Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-20 / 3. szám
2 1,912. január 20. „ahol 2—3 vannak együtt, velők vagyok, érzek, örülök, bánkódom, én is az ő lelkészük; az ő örömük az enyém is, keresztjüket hordani segítek ón is“. Szóval: a sokat említett és — sajnos — sok helyen nem eléggé gyakorolt belmisszió. Ne mondja Méltóságod „az a ti dolgotok, a papok dolga“. Igen is, a mi dolgunk, a papok dolga, de a Ti dolgotok is, világi fiai az anyaegyháznak, az „egyetemes papság eszméjének“ világi részről való érvényesítése és gyakorlása soha, talán még az üldözések idejében sem volt oly aktuális szükség, mint most. Honnan vegyen az a lelkész lelki erőt, bátorságot a belmisszió sikeres gyakorlásához, ha magára hagyatva, olykor azoktól is megtagadtatva s lekicsinyeltetve, kiknek támogatására legbiztosabban számítani jogosultan remélhetett. Hallom gyakran továbbá: akkor volt egészséges egyházias életünk, midőn a lelkész a múltban megelégedve az ő ,,tisztességes szegénységével“, csak az egyháznak élt, nem vágyakodva kifelé, nem keresve az anyagiakból többet, mint a mi parochiájából kitel- lett. Igaz! De Méltóságos úr, hol van ma ez a „tisztességes szegénység ?“ Szegénység van mindenütt, még legnépesebb községeink parochiáján, de ennek mel- léknevtízése sok helyen már nem a „tisztességes41, hanem neve a lemondás, nélkülözés, sok helyen a szó legteljesebb éneimében a nyomor százszoros alakjában. Panászra talál a panasz hivatalomban, regisztrálni tudom, de segíteni nem bírok, mert „aranyom, ezüstöm nincs.“ Az 1848. XX. t.-c.-re való hivatkozással mérvadó helyen szép szavaknál alig kaptunk valamit s a mit kaptunk, íéhett autonómiánk védbástyái közül egyiket a másik után támadja meg. Vezéri minőségében Méltóságos úr, hivatottnak látom arra, hogy tekintélyével, befolyásával, törvénytudásával közrehatni méltóztassék, hogy egyházunk életfájának ezen sebe bekötöztessék, mig nem késő és a fának nedve a gyógyulás reményét lehetővé teszi. Az állam lássa be az 1848-ban biztosított jogaink érvényre juttatásának elkerülhetlen szükségét, nem alamizsnák alakjában, hanem törvényhozás biztosította formában. Van t. közgyűlés a mi lelkészi karunkban elég ideálizmus, kalapot emelünk nemcsak azon szegény afrikai misszionárius előtt, aki olykor a legnagyobb nyomorral küzdve, hősies elszántsággal a halálba is menni kész az Ur Jézus Krisztusért, de meghajlunk hazai lelkésztársaink előtt is, kik a mi viszonyaink mostohasága mellett is kész és önmegtagadó vitézei az Úrnak, tűrve, küzdve, el nem lankadva, mert maga van, egyedül áll az életben, házában magán kívül senkije, kinek boldogulásáért felelős. De, szeretett anyaszentegyházam, ha megengedted lelkészednek a családalapítást, nem lehet, nem szabad tétlenül nézned, mint küzdi a lelkész-családapa a rettenetes küzdelmét a kenyér gondjaival, mely megbénítja legjobb testi lelki erejét s lehetetlenné teszi, h°gy gyülekezetének teljes odaadással lehessen vigasztaló — az, aki maga is vigasztalan! Szegény lelkészeink anyagi viszonyai javításának gondját, kérem, vegye fel Méltóságod felügyelői gondjai sorába. Nem merek részletekbe bocsátkozni, midőn Méltóságod felügyelői működésének más pontjait is kellene említenem, mert csakis ismételnem kellene őszi közgyűléseink elé terjesztett püspöki jelentésemet. A nép- és középiskolai, a tanítóképző és theol. akadémiai ügyek nem ismeretlenek Méltóságod előtt. Ezeknek egyikére csak — engedje meg — hogy rövidesen kitérjek, ez az ev. theol. fakultásnak létesítésének ügye. Hálával tartozunk egyházegyetemünknek, hogy be sem várva a kerületek erre néző határozatát, már a tegnapi napon előkészitőleg foglalkozott e tárggyal. Méltóságod, e mai nappal ezen testületnek is egyik szerető tagjává válván, bizonyosan készséggel fog közreműködni abban, hogy egyházunk ezen jogosult érdeke is mielőbb testet öltsön. Az adóalapi segélynek a szabályrendelet értelmében történő felosztása, Méltóságodnak, mint a bizottság eddigi előadójának tudomásával is, sok elégedetlenséget okozott éppen a mi bányai kerületünkben azon intézkedésével, hogy oly községek, melyek a %-os számítás alapján segélyt nem remélhetnek, de a segélyre sokszor jobban, mint mások rászorulnak, e segélyben nem részesülhettek. Azon aránytalanságon, mely szerint a kerületek legnagyobbja legminimálisabb segélyben részesül, okvetlenül segíteni kell. Biztosítom Méltóságodat, hogy ezen fontos ügyeink intézésénél, csekélységemen kívül, az egyházmegyék, azok elnökségei és egyéb tisztviselői, iskoláink intéző körei s a kerület minden egyes tagja hűséges munkatársa leend, magamat és a kerületet a Méltóságod szíves jóakaratába és támogatásába tisztelettel ajánlom. ígérem, nem lesz fontos ügyünk, melyhez ki ne kérném Méltóságod bölcs tanácsát, hogy kerületünk kormányzása közmegegyezésünkre szerint történjék meg, Istennek dicsőségére. Végezetül pedig fogadja Méltóságod ezennel tisztének ezen jeleit, a kerület felügyelői pecsótnyo- móját. Mint dicső elődjei mindig csak jogos és igaz ügyek okmányait erősítették meg velők, úgy meg vagyok győződve, hogy Méltóságod is, mint utódjuk, csak azt fogja velők megpecsételve megerősíteni, ami áldásos az anyaszentegyházra és törvényes, és jogos és alkotmányos. Az egész egyházkerület nevében fogadja újból is tiszteletteljes üdvözletünket.
