Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1912-10-26 / 43. szám

2. oldal. Evangélikus Lap. 43. sz. 1912. október 26

A névtelen cikkiró ezt a konzekvenciát — bár „a katholikus vallással szemben a protestáns felfogás létjogosultságát el nem ismerheti“ és bár szerinte „a király, a törvényhozás nem elvileg fogadta el és helyeselte a protestáns felekezeteket“ hanem csak opportunitásból engedett nekik vallásgyakorlatot — levonja akké- pen, hogy szerinte „elvi nehézség talán nem tiltja, hogy az államvagyonból egy rész a békesség kedvéért a protestánsoknak adassék.“

Cikkíró tehát, habár a mi létjogosultságunkat el nem ösmeri és habár szerinte az a mit részünkre a törvényhozás biztosított, nem jog, hanem opportunitásból adott kegyelem, hajlandó nékünk az államvagyonból „a békesség kedvéért“ tehát azért, hogy hallgassunk egy koncot oda vetni.

Ezt cikkíró „lovagias és nemes“ eljárásnak nevezi.

Elmondja aztán, hogy „a gazdagnak híresz- telt“ róm. katholikus egyház milyen szegény, mily rengeteg millió kellene még ahhoz, hogy a katholikus egyház céljait mind megvalósítani lehessen, és ebből azt a következtetést vonja le, hogy bizony a protestánsoknak is el lehet hinni, hogy több pénzre van szükségük, és ezért adni kell nékik az állam vagyonából.

A „nemes, lovagias“ felfogás talán azt követelné meg, hogy az „édes testvér“ azt mondaná testvérének: „Édes testvérem vagy, megosztom véled azt ami nékem van“, és nem utalna az állam vagyonára, — de hagyjuk ezt! hiszen az ilyen testvéri szeretet azonos volna azzal amit Jézus Krisztus hirdetett az ily krisztusi szeretet pedig már a róm. katholikus egyházban is túlhaladott álláspont.

Cikkírónak azon nyiltan bevallott kijelentése, hogy bennünket csak „a béke kedvéért“ akar az állam vagyonából lekenyerezni, erősen megingatja bennünk a bizalmat arra nézve, hogy a felajánlott szövetség alapja a testvéri szeretet legyen.

A bizalom megerősítésének főakadálya azonban cikkíró azon szempontja: miszerint arra, hogy „a téves hit, az eretnekség minél szélesebb körökben, minél vígabban terjedjen a katholikus vallás soha senkinek enpedelmet nem

adhat, mert a vele szemben álló felfogás létjogosultságát el nem ismerheti11.

Avval a „testvérrel“, aki létjogosultságomat el nem ismeri, aki „a Coge intrare“ elvét velünk szemben a reverzálisok kipréselése, a vegyes házasságból származó gyermekek elhalászása s. a. t. eszközökkel felsőbb parancsra folyton és állandóan érvényesíti, aki a protestantizmus kiirtására szervezett rendet nyakunkra küldi, aki a Mária-congregációkban már az ifjúságot is a felekezeti türelmetlenségre neveli, aki mint a váczi püspök még hajlékot sem akar adni nekünk a Krisztus evangéliumának tanítására, mily szívvel és mily lélekkel barátkozzunk, miképen légyen benne bizalmunk ?

Hja, de ott van a nagy cél „a keresztény hit általános igazságainak s a keresztény erkölcsnek védelme“!

Cikkíró oly nagynak látja a veszedelmet amely a keresztyénséget az istentagadók részéről fenyegeti, hogy tanácsosabbnak látja, „békében hagyni a protestánsokat, akik az istentagadókkkal szemben mégis csak közelebbállóknak mutatkoztak“.

Ez a veszedelem azonban szerintünk inkább a róm. katholicizmust fenyegeti.

A róm. katholicizmus ugyanis a tudományok haladása által felvilágosított és megengedjük sokszor félrevezetett emberiségnek mást nem tud nyújtani, mint a követelményt: vakon hinni abban amit az Egyház tanít és feltétlenül engedelmeskedni.

A modern eszmék zabolátlansága által félrevezetett embert a róm. katholikus államokban senki sem vezeti vissza Krisztus Evangéliumához, amely a földi és túlvilági lét egyetlen szilárd alapja.

Ez az oka, hogy a róm. katholikus államokban a vallástalanság annyira terjed és a katholikus egyház alapjaiban annyira megrendül.

A protestáns államokban a vallást felforgató eszmék nem tudnak sem veszélyesen elharapódzó, sem győzelemre jutni, mert őrt áll a protestantizmus vezérlő elve, a belső meggyőződésen alapuló igazi vallásosság, amely a vallást nem parancsszóra gyakorolja, nem tekintélyre, hanem az élő szubjectiv hitre alapítja.