
