Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-11-02 / 44. szám
4. oldal. Evangélikus Lap. 44. sz. 1912. november 2. tisztán azért, mert a hittételeket azonosaknak tartva, összetévesztve a vallással azt hisszük, ha egyes tantételek ellentétbe jönnek meggyőződésemmel s ennek folytán szakítanom kell velük, mert meggyőződésemet soha semmi áron nem adhatom fel, el kell dobnom magát a vallást is. Pedig soha sem szabad elfelejtenünk, vallás és dogma egymástól óriási módon ellenkező két dolog. Én lehetek vallásos dogmák nélkül is, viszont a dogma is el lehet vallás nélkül, bár azt is valljuk: vallásos lehetek dogmákkal is, ha e dogmák egyéni meggyőződésemmel kon- veniálva éltemet úgy határozzák meg, amint e tételekben meg van írva; mikor tehát a papirosra vetett szabályok egyenlők a szivemben Írottakkal. A tudomány tehát nem jöhet ellentétbe soha a vallással, fegfeljebb a hittételekkel, melyek nem azonosak vele. E meggyőződésre jutást köszönjük mi a reformációnak, mely a kettő közötti éles határvonalat megvonta, nem szakítva azért minden dogmával sőt újakat is állított fel, mert vallásos felfogásunkat szükségkép tételekbe foglaljuk. Csakhogy e dogmák nem üzennek hadat minden haladásnak, nem is akarnak mintegy égből pottyantak lenni, hanem, miként nem tagadják meg a multtali összefüggésüket, helyt adnak a kritikának is, mikor a lelkiismeretet s az Istenneli számotadást hangoztatják s a világos „ész-okokat“. Ezért lehetséges a protestantizmus, a reformáció követőinek kebelében egymástól sokszor annyira elütő éles ellentét vallási felfogások tekintetében. Példa reá csupán a legelterjedtebb irányok, melyek kezdettől fogva mindmáig küzdenek egymással vélt igazságaik érdekében: az ortodoxia, vagy mint most nevezzük őket általában: pozitivisták (nem Comte követőit értve alattuk) kik a hittételeknek s a liberálisok, kik az ember egyéni meggyőződésénék diadalra jutását tűzik zászlajukra. A harc olykor éles, ám azért szükségszerű, mert életet ad, lévén csak ott élet nemesebb értelemben, ahol harc van. S a vallás e léteiét épenséggel nem veszélyezteti. Luther fellépése s bátor apellálása az ész és lelkiismeretre adta meg az alapot, melyen a harmonia a vallás s tudomány közt megvalósítható. Ám ő nem végzett el mindent, csak irányt szabott. Reformációját tovább kell folytatni. Azért a reformáció nemcsak a múlté hanem a jelené s jövőé is. S ha a fejlődés kátyúba jut, egy darabig tán nyögni fog az ember újból a mara- diság járma alatt, ismét eljön az „idők teljessége“ ismét eljön az új Luther, ha tán másként is fogják nevezni, ismét megtisztítja a vallást a hozzá tapadt lomoktól, hogy ismét ujult erővel szentséges tisztaságában előtűnjön s az emberi lélek élő, ható erejévé lehessen. Október 31. emez örök igazságnak szimbóluma ma. Nem egyszerű dátum, de elv: a vallás élet s az ember legszentebb birtoka, mely el nem avulhat soha, örök életű, mert az embervoltnak integráns része. Csupán az emberi alkotás múlandó, hogy a tökéletlenebb helyt adjon a tökéletesebbnek. /. K. S. A reformáció 400 éves emlékünnepe. Általános helyesléssel találkozott egyházunkban az az eszme, hogy a reformáció 400 éves évfordulóját valamely nagyszabású, külsőleg látható alkotással kell megünnepelni. Midőn azonban az eszme megvalósításához hozzáláttunk, két akadály gátolta meg azt. Az egyik, hogy az alkotás mivolta és mikéntje iránt nem tudtunk egyetértésre jutni, a másik, és ez a nagyobbik, hogy szomorúan azt kellett tapasztalnunk, hogy hiányzik az áldozatkészség. Az utóbbinak hiányát befolyásolja ugyan, de nem okolja meg egészen egyházunk szegénysége. Inkább az a baj, hogy korunkban az eszmei célokért való lelkesedés nem igen nagy, és különösen mikor arról van szó, hogy ezt aprópénzre kell felváltani, az eszményekért való lelkesedés csakhamar a fagypontra száll le. Ha ehhez még az járul hozzá, hogy az ünnepi alkotás terve sem talál általános tetszésre, akkor biztosak lehetünk benne, hogy vele kudarcot vallunk. Az áldozatkészséget nem lehet egyetemes gyűlési határozattal dekretálni, bizonyítja az a tény, hogy az egyetemes gyűlés által tervezett irgalomház létesítésére elrendelt gyűjtés nem akar sehogy sem sikerülni. Kénytelenek leszünk arról az eszméről, hogy a reformáció 400 éves évfordulójának emlékére irgalomházat építsünk, lemondani. De mit alkossunk hát, mivel ünnepeljük meg az évfordulót? Az akciónak teljes felhagyása szégyenére válnék egyházunknak ; ha pedig a hivatalosan elrendelt akcióval kudarcot vallunk, ez még nagyobb szégyent hoz ránk.
