Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-11-02 / 44. szám
2. oldal. Evangélikus Lap. 44. sz. 1Ö12. november 2. kárunkra az emberi jogunkkal való élés, ha netán mások érdekeibe ütköznének? Október 31-et bátran nevezhetnénk egy vér nélküli forradalomnak, miként a vele megindult folyamatot a reformációt vallási renaissancenek. Az ember lerázza magáról az évszázadokon keresztül apáról fiúra szállt lomot, a régi évszázados ósdi felfogást, melynek tarthatatlanságáról régóta meg volt győződve, csak nem mert cselekedni ; lelkében szinte újjászületve visszatér ahhoz az alaphoz, amelyet oly régen elhagyott, a Krisztushoz, megérezve hogy csak egyedül ez az alap a helyes s maradandó, ahol szellemi életének a vallásnak alapfeltétele nem egyes tarthatatlan hittételek vak elhivése, még kevésbé szolgálat azoknak, kik viszont maguk a bűnnek leghívebb rabszolgái, hanem az odaadó bizalom abban a mindenható atyában, aki teremtett, fenntart, gondomat viseli, kinek egyedül tartozom számadással, k'i egyedül bocsátja meg bűneimet. Igen, hogy a vallás élet az Istenben az istenségnek átélése a lélekben. Az ember szabad, tisztán istenének s a bensejében megszólaló isteni erőnek: lelkiismeretének tartozik számadással. Az embert voltakép e nap állítja vissza újra emberi méltóságába, melybe először Jézus Krisztus helyezi, feljogosítván őt szabadon vallhatni azt, amit lelkiismerete sugall neki. A szabadság, lelkiszabadság az embervoltnak egyik integráns része. Ahol nincs lelkiszabadság, ott a szó nemesebb értelmében emberről sem beszélhetünk. Szabadság a vallás terén is, sőt elsősorban itt, mert ez a léleknek egyik legsajátosabb s legegyénibb kincse. És csodálatos, a legtöbbször itt találkozunk épen a legnagyobb szolgasággal, amikor kötelességünkké van téve, hogy egyes tételekben vakon higyjünk, esetleges kételyeinket rémítsük el, amely tételek igen sokszor egy régmúlt kor vallási nézeteinek kifejezői. És talán sehol sem megy nehezebben e szolgaságból való szabadulás se, mint épen itt. Az egyes hittételek olyan noli me tangere, melyekhez nyúlni szentségtörés számba megy, bárha igen sokszor mondhatni semmi közük sincs a valláshoz. Nehezen megy, mert az ember általában, de különösen a vallás terén konzervatív, észre sem véve, hogy e vallási konzervatizmusa, egyes tételekhez való görcsös ragaszkodása, a multtali szakítani nem bírás sokszor mennyire átkára van nemcsak neki, hanem sokszor egész nemzetek, népfajoknak. Példa reá nem egy keleti nép, amelyek kulturális elmaradottságukat legtöbbször vallási kon- zervatizmusuknak köszönhetik. S ép ezért óriási jelentőségű eseménnyé lett ama borongós őszi nap, október 31. amely az embert szabaddá teszi, szívbe írott törvényt követelvén a papiroson lévők helyett visszatérést ahhoz, kitől megtanultuk, mi a vallás? nem tantételek halmaza s azok vak elfogadása, hanem élet az Istenben. A lélek felett nem ismer el semmiféle emberi tekintélyt, vallásos kérdésekben egyedül a szentírást nyilvánítja szabályozónak, de annak sem a betűje, hanem a szel-' lemét, tudván, hogy „a betű megöl a lélek az, ami megelevenít.“ S e lélek az isten lelke. S az öntudatra ébredt ember e szent vallástétele ott hangzik el először nyíltan s bátran a speyeri birodalmi gyűlésen 1529, mikor a rendek egy lélek s szívvel protestálnak a cuius regio eius religio elve ellen, protestálnak az ellen, hogy lelkiismeretükre béklyót akarjanak rakni. Az Isten tiszteletét és a lélek üdvét illető ügyekben mindenki Istennek tartozik számadással. „Az oly dolgokban, melyek az Isten tiszteletére s mindegyikünk lelkiüdvére vonatkoznak, kötelesek vagyunk Isten parancsánál s saját lelkiismeretünknél fogva a mi urunkat Istenünket, mint minden fejedelmek legfőbb királyát és Istenét szabályozó tekintélyül elismerni.“ E magasztos elv jegyében vissza a Krisztushoz, a szabadság elve megtestesítőjéhez indult meg okt. 31-el a reformáció, ezt tűzte zászlajára, ebben látta a vallás, keresztyén vallás lényegét. S mind ebben arra támaszkodott, ki az emberi lélekről először veszi le a vallásnak csúfolt írott törvények summáját, szabaddá tevén őket, hogy közvetlenül szállhassanak az Istenhez, ki egyedül jó“, arra, ki megállapította a kér. vallást. S programmjává is azt tette, visszaállítani a keresztyén vallást igaz lényegébe: ad fontes, ad fontes!
